Századok – 1970

KRÓNIKA - Boros Ferenc kandidátusi disszertációjának vitájáról (Stier Miklós) 526/II

526 KRÓNIKA BESZÁMOLÓK BOROS FERENC ÉS BELLÉR BÉLA KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓINAK VITÁIRÓL Boros Ferenc, a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa, 1968. március 5-én védte meg „Magyar—cehszlovák kapcsolatok az ellenforradalmi rendszer első éveiben (1919—1920)" c. kandidátusi értekezését. Az értekezés első opponense, Arató Endre kandidátus mindenekelőtt leszögezte, hogy „a munka, bár rövid, mégis vitathatatlanul fontos időszakot tárgyal, amelyben valóban nagy jelentőségű történeti események sűrűsödnek össze, s amely számos, nem könnyű probléma elemzését kínálja a historikusoknak". A disszertáció értékes bevezetője — mondotta az opponens —, „amely nemcsak egyszerű reprodukálása az ismert magyar, cseh, szlovák irodalomnak és kiadott forrásoknak, hanem számos új, eddig feltáratlan, főként csehszlovákiai levéltári adatot is tartalmaz, tárgyalja a magyarcsehszlovák viszony legjellemzőbb vonásait a dualizmus periódusában, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után, a Károlyi-kormány ós a Magyar Tanácsköztársaság idején". Arató Endre a továbbiakban e bevezető pozitívumait emelte ki, hangsúlyozva, hogy a szerző szélesen mutatja meg a csehszlovák—magyar viszony alapját, kitűnő képet rajzol az 1918 októbere utáni Szlovákia helyzetéről, foglalkozik a Tanácsköztársaság forradalmi — internacionalista politikájával, egybevetve azt a népek önrendelkezésének burzsoá értelmezésével. Vizsgálja továbbá Csehszlovákiának a Magyar Tanácsköztársaság elleni intervencióját, ennek kudarcát, majd bemutatja, mint igyekezett a csehszlovák kormány az intervenció kudarcának felelősségét magától elhárítani. A disszertáció címszerinti, tényleges témáját a szerző az első rész első fejezetében kezdi tárgyalni. Bemutatásra kerülnek a két ország uralkodó osztályának ellentétei, a magyarországi fejlődés fő irányai és a csehszlovák polgárság ezekkel kapcsolatos magatartása. A csehszlovák kormány állást foglalt Friedrichhel szemben, s inkább a magyarországi ellenzéki erőkkel kereste a kapcsolatot. Egy köztársasági, demokratikus magyar kormánnyal szívesen lépett volna szorosabb baráti kapcsolatba. Horthy bevonulása után azonban kifejezetten erősödtek a csehszlovák—magyar ellentétek. A párizsi békekonferencia idején kiéleződött magyar—csehszlovák küzdelmeket új fejezetben tárgyalja a szerző, melynek legnagyobb értéke — hangsúlyozta az opponens — e viszályok beállítása a korabeli külpolitikai konstellációba. A jelölt nagy alapossággal kíséri nyomon a nagyhatalmak magatartását, Románia, Jugoszlávia lépéseit a magyar — csehszlovák ellentétekkel kapcsolatosan, s ugyancsak szélesebb külpolitikai összefüggésekben tárgyalja a lengyel uralkodó körök ós az ellenforradalmi Magyarország kapcsolatát. Ugyancsak értékes az első, a magyar—csehszlovák állam ellenséges viszonyát tárgyaló rész zárófejezete, amely a Csehszlovákia elleni magyar revizionista politikát mutatja be a harmadik szovjetellenes intervenció periódusában. Az intervenció kudarcának eredménye: a magyar külpolitika elszigetelődése s a revizionista elképzelések bukása. Az opponens — miután ismertette az értekezés első részének értékes új eredményeit — rámutatott arra, hogy helyesen tulajdonított a szerző nagy fontosságot a magyar—csehszlovák viszonyban a negatív kapcsolatoknak, hiszen a csak a népeket összefűző együttműködés kiemelése automatikusan leegyszerűsíti a történeti valóságot. Jó módszernek tartotta továbbá, hogy a jelölt a bonyolult nemzetközi viszonyokat szoros összefüggésben tárgyalja a csehszlovák—magyar ellenségeskedéssel. így részben széles horizontot, részben fontos bázist biztosít a kétoldalú viszony bemutatására. Arató Endre ezután rátért a disszertáció második része, a két ország közötti pozitív kapcsolatokat tárgyaló zárófejezet ismertetésére. A tárgyszerű, rövid ismertetés után megállapította, hogy ez a fejezet „differenciáltan vizsgálta a haladó és forradalmi erők csehszlovákiai kapcsolatait, különbséget tett szociáldemokraták, polgári radikálisok és kommunisták között. Jól rávilágított az előbbiek és a csehszlovák kormány együttműködésére a kommunista emigránsokkal szemben, akiknek fellépése a csehszlovákiai munkásmozgalomban egyre kellemetlenebb volt a polgári kormány számára, amely számos lépést tett ellenük. A szerző rokonszenve ebben a harcban természetesen a magyar kommunista emigránsok oldalán van, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy alapvetően előremutató szerepük mellett ne világítson rá eszmei gyengeségükre, amely helyenként radikalizmusban nyilvánult meg." Az értekezés érdemei sorában kiemelte még a szerző következetesen internacionalista álláspontját, majd pedig a dolgozat impozáns apparátusát, amelyben a hatalmas irodáJora mellett 26 levéltár anyagára található utalás.