Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Jörg K. Hoensch: Der ungarische Revisionismus und die Zersehlagung der Tschechoslowakei (Ism. Tilkovszky Lóránt) 420/II

420 TÖRTÉNETI IRODALOM 421 a nemzeti kisebbségekkel szemben. Ebből a súlyos és kilátástalan helyzetből a harmincas évek közepén egyre dinamikusabbá váló német külpolitika hatására mutatkozott kiút: a nyugati hatalmak belátták, hogy nem zárkózhatnak el többé az etnikai alapon történő revízió elől. A müncheni egyezményt aláíró nógy nagyhatalom döntését Hoensch úgy értékeli, mint visszatalálást a nagyhatalmak közös politikájához, a történelmi tradícióknak megfelelő európai politikához. A müncheni egyezményben kijelölt fejlődés azonban mihamar törést szenvedett: a magyar területi igények rendezése már Anglia ós Franciaország közreműködése nélkül, német—olasz döntőbíráskodás útján történt; a nyugati hatalmak magatartása megkönnyítette a tengelyhatalmak befolyásának jelentős megerősödését a dunai térségben. Valójában a bécsi döntés a müncheni politikának nem végzetes törése, hanem folyománya, következménye volt. Münchenben az igazságtevés jegyében engedménytevés törtónt annak az expanzív hitleri német politikának, amelynek „fantasztikus Kelet-koncepcióját" Hoensch is elítéli. Könyve alapján is világos, hogy ezek a tervek korábbi keletűek, s München nem a német igények beteljesedését hozta, hanem kényszerű időleges kompromisszum volt csupán. Indokolatlan feltételezés, hogy a müncheni politika lehetett volna az az alap, amely az etnikai elvű területi revízió útján a békés együttműködés légkörét teremti meg Európában. Hoensch könyve valósághíven bemutatja, hogy a magyar kormányzat, különösen annak Kánya és Teleki körül csoportosuló „mérsékelt" erői, úgy igyekeztek kihasználni a német politikát a magyar revíziós célok érdekében, hogy ne kötelezzék el magukat egyoldalúan, hanem az európai nagyhatalmak általános jóváhagyásával érjenek el e téren eredményt. A szerző helyesli ezt a politikát, jogosultnak tartja a magyarlakta területek egyszerű visszacsatolásának igényét; csak az integrális revízióra való törekvést bírálja. Annak ellenére, hogy e „méreteiben elhibázott" revízióval már nem ért egyet, elnéző a „Ruthénföld" megszerzésére irányuló törekvés tekintetében. Hibáztatja a komáromi tárgyalásokkal kapcsolatban a magyar fél türelmetlenségét, amely feltételezése szerint a tárgyalások megszakításával elébevágott e területre vonatkozóan a népszavazás felajánlásának, amihez a müncheni hatalmak hozzájárultak volna. Majd kifejti, hogy sem Hitler, sem a nyugati hatalmak nem kívántak újabb Münchent; négyhatalmi döntés helyett a tengelyhatalmak döntőbíráskodása hozta meg az első magyar revíziós sikert. Az etnikai elvet alapulvevő döntéssel be nem érve, a magyar kormány diverzáns tevékenységet folytatott a „rüthón" területen; erről a szerző mint partizánakcióról emlékezik meg. Mind a komáromi, mind a bécsi tárgyalásokról alapos, szakszerű leírást ad, amelyet az azokban szereplő főbb személyiségek némelyikének érdekes jellemzésével is élénkít. Különösen figyelemreméltó, hogy kitér annak vizsgálatára, milyen szerepe van a döntőbírósági intézménynek a nemzetközi jogban, s hogy milyen, a korábbi döntőbírói gyakorlattól eltérő sajátos — formai és érdemi — vonások jellemezték a tengelyhatalmak döntőbíráskodását. A bécsi döntéssel elért revíziós területgyarapodás jelentőségét gazdasági és egyéb szempontból tömören leméri, majd két kisebb „exkurzust" tesz, hogy megvilágíthassa a Csehszlovákia szlovákiai területei rovására német illetve lengyel részről — főleg stratégiai okokból — kierőszakolt határkorrekciókat: Pozsony ligetfalu és Dévény bekebelezését a Német Birodalomba, illetve a tátrai Javorina- vidék Lengyelországhoz csatolását. A könyv nagy erénye, hogy bepillantást nyújt az 1938 októbere óta autonóm Szlovákia és „Ruthénföld" politikai viszonyaiba, felfedi a német, magyar, lengyel és román aspirációk egymást is keresztező vonalait, ismerteti a Beck-féle „Harmadik Európa"-tervet, a magyar-lengyel közös határ problematikáját; megvilágítja, miként tette Hitler alku tárgyává e kérdésben állásfoglalását, s végül is miként jutott Magyarország kezére 1939 tavaszán ez a terület, látszólag önálló akcióval, valójában Csehszlovákia felszámolásának keretében. Megállapítja, hogy Magyarország ekkor már megszűnt valóban szuverén állam lenni; revíziós politikája — fenntartásai, aggályai ellenére — alárendelődött Hitler terveinek. Figyelmet szentel továbbá az „önálló" szlovák állam létrejötte magyarországi fogadtatásának, és foglalkozik a magyar kormány bizonyos kelet-szlovákiai területek megszerzésével végződő, az imént birtokbavett „Ruthénföld" felől végrehajtott katonai támadásával. Az 1938 — 39-ben Csehszlovákia ellenében elért — térképmellékleteken is szemléltetett — magyar revíziós területgyarapodások, minthogy Németország segítségének voltak köszönhetők, annak második világháborús veresége következtében veszendőbe mentek. Helyreállt Csehszlovákia, amely a „Ruthónföldet" szerződésileg a Szovjetuniónak engedte át. A szerző azzal a megállapítással zárja könyvét, hogy a német vereség nyomán keletkezett kelet-európai szociális forradalom örvényében a magyarság számára