Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Auguste Cornu: Marx és Engels. 1818-1844 (Ism. Jemnitz János) 434/II

történeti irodalom 435 azonban anyaggazdagsága és eredményei révén ugyanúgy alapvető írásnak tekinthető Marx és Engels tanulmányozásánál, mint Mehring életrajza. Az összevetés magától kínálkozik, s már bevezetőben érzékeltetnünk kell, hogy míg Mehring mintegy 110—120 oldalon foglalkozott elsősorban Marx életpályájával, addig Cornu egész vaskos munkában dolgozta fel e korszakot. Terjedelmi különbségre utaltunk, de ez természetesen visszahatott a belső szerkezeti eltérésekre, módszerekre s az analízis részletességére, olykor mélységére is. A páros életrajz egészének bemutatására nem vállalkozhatunk, még az új eredmények számbavétele is meghaladja lehetőségeinket, s erre talán nem is lesz nagy szükség, hiszen a filozófiai és közgazdasági aspektusokat minden bizonnyal más szakfolyóiratok fogják behatóbban tanulmányozni. Mielőtt azonban még az egyes részletmegfigyeléseket sorra vennénk, egy általános jelenségre hívnánk fel a figyelmet: Cornu sokkal részletesebb körképet festett Mehringnól a korabeli Németország viszonyairól, de mindenekelőtt kulturális életéről, a különféle irányzatokról, azokról a lapokról, folyóiratokról, csoportosulásokról, egyetemi tanárokról, írókról, publicistákról, akik hatottak Marxra és Engelsre, s ugyancsak igen nagy gonddal megvilágítja, hogy ugyanezek mit láttak meg a huszonegynéhányéves Marx és Engels oroszlánkörmeiből. Cornu érthetően többet ír e korban Marxról, akinek tekintélyét hamarább ismerték el, befolyása nagyobb volt Engelsénél. Ennél a feltűnő jelenségnél maradva utalnánk azokra az oldalakra, ahol Cornu az olyan félig napjainkban már elfelejtett demokrata, sőt szocialisztikus úttörők alakjáról fújja le a port, mint L. Büchner, В. és E. Bauer, A. Rüge, M. Hess és a már ismertebb Weitling. (A filozófusok, Hegel, Feuerbach és mások jellemzésére a róluk készült tömör fejezetektől ehelyütt el is tekintünk.) Cornu egyéni remekbeszabott portrékat varázsol elénk, miközben jól érzékelteti a kor levegőjét, beleértve az egyetemek sajátos atmoszféráját, a diákok lázongását, útkeresését. Cornu szigorú kritikus. Mikor leírja Marx bonni kezdő egyetemi tanulmányait, érzékelteti, hogy mennyi idő ment veszendőbe, később a berlini megtorpanásokról sem feledkezik meg. Ismeretes, hogy a Jenytől elszakadt Marx Berlinben egy ideig az irodalomhoz fordult, maga is verseket írt — ezeket Cornu részben idézi is, de értékükről niiics jó véleménye, bár elemzi őket, mert jó tükörképnek tekinti ezeket Marx egyéniségének, gondolkodásmódjának fejlődéséhez. S éppen a fiatal, egyetemista Marxnál tűnik elő a kötet másik érdeme; Cornu ugyanis rendkívül takarékosan meg tud ja eleveníteni a környezet első hatását: a bonni és a berlini egyetem légkörének különbségét. A szerző megállapítja, hogy a korai években Marx figyelmét elsősorban a filozófia és a jog kötötte le. A filozófia területén Hegel tört új utat, a jog, illetőleg a jogtörténet pedig ugyancsak kényes terrénum volt a porosz császárság, illetőleg a különféle német államok számára. A jogfelfogás konzervatív kidolgozásával és alkalmazásával szemben ekkor bontottak zászlót azok, akik a történeti befejezettséggel szemben éppen a jog segítségével szerették volna a szabadabb, azaz a feudális kötöttségektől felszabadított társadalmi fejlődést biztosítani. A szellemi vita Berlinben a diákok szemeláttára ment végbe, s ez nyomban felkeltette Marx érdeklődését. Cornu bemutatja az olvasónak a vitázókat, érveiket, s az iskolákról is beható értékelést ad. Ezekután rávilágít, hogy Marx milyen hamar a vita lényegének mélyére hatolt, s ennekutána kialakította a maga tudományos szintézisét is, mikor a konzervatív történeti iskolával szemben a racionális elemeket keresőknek adott igazat, de egyúttal nem tagadta a történeti vonatkozások jelentőségét sem. A tudományos polémia mögött azonban ugyancsak hamar meglátta a politikai összefüggéseket is. E vita hozzájárult, hogy Marx tisztább képet alkothasson magának nemcsak a jogtörténet, hanem a jogalkotás helyéről, de végső következtetéseit mégsem az egyetemi studiumai nyomán vonta le, hanem néhány évvel később azoknak a harcoknak tapasztalatai nyomán, amelyeket az 1840-es évek elején a Rheinische Zeitung cikkírójaként ós szerkesztőjeként vívott meg. Mehring is már aláhúzta azoknak a cikkeknek a jelentőségét, amelyekben Marx a falopások és a moseli szőlőmívesek helyzetével foglalkozott. Mehring és Cornu egyaránt megállapították, hogy e cikkek megírásával Marx a társadalmi valóságot jobban megismerte, de ezen túlmenően éppen a jogalkotás, az új törvények bírálatánál már nemcsak ezek antiszociális jellégét bírálta, nemcsak a történeti jog iskolájával állította szembe saját érveit — a régi jogszokásokat —, hanem először fogalmazta meg a történeti materializmus gondolatait. Megállapította: a törvények módosulásánál a meghatározó ismérv az, hogy milyen érdekek érvényesülnek, vagyis a jogalkotás a hatalmon levők, a birtokosok igényeit követi. Különösen emlékezetesek a könyv azon lapjai, ahol Cornu meggyőzően bizonyítja, hogy az 1840-es évek elején a liberális polgári ellenzék balszárnyáról Németországban 14*