Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Makkai László: Jelenkortörténet és művelődéstörténet 583/III
HOZZÁSZÓLÁSOK 583 közelítve szorosan kapcsolódik környezete politikájához, állásfoglalása része is e politikának. S ma, amikor a jelenkorkutatásról beszélünk, mely mint igény határozottan jelentkezik, nem érdektelen számolni azokkal a fenntartásokkal, melyeket a hazai polgári történetírók kortörténettel kapcsolatos állásfoglalásaikban épp a jelenkortörténet e politikai töltésével kapcsolatban felfedezhetünk. Ezek a történetíró oldaláról jövő reflexiók egy kissé talán arra is utalnak, hogy komoly tudományos jelenkortörténetírás csak akkor valósulhat meg, lia a történetíró felelősséggel vállalva kora társadalmában betöltött funkcióját, a legközelebb eső évek eseményeiről, a társadalom máig húzódó fejlődéséről véleményét nem többszörös történelmi párhuzamokkal histrorizálva van késztetve elmondani, hanem épp a jelen társadalmi-politikai élet ösztönzi tanulmányai, meggyőződése, vagy akár hipotézise elmondására ugyanezen jelenről. Malckai László: Jelenkortörténet és művelődéstörténet A kultúrtörténet nem, vagy legalábbis nem abban az értelemben külön történeti diszciplína, mint a gazdaság-, társadalom- és politikatörténet. Hogy egyáltalán jogos-e kultúrtörténetről beszélnünk és ha igen, mit értünk alatta, azt próbáljuk más módon megközelíteni, mint úgy, hogy ami nem gazdaság, nem társadalom és nem politika, az a kultúra. Induljunk ki talán a modern kommunikációtudomány problémafelvetéséből. Eszerint az emberi társadalom csereszervezet, amelyben a kommunikáció három szinten megy végbe: a közlemények, a javak és a házastársak cseréjében. Számunkra, marxisták számára azonban a társadalom elsősorban termelő szervezet, amely a maga létfeltételeit termeli. Ha marxista módon akarjuk a fenti tétel igazságtartalmát kifejezni, akkor azt kell mondanunk, hogy a társadalom (és a következőkben a sorrendet is megfordítjuk !) embereket, javakat (természeti anyagokból formált használati tárgyakat) és információkat (verbális szimbólumokban megfogalmazott eszméket) „termel" és cserél. A „termel" szót csak az ember- és eszmetermelés szokatlansága miatt tettem idézőjelbe; ha valaki jobban szereti, hogy az emberek és eszmék „születnek", ám legyen. Nem fölösleges azonban a háromféle „termelés" egy kalap alá vonása, mert csak így lehet a „szellemi" és „anyagi" megkülönböztetés kísértését kizárni. Az ember és a tárgy vitathatatlanul anyagi természetűek; az eszméket azonban ki szokták zárni az anyagi világból. Holott az adott esetben anyagi természetű jelenségről van szó, a külső vagy belső ingerrel serkentett agysejtek elektrokémiai reakcióiról, amelyek fonetikai jelekbe, artikulált levegőrezgésekbetevődnek át, s mint ilyeneket fogja fel nemcsak az emberi fül membránja, hanem pl. a telefoné is, ami pedig már nem „szellemi" valóság. Ebben az összefüggésben a beszélt nyelv épp olyan eszköz jellegű, mint a (tárgyi) javakat formáló szerszám; eszköze a fogalmi szimbólumok (anyagi) megformálásának. A lét síkján az eszmék jelzések, amelyek a tudat síkján nyernek jelentést . Az ember tudatos lény, s ha tudatában nein egyéb, mint a lét tükröződik is.
