Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Enzo Santarelli: Storia del movimento e régime fascista (Ism. Ránki György) 203/I

205 TÖRTÉNETI IRODALOM történelmi funkciója, modern vonásai is vannak, amelyek elsősorban a hatalmi politikai struktúra teljes átrendezésében mutatkoznak meg. Tanulságos a Carta del Lavoro elemzése, a totalitárius tendenciák s az imperialista vonások megjelenésének bemutatása, mint ahogy az ellenpólus bemutatása is, elsősorban az antifasiszta emigráció átélt ábrázolásával. Az egység hiányát nem egyszerűsíti le a demokratikus pártok hibáira, s bár helyesen kiemeli a Kommunista Párt döntő szerepét az antifasiszta harcban, nem valami statikus képet kapunk a helyes kommunista s a helytelen szocialista taktikáról, hanem a kérdés történeti analízisét. A pápával való megegyezés fejezete ismét a Vatikán történeti szerepét mutatja be, elemezve a megegyezéshez vezető utat. Rámutat, mily nagy mértékben erősödött a laterani paktummal a fasizmus, bár nem hallgatja el, milyen ellentmondásai vannak az egyezménynek (részben a korábbi erősen antiklerikális fasiszta párton belül, részben később is, a fasiszta párt és egyház között az ifjúság nevelése kérdésében). Érdekes a munka fejtegetése a Rerum Novarum és Quadragesimo Anno néven ismeretes pápai enciklikák különböző történelmi funkcióit illetően. Ahogy aligha vonható kétségbe, hogy a Quadragesimo Anno-n érezhető az olasz fasizmus hatása, a korporációs rendszer vonatkozásában. Mussolini egyik beszédében — a válság időszakában — kijelentette, hogy ez „nem válság a rendszerben, hanem a rendszer válsága", majd más alkalommal azt hangoztatta, hogy Európa és a világ hamarosan fasiszta lesz. Ez a megállapítás ösztönzi a szerzőt, hogy a 30-as évek elején széles nemzetközi tablóban próbálja áttekinteni az olasz fasizmus nemzetközi helyét és befolyását, az egyes országokban jelentkező fasiszta pártok és mozgalmak súlyát és szerepét. Mussolini személyi hatalma a 30-as évekre igen megerősödik, s nemzetközi befolyása is a zenitjén áll. Igaz, a fasiszta párton belül az ellentétes szárnyak — nem utolsósorban a fiatalság radikális fasizmusa következtében — éreztetik hatásukat, de a párt közvetlen szerepe ténylegesen Olaszországban visszaszorul. Másutt viszont erősödik, s ebben Santarelli egyik döntő mozzanatnak azt tartja, hogy a válságtól és a baloldali mozgalmaktól megrémült konzervatív rétegek is mindinkább elfogadják. Az 1934-es nemzetközi fasiszta kongresszus leírása, annak számos ideológiai áramlat mély elemzésére nyújt lehetőséget a szerzőnek. Az olasz fasizmus történetében a 30-as évek közepétől a külpolitikai kérdések kerülnek előtérbe. A munka megmutatja Grandi és Mussolini külpolitikai koncepciójának különbségét, a hagyományos olasz expanziós törekvések és a korporációs világgazdaság gondolatának találkozását (De Michelis), végül az abessziniai kaland történelmi, diplomáciai előkészítését, belső gazdasági és politikai okait. A spanyol beavatkozás leírása során elsősorban azt hangoztatja, hogy Franco győzelme ellenére az olasz fasizmus nem tudta realizálni külpolitikai célkitűzéseit, bár a fasiszta külpolitika ekkor új szakaszába, a harcos ellenforradalmi szakaszba érkezik. Ismert, de az eddigieknél gazdagabban dokumentált a könyv megállapítása, mely szerint 1937 —38-ban a rendszer belső krízise kezd kialakulni, s ebben a németektől átvett antiszemita törvényeknek meghatározott szerepük, van. 1938 után érthetően a külpolitika és a háború kérdései dominálnak. Ennek ellenére Santarelli néhány fontos, kevéssé ismert belpolitikai mozzanat kiemelésére — mint például Mussolini 1938. október 25-i beszédének ismertetésére — módot talál. A munka egyik erőssége a szerzőnek az ideológiai kérdések iránti nagyfokú érdeklődéséből fakad. Behatóan tanulmányozza a korszak elméleti folyóiratait, s részletesen elemzi több alkalommal is az új ideológiai jelenségeket. így a háború küszöbén a fasiszta nevelést kapott, esetleg fasiszta szervezetekhez tartozó ifjúság körében mutatja ki az osztályharcos gondolat erősségét, a fennálló rendszer mind erősebb kritikáját. Ez a kritika először úgy jelentkezik, hogy a fasiszta párton belül a fasizmusnak — ennek a fiatalok által eredetileg forradalminak vélt álamlatnak — a megalkuvását, a hagyományos társadalmi renddel (nagytőke, nagybirtok stb.) való kompromisszumát kritizálják, ez a kritika azonban széles rétegekben válhat és válik ténylegesen antifasizmussá. Saját ifjúsága fordul fokozatosan szembe a fasizmussal. A háború időszakával és a rezsim összeomlásával foglalkozó fejezet egyik oldalról ezt a folyamatot ábrázolja. Másik oldalon viszont bemutatja, hogy a fasizmus csődje miként válik általános nemzeti válsággá, miként kompromittál minden hagyományos konzervatív erőt, annak ellenére, hogy ezek az erők mind a tőkések, mind a monarchikus elemek, és a hadsereg igyekszik elválasztani sorsát a fasizmustól. Ez nem utolsósorban az angol-amerikai támogatás révén sikerült is, de csak részben, hiszen Santarelli helyesen állapítja meg, hogy a háború végén keletkező népi szervek „erőszakos sza-