Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Három osztrák jogtörténeti munka: Nikolaus Grass: ReichskleinodienStudien aus rechtshistorischer Sicht - Ursula Begrich: Die fürstliche „Majestät” Herzogs Rudolfs IV. von Österreich - Heinrich Koller: Die Residenz im Mittelalter (Ism. Bónis György) 212/I

213 TÖRTÉNETI IRODALOM Nagy erudíció, az irodalom és a források széleskörű ismerete jellemzi Grass munkáját, eredményei azonban nem túlságosan jelentősek. A birodalmi felségjelvények átmeneti őrzőhelyének, Stamsnak szerzetesei bizonyára éppen olyan büszkék e tradícióra, mint az a nagyszombati háztulajdonos volt, aki a magyar korona egy éjszakai őrzését feliratban örökítette meg háza homlokzatán. Jogtörténeti szempontból inkább a tanulmányban felvillantott összefüggések érdekesek. Ilyen az a megfigyelés, hogy a francia St. Denis-hez hasonlóan a bajorországi Fürstenfeld, majd a tiroli Stams is egyesítette az uralkodóház „saját" kolostorának és temetkezőhelyének szerepót, valamint a felségjelvények őrzésére is szolgált úgy, hogy a szakrális cselekményeket szerzetesek végezték el (28. 1.). Nem mellékes a királyi kápolna története szempontjából az a megjegyzés sem, hogy IV. Károly még morva őrgróf korában gazdag társaskáptalant alapított a prágai várban (1338), minden bizonnyal a párizsi Sainte-Chapelle mintájára. Az uralkodó később, 1365-ben a mindenkori olomouci püspököt a Regalis Capelle Boemie Comes címmel ruházta fel, hogy szorosabban kösse koronájához. A társaskáptalan példája viszont a nagyratörő 1V Rudolf osztrák herceget ihlette arra, hogy a bécsi Burgban 1356-ban kétszer annyi, 24 kanonokból álló intézményt alapítson, mely nemsokára átkerült a Szent Istvántemplomba. A Sainte-Chapelle tehát a prágai királyi kápolna útján hatott Bécsre ! (65 — 66. 1. A magyar capella regia láthatóan régebbi, és feladatai is tágabb körűek.) IV. Rudolfnak szentelt egy jól megalapozott disszertációt U. Begrich. IV. Károly császár veje, aki az „Alapító" melléknevet érdemelte ki, rövid uralkodása alatt (1358 — 1365) céltudatosan törekedett arra, hogy házát és tartományát a közönséges hercegségnél magasabbra emelje; elég csak a Privilegium maius néven ismert kiváltságlevelek hamisítására, a Szent István-káptalan és a bécsi egyetem alapítására utalnunk. A felfelé törekvés, mely már 1360-ban IV. Károly határozott ellenállásába ütközött, Begrich sikerült bizonyítása szerint a felségjelvényekben is megmutatkozott. De míg a birodalom felbomlását előkészítő új államképződmények — mint az osztrák konglomerátum is — élesen ellentétesek a középkori impérium hatalmával, a klenódiumok tekintetében a tartományúr a császárt utánozza, s az ő jelvényeit próbálja kisajátítani. Államelméletét a legistáktól tanulja, s a valósággal szemben az elképzelt birodalmat magasztalja fel, hogy így maga is emelkedjék. Már maga az, hogy „hercegi felségében" jelenik meg, okleveleiben azt Würdigkeit vagy Hochheit szavakkal fejezi ki, s a hamis kiváltságlevelek alapján magának követeli a császári teljhatalmat, a többi herceg fölé emeli az ambiciózus Habsburgot. Begrich sorra veszi Rudolf portréit, illetve szoborműveken (így a Stephansdomban) található ábrázolásait, pecsétjeit, címereit, a korabeli leírásokat ; művészi kivitelű táblákon mutatja be az utódaira is átöröklődő „főhercegi kalapot", azaz a háromszögű lemezekkel kereteit, fent egyetlen pánttal átívelt bíbor föveget, tulajdonképpen koronát. Megkeresi a közös vonásokat az osztrák herceg ünnepi öltözete ós a választófejedelmek lassan kialakuló „ornátusa" között. Rudolf messze tekintő politikai terveit követi azokban a címekben is, amelyeket felvett, vagy megkísérelt felvenni (Lombardia királya, Svábföld és Elzász procuratora és hercege, palatínus archidux, birodalmi fővadászmester). Hasonló célzatúak az ünnepi szertartásoknak alatta bevezetett formái, udvartartásának berendezése is. IV. Károly kereken visszautasította Rudolfnak a hamis kiváltságlevelekre alapított igényét, hogy tartományait ne tórdenállva, hanem lóháton ülve kapja hűbérbe; 1530-ban azonban V. Károly már így adta át I. Ferdinándnak az osztrák tartományokat ! Másrészt az osztrák vazallusok olyan formák között kapták meg hűbérüket a hercegtől, amelyek a császáriaknak feleltek meg. Rudolf udvari történetírói szorgosan ápolták a burgundi leszármazás, a francia királyi házzal és a római Colonna családdal való rokonság hitét, s egy olyan őstörténetet tákoltak össze, mely Ausztria hercegeit egyenesen Noétól származtatta le. (Szerény próbálkozás IV. Károlynak Karlsteinben is megörökített családfájával szemben, melynek Saturnus és Jupiter állottak az élén !) Végül az alapítások (a majdnem püspöki rangú szentistváni prépost és bíborba öltözött káptalana, a birodalmit pontosan utánzó ereklyegyűjtemény és a bécsi egyetem) ugyancsak a maiestas kifejezésére szolgáltak. A művészettörténeti szempontból is jelentős disszertáció nem téveszti szem elől a felemelkedő Ausztriának közép-európai szomszédaival mutatkozó párhuzamait sem. így a munkában többször történik hivatkozás magyar és cseh analógiákra. E két ország koronájának bizánci mintájú keresztjét tétette Rudolf főhercegi kalapjának csúcsára is (25. 1.), bár az osztrák tartományok csak az 1616-ban létrehozott klosterneuburgi kalap képében jutottak a két királyságéhoz hasonló államjogi szimbólumhoz (87.1.). A birodalmi Szent Méiric-lándzsa mellett a lengyel és a magyar koronázási jelvény is inspirálta Rudolfot az utánzásra (35. 1.). A címerkórdésben Begrich hasonlata sántít. Amikor a pólyás „újosztrák" címer mellé Rudolf szándékai szerint az „ó-osztrák" öt sasos pajzs kerül, ennek