Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Három osztrák jogtörténeti munka: Nikolaus Grass: ReichskleinodienStudien aus rechtshistorischer Sicht - Ursula Begrich: Die fürstliche „Majestät” Herzogs Rudolfs IV. von Österreich - Heinrich Koller: Die Residenz im Mittelalter (Ism. Bónis György) 212/I

212 TÖRTÉNETI IRODALOM HÁROM OSZTRÁK JOGTÖRTÉNETI MUNKA NIKOLAUS GRASS: REICHSKLEINODIEN-STUDIEN AUS RECHTSHISTORISCHER SICHT (Wien, H. Böhlaus Nachf. 1965. 81 1. Österreichische Akademie der Wise. Phil.-hist. Kl. Sitzungsberichte 248. Bd. 4. Abb.) URSULA BEGRICH: DIE FÜRSTLICHE „MAJESTÄT" HERZOG RUDOLFS IV. VON ÖSTERREICH Ein Beitrag zur Geschichte der fürstlichen Herrschaftszeichen im späten Mittelalter (Wien, Verlag H. Geyer. 1965. 166 1., 17 mell. Rotaprint. Wiener Dissertationen aus dem Gebiete der Geschichte 6.) HEINRICH KOLLER: DIE RESIDENZ IM MITTELALTER (Jahrbuch für Geschichte der oberdeutschen Reichsstädte. Esslinger Studien 12/13. Bd. 1966/67. 9—39. 1.) TANULMÁNYOK A BIRODALMI FELSÉGJELVÉNYEKRŐL JOGTÖRTÉNTI SZEMPONTBÓL-IV. RUDOLF, AUSZTRIA HERCEGE FEJEDELMI „MAIESTAS"-A—A SZÉKHELY A KÖZÉPKORBAN Az osztrák jogtörténetírás három termékét szeretnénk itt bemutatni. Nemcsak a megjelenés idejének esetlegessége kapcsolja össze őket, hanem valamiképpen témájuk is összefügg, s ez indokolja együttes ismertetésüket. N. Grass tanulmánya abba a sorba illeszkedik, amelyet elsősorban P. E. Schramm neve és teljesítménye fémjelez. A göttingai tudós és követői a császári, királyi, fejedelmi jelvények, koronázási ékszerek, klenódiumok kutatásával jutnak el figyelemre méltó eredményekhez a középkori államelmélet területén. Az osztrák történetírásban jelentős munkásságra visszatekintő Grass is a birodalom felségjelvényeivel foglalkozik, de igazi érdeklődése egy észak-tiroli ciszterci kolostor, Stams múltját illeti, melyben azokat egy ideig őrizték. A kutató számára becses segítség a birodalmi insignia hétszázéves irodalmának áttekintése, és nagy távlatokat nyit a francia, angol és burgundi koronaékszerek nagyon is rövidre fogott szemléje. Mindez azonban csak előkészület ahhoz a kérdéshez, hogy az egyes korszakokban hol és hogyan őrizték a Német Birodalom jelvényeit. A Száli-ház előbb limburgi „saját" kolostorában, majd 1085 óta ugyancsak „saját" egyházában, a speyeri dómban őriztette a jelvényeket, míg V. Henrik 1125-ben át nem vitette Trifels várába. Itt egy birodalmi miniszteriális, a vár parancsnoka felelt értük, a szakrális funkciókat pedig az eussertali ciszterciek végezték körülöttük. 1221-ben II. Frigyes szorongatott helyzetében a svábföldi Waldburgba menekítette a koronázási jelvényeket, s itt ugyancsak kettős: világi és egyházi szolgálat vette körül azokat. A Habsburgok, akiknek súlyos árat kellett fizetniük a jelképes értékű kincsekért, a Winterthur melletti Kiburg családi jószágukon tartották őket. Jelentőségüket növelte az az — 1315-ben dokumentált — jogfelfogás, hogy e klenódiumok birtoklása nélkül senki sem lehet törvényes német király. Ezért változtattak helyet olyan sűrűn a trónviszályok idején. Bajor Lajos 1322 után Münchenben adott nekik otthont, s a fürstenfeldi ciszterciek szolgáltak körülöttük; elsőszülött fia pedig, a Tirolból nősült Brandenburgi Lajos 1348-ban átmenetileg ugyanannak a rendnek stamsi kolostorába vitette át. (Itt Grass bőven foglalkozik Stamsnak mint a tiroli uralkodóház „saját" kolostorának és temetkezőhelyónek szerepével.) Ez a megoldás még mindig nem bizonyult tartósnak. Amikor azonban 1360 tavaszán IV. Károly vette át a koronát és a többi jelvényt, stamsi ciszterciek kísérték át azokat Münchenbe, s a szerző szerint még évtizedekig látták el egyházi szolgálatukat a prágai Szent Vid-egyház Vencel-kápolnájában, majd Karlsteinben. Innen csak 1421-ben menekítették a kincseket Zsigmond magyarországi birtokaira, majd századokra Nürnbergben találtak helyet, végül 1796-ban a franciák elől végleges otthonukba, Bécsbe vándoroltak.