Századok – 1970

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 466/II

482 FOLYÓIRATSZEMLE amely a német és a nemzetközi tőke kettős szorítása, a jobboldali szociáldemokratáknak a burzsoáziával való lepaktálása ellenére is képes volt betölteni történelmi feladatát. A NKP szóttépte a „tiszta demokrácia" Kautskyók által szőtt illúzióját, és bebizonyította, hogy az igazi demokráciához, a békepolitikához és a társadalmi haladáshoz a monopóliumok megtörésén át vezet az út. A német nép társadalmi ós nemzeti felszabadítását célzó 1930. évi programjában rámutatott a fő veszélyre, a finánctőke fasizálódási politikájára, az 1935-i brüsszeli kongresszuson pedig kialakította a népfrontpolitikát egy új német demokratikus köztársaság programjával. A háború alatt megszervezte a nemzeti ellenállást, 1943-tól a' Szabad Németország Nemzeti Bizottsága szervezeti keretében. Közvetlenül a fasizmus összeomlása után, 1945. június 11-én kiadta történelmi jelentőségű kiáltványát a német néphez az antifasiszta demokratikus Németország megteremtésére. Kelet-Németországban az egységes munkáspártra támaszkodva sikerült is megvalósítani, sőt a szocialista köztársaságba továbbfejleszteni ezt a programot; Nyugat-Németországban azonban a munkásosztály megosztottsága, a jobboldali szociáldemokraták burzsoábarát politikája még egyszer lehetővé tette a monopoltőke restaurációját. — DIETMAR STÜBLER: A párizsi olasz békeszerződés (1947) a "párizsi béketárgyalások előkészítését, lefolyását és magát a békeszerződóst ismerteti. Bár Olaszországot mint Németország első számú szövetségesét megbélyegezték, az olasz ellenállás érdemeire s az ennek során hozott nagy véráldozatra való tekintettel „együttes hadviselő fól"-nek ismerték el. A Szovjetunió kezdettől fogva arra törekebett, hogy Olaszország szabad, független államként kerüljön ki a megpróbáltatásdói, a nyugati hatalmak azonban a maguk érdekeinek szolgálatába akarták kényszeríteni. A tanulmány ezután az olasz békeszerződóst részletezi: I. része a határmegállapítással és a területi rendelkezésekkel foglalkozik. A határok megállapításánál kiindulópontul az 1938. január 1-i állapot szolgált. Franciaország kisebb stratégiai célú határkiigazítást kapott. A Juli-Krajna Jugoszláviáé lett. Triesztet kettéosztották. Olaszország elvesztette gyarmatait. A II. rész ós az olasz szövegben a III. rész is főleg politikai rendelkezéseket tartalmaz. Ezek a fasizmus kiirtására, a demokrácia és önrendelkezési jog helyreállítására vonatkoznak. Ennek eredményeképp döntött az olasz nép 1946. június 2-án a köztársaság mellett. A III— IV. rész katonai, gazdasági rendelkezéseket tartalmaz, köztük a jóvátételre vonatkozókat. A jóvátétel kérdésében a legtöbb kárt szenvedett Szovjetunió foglalta el a legmóltánvosabh álláspontot. Az általa követelt 100 millió dollár az olasz csapatok által okozott károknak alig huszonötöd -része volt; inkább szimbolikus, a felelősségre figyelmeztető, mint tényleges jóvátétel. A nyugati hatalmak méltánytalanul magas követeléseit a Szovjetunió közvetítő javaslata számottevően csökkentette. A tanulmány végül az olasz közvéleménynek és a politikai pártoknak a háborús felelősség kérdésében elfoglalt álláspontját ismerteti, a háború tanulságait őszintén, önkritikusan levonó kommunista állásponttól a háborús felelősséget eltussoló ós a szovjetellenes blokkpolitika szellemében értelmező keresztény-demokrata álláspontig. — ERNST WERNER: Törökország a nagyhatalmi érdekösszeütközések terében az első világháború előestéjén (1563 1576. 1.) abból indul ki, hogy közvetlenül a háború kitörése előtt megerősödtek a nagyhatalmaknak a Balkánra és a Közel-Keletre irányuló expanziós törekvései. Különösen vonatkozik ez Németországra, amely 1894 és 1912 között külkereskedelmi hányadát Törökországban tizenhétszeresére növelte, miközben behozatali kvótája csupán háromszorosára emelkedett. Mindamellett Németország az első világháborúig csak alárendelt szerepet játszott Törökország gazdasági életében a nyugati hatalmakkal szemben. A Törökországban elhelyezett hitelek 62,2%-a a párizsi bankokból származott. A német befolyás csupán 1913-ban, Enver pasa és Talaat hatalomraj utása után erősödött meg. A tanulmány ezután részletesen ismerteti az örmény kérdést és a Limán von Sanders-fóle affért, amelyekben a nagyhatalmak érdekei olyan szembetűnően összeütköztek, mégpedig nemcsak Németországé és a nyugati hatalmaké, hanem Németországé és a Monarchiáé is. A világháború előestéjén Törökország magatartása sem volt egyértelműen németbarát; török részről közeledési kísérletek történtek különösen Oroszország felé. A döntő pillanatban azonban az Enver-, Talaat- és Sftid Halim-féle németbarát irányzat kerekedett felül, amely Németország oldalán hadbavitte Törökországot. — ADOLF LAUBE: Bányászat, bányavárosok és tartományi hatalom Szászországban a XV—XVI. században (1577—1591. 1.) speciális gazdaság- és társadalomtörténeti kérdésekkel foglalkozik. — A Dokumentumok rovatban ERWIN KÖNNEMANN: Az 1918. december 10-i berlini csapatbevonulás (1592— 1609. 1.) gondos bevezetéssel 4 dokumentumot közöl a novemberi német forradalomról Schleicher akkori őrnagy, későbbi