Századok – 1970

KRÓNIKA - Magyar Tanácsköztársaság (Központi kiállítás a Várpalotában). (Stier Miklós- Vida István) 522/I

KRÓNIKA 525 különböző részeit jellemezte. Gazdagon dokumentált, rendkívül kifejező rész volt viszont a Szovjet-Oroszországgal folytatott szövetséges politikát bemutató egység. Külön részlet foglalkozott Lenin és a Magyar Tanácsköztársaság kapcsolataival, s ezen tárlókban Leninnek több olyan sajátkezű távirat-fogalmazványát láthatta a kpzönség, amely elő­ször került publikálásra. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai külön ez alka­lomra kapták az eredeti dokumentumok xeroxmásolatait Moszkvából a Marxizmus— Leninizmus Intézete levéltárából. A kiállítás rendezői — élve a technika-adta lehetőségek­kel — egy magnetofon s egy telefonkészülék segítségével lehetővé tették a látogatók számára Lenin korabeli hanglemezről átvitt orosz nyelvű beszédének, hangjának meg­hallgatását. A Tanácsköztársaság nemzetiségi politikáját tárgyaló egység — úgy véljük —, nem éppen a külpolitikát tükröző nagyobb témakörbe tartozik, s hogy a rendezők mégis itt mutatták be, ez megtörte a kiállítás egyébként — főként didaktikai szempontból — teljesen helyén való tagoltságát. Ráadásul az indító felirat is kifejezetten belpolitikai jellegű. (,,... a helyi igazgatást mindenütt annak a nemzetnek a dolgozói vezetik, amely nemzethez tartozó dolgozók többségben vannak.") A következő kis egység „A nemzetközi imperializmus támadása a Magyar Tanács­köztársaság ellen" címet viselte. Eredeti röplapok, fotók, plakátok és térképek idézték a nagyon nehéz, hősies napokat ós erőfeszítéseket, a proletárdiktatúra elleni intervenciós háború idejét. Párizst, Prágát, Bukarestet és Belgrádot, valamint a kor hírhedt diploma­táit és katonáit mutató fotók emlékeztettek a nemzetközi reakció túlerejére — a Magyar­országi Tanácsköztársaság bukásának igazi okára. Mielőtt tovább ismertetnénk a kiállítást, el kell mondanunk, hogy — véleményünk szerint — ez a külpolitikai rész sikerült a leggyengébben. A Tanácsköztársaság nemzetközi helyzetéről, tevékenységéről — a szovjet kapcsolatokon túlmenően — semmit sem tudunk meg. Pedig ma már közismertek azok a diplomáciai erőfeszítések, amelyek Tanácsmagyarország nemzetközi helyzetének megszilárdítását célozták. Szólni kellett volna a bécsi követség munkájáról is, valamint azokról a törekvésekről, amelyek a győz­tes nagyhatalmak irányában kísérelték meg a kedvezőbb feltételek kialakítását. E téma­kör bemutatását a Tanácsköztársaság létrejöttének jelentőségével indították, bár ez inkább befejező, értékes funkciót ellátó rész lehetne, amelyhez aztán valóban szép hozzá­járulást jelenthetnek a nemzetközi munkásmozgalom különböző megnyilatkozásai. Külön nagy témakört képezett „A forradalmi honvédő háború". E részben képet kaptunk a magyar Vörös Hadsereg 1919. május 1-е utáni újjászervezéséről, majd a Mis­kolc—salgótarjáni harcokról s az északi hadjáratról. Megelevenedtek a Szlovák Tanács­köztársaság kikiáltásának körülményei, internacionalista egységek részvétele a harcok­ban, a korabeli fegyverzet, ruházat sajátosságai, majd pedig azok a törekvések, melyek célja az orosz—magyar katonai együttműködés létrehozása volt. Az utolsó három kisebb részegység már a bukás árnyékát vetítette előre: bemutatta a Tanácsköztársaság meg­döntésére irányuló újabb katonai és diplomáciai intervenciót, majd a június 24-i belső ellenforradalmi lázadást elevenítette fel, s végül a júliusi tiszai támadás és a katonai inter­venció győzelme képeinek felidézésével zárult a témakör. A kiállítás befejező része a Tanácsköztársaság megtorlását s eszmei örökségének továbbélését érzékeltette. Hintz Gyula nagyszabású grafikája a fehórterrort ill. a fasiz­must ós az ellene vívott harcot, majd a felszabadulást s a szocializmus győzelmét kifejező művészi alkotás. Ennek a gondolatnak kifejtésót szolgálták azok az írásos emlékek is, amelyek a Tanácsköztársaság két világháború közötti évfordulóinak titkos megünnep­léséről s emlékének a munkásmozgalomban való megőrződéséről szóltak. Mintegy 150 db — a felszabadulás után megjelent — könyv kiállítása pedig azt tükrözte, hogy irodal­munk, tudományos és művészi életünk egyre fokozódó érdeklődéssel fordul az első ma­gyar proletárdiktatúra eszmei hagyatékához. Mindezt összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Budapesti Történeti Múzeum jubi­leumi kiállítása reprezentatív rendezvény volt. Kétségtelen, hogy ünnepi feladatának kiválóan megfelelt; haladó, forradalmi örökségünk szép megbecsülését jelentette. Elis­merés illeti azt a munkát, amelyet a kiállítás rendezői: Horn Emil, Győrffy Sándor, Orbán Antal, Szikossy Ferenc, Hetés Tibor és Szántó Zsuzsa végeztek. Stier Miklós — Vida István

Next

/
Oldalképek
Tartalom