Századok – 1970

KRÓNIKA - Szakács Sándor kandidátusi disszertációjának vitájáról (Vida István) 215/I

216 KRÓNIKA A szerző részletesen tárgyalja az állami üzemek helyzetét is, rámutatva arra, hogy ezek a gazdaságpolitika érdeklődésén kívül maradtak, s az objektív nehézségek és a gazdaságpolitikai hibák miatt tartós ráfizetéssel gazdálkodtak. A szövetkezeti mozgalom fejlődését elemezve Szakács Sándor azt húzza alá, hogy a földreformot követő „szövetkezeti láz", a különböző társulatok létrehozása, a kellő gazdaságpolitikai és politikai támogatás hiányában elakadt, a földmüvesszövetkezetek nem váltak olyan hatékony gazdasági és társadalmi tényezőkké, mint amilyenre lehetőségük objektíve adva volt. A disszertáció befejező részében a szerző összegezi kutatásainak eredményét, és számos általános elvi jellegű megállapítást tesz. Többek között kifejti, hogy a földreform utáni agrárfejlődés előtt három lehetőség állott: 1. szabadparaszti (valamiféle amerikai utas) kapitalizmus; 2. többé kevésbé szabad tőkés fejlődés útjára engedett szövetkezeti kapitalizmus; 3. a lenini értelemben vett szövetkezeti államkapitalizmus. Véleménye szerint a magyarországi agrárfejlődés végsősoron egyik változatát sem produkálta, hanem egy negyedik variációt, amely a porosz utas agrárkapitalizmus és a lenini szövetkezeti államkapitalizmus közti átmenetnek — bizonyos formák közt megrekedt — sajátos esete volt. M. Somlyai Magda opponensi véleményében először a disszertáció érdemeiről szólt. Kijelentette, hogy a jelölt munkáját „egyértelmű történeti, politikai állásfoglalás, marxista műveltség, kitűnő történetírói készség jellemzi' . Rokonszenvesnek találta Szakács Sándor azon törekvését, hogy gazdaságtörténeti témája ellenére vizsgálódásainak középpontjába a cselekvő embert állította. Legújabbkori történetünk legizgalmasabb jelensége a néptömegek történetformáló szerepének kiteljesedése, s ennek árnyalt, sokoldalú bemutatása a történetíró vezérgondolata kell, hogy legyen — mondotta. A tömegek szerepének ábrázolása mellett a disszertáció erénye, hogy a társadalmi, gazdasági jelenségeket összességükben, kölcsönhatásukban vizsgálja. Szakács Sándor disszertációjának gazdag anyaga, elvi-politikai következtetései azt az álláspontot támasztják alá, miszerint a népi demokratikus forradalom egységes átalakulási folyamat, amely kezdettől fogva tartalmazott a szocialista forradalomra jellemző elemeket és tartalmilag sajátos formát jelent a forradalmak történetében. A szerző helyesen mutat rá arra — hangoztatta M. Somlyai Magda —, hogy a földreform régi, polgári demokratikus fogalma, nem fejezi ki azt, ami nálunk 1945 tavaszán az agrárkérdés megoldása terén történt. Magyarországon a földreform nemcsak a feudális eredetű nagybirtokot zúzta szót, hanem a kapitalizálódott nagybirtokot s ezzel együtt az ipari és banktőke mezőgazdasági pozícióit is. A népi erők rendkívüli előretörése tette lehetővé ennek az újtípusú földreformnak a megvalósulását, s azt, hogy a földreform kezdettől fogva nemcsak paraszti-szegényparaszti, hanem össztársadalmi, népi demokratikus érdekeket is kifejezésre juttatott. Az opponens felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a disszertáció 1945 első felét elemezve kitűnően ábrázolja a tömegek forradalmi lendületét, azt, hogy ez hogyan biztosítja a régi gazdasági-társadalmi rendszer széttörését, s egyben az új felépítmény, a népi demokratikus állam kibontakozását, addig a későbbiekben a szerző nem tudja kielégítő magyarázatát adni annak, miért nőttek a szegényparaszti terhek, s 1945 —47-ben a mezőgazdaság támogatása miért szorult háttérbe. A jelöltnek alaposabban meg kellett volna vizsgálnia, hogy ebben milyen szerepet játszottak a népi demokratikus fejlődés belső nehézségei, ill. ez mennyiben tükrözte már az 1948 utáni évek rossz parasztpolitikájának csíráit. M. Somlyai Magda szóvá tette, hogy a szerző sokszor használja a „népi demokratikus forradalom" ill. „a népi demokratikus uralmi rendszer" fogalmakat, ezek elvifogalmi tisztázására azonban nem tesz kísérletet, nom cáfolja a fogalmak alkalmazása körüli zavaros nézeteket. Hasonlóképpen hibáztatta a jelöltet azért is, mert a dolgozat második felében, az eddig használt „népi demokratikus államhatalom" helyett a „munkásparaszt demokratikus diktatúra" kifejezéssel dolgozott. Véleménye szerint a lenini kategória — az azonosságok ellenére — sem alkalmazható, a történetileg gyökeresen különböző körülmények között lezajlott népi demokratikus fejlődésre. Befejezésül kifogásolta, hogy Szakács Sándor elmulasztja a témájával kapcsolatos korábban megjelent művek kritikáját. Simon Péter opponens véleménye szerint a disszertáció a népi demokratikus történetírás jelentős alkotása. Egyrészt, mert a dolgozat bebizonyítja, hogy a szocialista agrárátalakulás felé való fejlődés a magyarországi viszonyok között elkerülhetetlen volt, másrészt, mert az átmeneti helyzet sajátszerűségeinek, a mezőgazdaság és az egyes paraszti rétegek gazdasági helyzetének feltárásával rámutat a parasztság politikai magatartásának alapvető okaira, harmadrészt, mert a történeti lehetőség ós a valóság össze-