Századok – 1970

KRÓNIKA - Magyar Tanácsköztársaság (Központi kiállítás a Várpalotában). (Stier Miklós- Vida István) 522/I

522 KRÓNIKA Klapka György életútjának második szakasza a szabadságharc leverésétől 1867-ig, az osztrák-magyar kiegyezésig tartott. Ezeket az éveket emigrációban töltötte. A szabadságharc eszményeihez és céljaihoz hű maradt. Bekapcsolódott a magyar emigránsok mozgalmaiba, és a magyar emigrációnak kiemelkedő szerepet játszó egyik vezéregyénisége lett. Liberális gondolkodása, műveltsége, megnyerő modora segítették ebben. Feszült figyelemmel kísérte az európai hatalmi helyzet alakulását. Minden alkalmat megragadott, amelyben valamilyen lehetőséget látott Ausztria és Oroszország gyengítésére, a magyar szabadságharc újrakezdésére. Az orosz—török háború kitörésekor Konstantinápolyban ajánlotta fel szolgálatait. Itáliában részt vett az olasz—francia—osztrák háború előkészítésében. Kossuth Lajossal és Teleki Lászlóval létrehozta az emigrációt irányító Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Megszervezte az olaszországi magyar légiót. A békekötés nem törte le. Garibaldival ós Türr Istvánnal új akciókat szervezett. A román és a szerb fejedelmekkel tárgyalt. Az osztrák—porosz háborút is felhasználta arra, hogy kísérletet tegyen a harc fellobantására Magyarországon. Mindezek a törekvések végső soron sikertelenek maradtak. A kiegyezés után Klapka is feladta a reményt, hazatért. Életútjának harmadik, időben leghosszabb, de közéleti szerepét tekintve legkevésbé jelentős szakasza kezdődött ekkor. Politikával már alig foglalkozott, hacsak emlékiratai készítését annak nem tekintjük, amit egyébként már az emigráció kezdetén is megtett. Különböző gazdasági vállalkozások jelentették fő tevékenységét. Ez sem volt számára új dolog, már az emigráció éveiben is részt vett bankok alapításában és igazgatásában. Vállalkozásait azonban nem kísérte siker. Viszonylag későn házasodott, 1864-ben egy gazdag francia család leányát vette feleségül. Három gyermeke született. Családja Franciaországban élt, ő maga részben Magyarországon, részben családja körében, és sokat utazva más országokban is. Budapesten halt meg, itt temették el a közvélemény kívánságára nagy pompával mint a nemzet halottját. * Alakja mint a szabadságért vívott harcok egyik szimbóluma él a magyar nép tudatában. Emlékét hirdesse ez a tábla is, amelyet születésének 150. évfordulóján a tábornok iratait francia unokájának nagybecsű ajándékaként őrző Országos Levéltár kezdeményezésére a Főváros Tanácsa állított annak a háznak a falán, amelyben utolsó éveiben lakott." Az ünnepi beszédet koszorúzás követte. (p. I.) MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (Központi kiállítás a Várpalotában) (1969. III. 18.—VI. 30.) Évek óta látogatjuk immár — főleg Budapesten — a különböző nevezetesebb alkalmakból rendezett történelmi tárgyú kiállításokat. Ezeket sohasem tekintettük egyszerűen emlékeztetőnek, vagy a múlt kiemelkedő eseményei és jeles hősei iránti kegyelet leróvása eszközének, hanem mindenekelőtt az iskolán kívüli népművelés, a történeti ismeretterjesztés egyik kétségkívül nagyon hatásos formájának. A kiállításokat nemcsak aszerint ítéltük meg, hogy többé kevésbé helyesen mutatják-e be a történteket, hanem aszerint is, hogy mi az új ismeret, — legyen az dokumentum, tárgyi emlék, vagy éppen eddig fel nem ismert összefüggés, — amit nyújtanak, aminek eddig nem voltunk birtokában. A Magyar Tanácsköztársaság megszületésének 50. évfordulója alkalmából a Várpalotában rendezett kiállítás jellegénél ós felfogásánál fogva inkább a már meglevő ismereteinket szemléletesen összefoglaló és hatásosan közvetítő kiállítások közé tartozott. Az első terembe belépő látogatót a századforduló, a „boldog békeidők" hangulatát idéző, jólápolt, díszmagyarba öltözött, jóhangulatú urakat ábrázoló hatalmasra felnagyított fotó fogadta. Átellenben viszont egy nagyméretű másik fénykép, köréje elhelyezett plakátokkal és röpiratokkal, már az SzDP által szervezett hatalmas, 1912. május 23-i munkástüntetésről, az ún. „vérvörös csütörtök"-ről tudósított, jelezve, hogy a talmi ragyogás mögött a társadalmi valóság nehéz problémái húzódnak. A szellemes és találó indítás után közelebbről is megismerkedhettünk a századelő társadalmi realitásával. A földbirtokviszonyok megoszlását bemutató grafikon, a nagybirtokosok és szegényparasztok átlagjövedelmei közötti különbségek, az előkelő főúri öltözet és mellette a napszámos ruhája a feudális maradványok továbbélésének pusztító hatására utaltak. Lánczy