Századok – 1970

A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Vass Henrik: Kortörténet és a Párt tudományos politikája 572/III

572 HOZZÁSZÓLÁSOK 572 Voss Henrik: Kortörténet és a Párt tudományos politikája Űgy vélem, nem kell külön indokolni a téma időszerűségét, hiszen a kortörténetírás mindig egyik izgalmas és fontos területe volt a történettudomány művelésének, módszertani kérdései pedig mindmáig kidolgozatlanok. Az ókor kiemelkedő tudósítóitól kezdve a marxizmus klasszikusaiig a legkiválóbb elmék — mint erre Benda Kálmán is utalt — mindig foglalkoztak koruk fejlődéstörténetével, azokkal a folyamatokkal, amelyek pro vagy kontra meghatározták koruk társadalmi fejlődésének menetét, irányát. Ineze Miklós felvázolta azokat a sajátosságokat, amelyek, a korábbi korokkal foglalkozó történetírással szemben, a kortörténetírást motiválják, sőt sok tekintetben determinálják is. Mint a referátumból is kitűnt, itt többek között úgynevezett be nem fejezett folyamatokkal van dolgunk. Hosszú éveken át a történészek körében a kortörténet eme sajátossága, ,,a történelmi távlat hiánya" volt az egyik érv. amely szűkítette e fontos feladattal foglalkozóknak a körét. Távol áll tőlem a történelmi távlat jelentőségének lebecsülése. Ki tagadhatná, hogy könnyebb, „biztosabb" az ábrázolás és az általánosítás olyan történelmi folyamatok esetében, amelyek már „kifutották magukat", amelyekhez nem fűződnek, vagy legalább is követlenül nem, politikai és személyi momentumok. Az is világos, hogy a forrásanyag elérhetősége tekintetében jelentős különbség van napjaink története és a korábbi időszakok története között. Indokoltan hangsúlyozta tehát a referátum, hogy a kortörténetnek megvannak a maga speciális problémái. Ebben az összefüggésben vetek fel néhány gondolatot a politika és a tudomány viszonyáról, kölcsönhatásáról a kortörténet művelésében. A történettudomány sem maradhat közömbös azoknak a folyamatoknak a vizsgálatában, amelyek a jelenkor kialakulásához vezettek és amelyekből a szükséges következtetések levonásával lehet csak a politikát is tudományos alapokra helyezni. Ebből következik, hogy a történelmet nem tekinthetjük pusztán a múlttal foglalkozó tudománynak és hogy a marxista történész „a folyamatok befejezetlenségére" való hivatkozással szemben a maga eszközeivel segítheti a társadalmi fejlődést előrevivő, tehát haladó folyamatok kibontakozását, és fordítva, feltárhatja azokat a tendenciákat és ellentmondásokat, amelyek a haladó folyamatok kibontakozásának útjában állnak, hozzájárulhat a különböző történeti folyamatok „befejezésének" elősegítéséhez is. A politika és a tudomány, a társadalom életének e két szférája mindig is érintkezésben és kölcsönhatásban volt egymással. A politika teljes mértékben korábban sem nélkülözhette a tudomány eredményeit, viszont valamilyen formában (pozitíve vagy negatíve) mindig ki is hatott a tudomány fejlődésére. Napjainkban ez a kölcsönhatás világszerte fokozódik, a szocialista társadalom pedig a kettő tudatos együttműködésére, összhangjára törekszik. Ez alapelv, amelyet időnként a gyakorlatban megsértettek, s ezt mind a politika, mind a tudomány megsínylette, de leginkább maga a társadalom. A marxista párt az első olyan politikai szervezet az emberiség történetében, amely politikáját tudatosan tudományos alapra helyezi. Létrejötte, működése, végső célkitűzése és ehhez vezető stratégiája és taktikája — a történe-