Századok – 1970
TÖRTÉNETI IRODALOM - Jörg K. Hoensch: Der ungarische Revisionismus und die Zersehlagung der Tschechoslowakei (Ism. Tilkovszky Lóránt) 420/II
420 TÖRTÉNETI IRODALOM 420 ház közötti különbségeknek az állam és a jog fejlődésére gyakorolt hatását is jobban lehetett volna hangsúlyozni. S végül egy részletmegjegyzés: IV. Károly 1356-os aranybullájáról nehéz volna azt mondani, hogy biztosította Csehország teljes függetlenségét a birodalomtól (167. 1.), bár kétségtelen, hogy igen előnyös helyzethez juttatta a birodalmon belül. Az alkalmazott periodizáció nagyjából megfelelő (az államonkint amúgy is adódó és a szerző által figyelembe vett különbségekkel), kivéve a befejező dátumot, vagyis a XVIII. század végét. A szerző tárgyalásából világosan látszik, hogy egyes helyeken a feudális rendszer (és ennek megfelelően persze a feudális jogrendszer) válsága már ekkor megmutatkozik, másutt éppen csak a nyomai jelentkeznek. Érdemes lett volna legalább a válság kibontakozásáig elvezetni a fejlődést. Reméljük azonban, hogy Horváth Pál csak azért állt meg a XVIII. század végénél, mert a feudalizmus válságának és a kapitalizmus korának állam- ós jogtörténetét majd egy újabb nagy monográfiában kívánja megvilágítani. NIEDERHAUSER EMIL JÖRG К. H0ENSCH: DER UNGARISCHE REVISIONISMUS UND DIE ZERSCHLAGUNG DER TSCHECHOSLOWAKEI (Tübinger Studien zur Geschichte und Politik Nr. 23. Tübingen. 1967. 323 1.) A MAGYAR REVIZIONIZMUS ÉS CSEHSZLOVÁKIA SZÉTVERÉSE Széleskörű anyagismerettel, következetes rendszerességgel, nagy részletességgel tárgyalja a nyugat-német szerző a magyar kormányzat revíziós politikájának 1938 — 39. évi csehszlovák vonatkozásait. Eredményesen támaszkodhatott a magyar, csehszlovák, német, angol, szovjet forráspublikációkra; ezek mellett sok új, eddig ismeretlen anyagot tárt fel témájához, különösen a csehszlovák és lengyel külügyi archívumokból. Forrásai között jelentős szerepet játszik Lajos Iván „Magyarország felelőssége a második világháborúban" című, a magyar külügyminisztérium levéltárának iratai alapján 1944 — 45-ben készített kézirata, amely C. A. Macartney angol professzor birtokában van, s az ő szívességéből használhatta. Gazdagon gyümölcsözteti a mémoire-irodalmat, s a könyve végén közölt jegyzék a felhasznált szakirodalom sokoldalúságáról is meggyőz. A magyar revíziós politika 1938 — 39. évi csehszlovák vonatkozású, főleg diplomáciatörténeti, külpolitikatörténeti részletei felől teljesség, rendszeresség, adatszerűség tekintetében minden eddiginél megbízhatóbb, tényszerűbb, átfogóbb képet ad Hoensch könyve, amely ezen erényei folytán a magyar kutató számára is nélkülözhetetlenné válik. Kevésbbé kielégítő viszont a magyar revíziós törekvésekről adott történeti áttekintése, nem annyira — e kötetben szükségszerű — vázlatossága, mint inkább szemléleti okok következtében. Az első világháború után az elszakadásra törekvő nemzetiségekkel szemben az ország területi integritásának védelmét célzó akciókat tárgyalva, a Károlyi-kormány idején Dvoróak által kikiáltott Kelet-szlovákiai Köztársasággal lényegében azonos célt szolgálónak tekinti a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltását, s a magyar Vörös Hadsereg északi hadjáratát, amelynek sikerein ez a fontos fejlemény alapult, mint területvisszaszerző harcot ítéli meg. A trianoni békeszerződés által megszabott határok Hoensch szerint elfogadhatatlanok voltak; véleménye szerint a magyar nép úgyszólván teljes egészében támogatta kormányainak revíziót követelő politikáját, sőt, ez a revíziós tömeghangulat volt az, amely előrehajtotta az óvatos kormányokat. Valójában a magyar uralkodó körök voltak a revíziós propaganda szítói, nem utolsósorban — s erre a szerző csak halványan utal — a belső feszültségek levezetése érdekében. Ez egyáltalán nem mond ellent annak a ténynek, hogy a revíziós propaganda elhatalmasodása s a tényleges revíziós eredmények késlekedése a kormányzat számára olyan sürgető problémát jelentett, amelynek érzékelése csökkentette annak Hoensch által kiemelt „körültekintő megfontoltságát' '. A szerző rámutat arra, hogy a győztes hatalmak befolyása alatt álló Népszövetség fő gondja a status quo megőrzése volt, a revíziónak a békeszerződésben rögzített lehetősége gyakorlatilag kihasználhatatlan maradt; a kisebbségvédelmi törvényes kötelezettségeknek nem szereztek érvényt, az utódállamokban sérelmes politikát folytattak
