Századok – 1970

KRÓNIKA - Szakács Sándor kandidátusi disszertációjának vitájáról (Vida István) 215/I

KRÓNIKA 217 vetésével tudományosan érthetővé teszi és helyesen értékeli a koalíciós pártok, elsősorban az MKP agrárpolitikáját. A tanulmány közelebb visz bennünket a népidemokratikus fejlődés megértéséhez, s gazdag anyagot nyújt az elméleti általánosításhoz. Simon Péter opponensi véleményében igen nagy teret szentelt a dolgozat által feltárt új eredmények móltatásának. Lényegbevágó probléma felismerésének tekintette a földreformnak a proletariátus létszámát csökkentő hatását, ill. annak a politikai fejlődésben fellelhető következményeit. A szerző helyesen mutat rá, hogy az agrárszegénység kiszorulása a munkásosztályból és tulajdonossá válása nem csökkentette, hanem növelte a munkásosztály hatókörét. A disszertáció egyik legfontosabb és legérdekesebb részének nevezte ,,A gazdaság-politikai gyakorlat" c. fejezetet. Meggyőzőnek ítélte az ország háborús veszteségeinek, s ezen belül a mezőgazdaság veszteségének elemzését, s az állami beavatkozás rendszere kiépülésének körvonalazását. Nagyon helyesnek találta, hogy a szerző nyíltan bemutatja, hogyan kényszerült a munkások mellett a parasztság is adófizetésre az ipari és kereskedőtőkének. Jelentősnek mondotta Simon Péter az 1948 előtti beszolgáltatási rendszer jellemzését. A szerző helyesen mutat rá arra, mondotta, hogy noha a népi állam tett bizonyos lépéseket az adóteher arányosabb elosztására, mégis a törpebirtokos parasztság egy kataszteri holdra eső adóterhei még felülmúlták a birtokos parasztság középső rétegeinek adóterhei. Az újbirtokosokat emellett sújtotta a mezőgazdasági felszerelés és állatállomány hiánya, a föld megváltási árának kezdődő törlesztése, a földosztás műszaki költségeinek fedezése. Simon Péter hangsúlyozta, mindez cáfolja azt a nézetet, hogy a parasztság 1948-ig csak kapott a népi demokráciától. Á dolgozó parasztság egyfelől valóban rendkívül sokat kapott a népi demokráciától, másfelől azonban a munkásosztályhoz hasonlóan erején felül adott is érte, s emellett a maga erejéből a saját területén helyreállította a termelést. A dolgozó parasztság helyzete csak 1948-ban javult jelentősen, ami természetesen magával hozta politikai tudatának átalakulását is. Egyetértett a szerzőnek az MKP politikájáról adott azon jellemzésével, miszerint a párt elsődlegesen hatalompolitikai, de ugyanakkor gazdasági okok miatt az újjáépítés során helyesen koncentrálta az erőket a közlekedés, a bányászat és az ipar területére. Ez valóban jelentős eredményeket hozott. A párt látóköréből azonban a mezőgazdaság némileg kimaradt. A mezőgazdaság termelőerői 1945 —48 között lassabban fejlődtek mint az iparé. Ez részben az adott viszonyok között elkerülhetetlen volt, de ugyanakkor a mezőgazdaság „adott mértékű" elhanyagolása történetileg nem volt szükségszerű. Elfogadta az opponens Szakács Sándornak a „szövetkezeti államkapitalizmus"-ra vonatkozó megjegyzését. Véleménye szerint is a „szövetkezeti államkapitalizmus" Magyarországon a szocializmus felé való fejlődésnek egyik kihasználatlanul hagyott lehetősége volt, erre 1948-tól kezdve sor kerülhetett volna. Ugyanakkor azonban úgy vélte, 1947 őszétől több tényező is gátolta egy ilyen politika kibontakozását. így egyrészt az, hogy a földművesszövetkezetek megalakulása kissé nehezebb volt, mint, a diszszertáció feltételezi. A földművesszövetkezetek zöme akkoriban jött létre,' egyelőre szinte csak az új gazdákat tömörítette, s távol állt attól, hogy általános falusi szövetkezetté váljék. Másrészt szocialista irányú fejlődés szövetkezeti államkapitalizmuson keresztül csak akkor valósulhatott volna meg, ha a beszóljál tatási rendszert eltörlik, s a termónyadót is teljes egészében pénzadóval cserélik fel. Efelé viszont 1947-ben csak igen óvatos formában tettek lépéseket. Befejezésül néhány hiányosságra hívta fel a figyelmet. Szerinte részletesebben kellett volna érinteni a mezőgazdasági bérmunkások bérviszonyainak alakulását, hogy az agrárkapitalizmus korlátozására hozott intézkedések érthetőbbek legyenek. Nem szabadott volna figyelmen kívül hagyni a rógi birtokosok helyzetének elemzésénél a régi bankadósságok elenyészésének kérdését. Az MKP 1946-os agrárprogram-tervezetének elemzésénél rá kellett volna mutatni, hogy abban helytelen volt a kisbirtokot a termelés végleges alapjának nevezni. Ez később komoly politikai nehézségek forrásává vált. Balázs Sándor, aki 1945 — 48 között az egyik magvar agrárlap szerkesztője volt, hozzászólásában hiányolta, hogy a jelölt nem szentel elég figyelmet a munkabórviszonyok alakulásának, nem veti össze a felszabadulás utáni helvzetet a 30-as évek második felével, sőt a dualizmus időszakával. Ugvancsak kifogásolta, hogy a felszabadulás utáni magyar agrárfejlődés ábrázolásánál mellőzi a kelet-európai összehasonlításokat. Kérdést intézett Szakács Sándorhoz: milyen különbségek figyelhetők meg a parasztság mozgásában az Alföldön ill. a Dunántúlon, s törtóntek-e kísérletek a parasztság felszabadulás utáni helyzetének felmérésére. Szuhay Miklós, a jelölt aspiráns-vezetője, elismerően szólt Szakács Sándor szakmai felkészültségéről és tevékenységéről.