Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tilkovszky Lóránt: Revízió ós nemzetiségpolitika Magyarországon 1938 - 1941 (Ism. Balogh Sándor) 193/I

196 TÖRTÉNETI IRODALOM hogy a díszes fogadtatások közönsége nem azonosítható egyszerűen a magyar nemzeti kisebbséggel, s főleg nem azzal a dolgozó néptömeggel, amely Csehszlovákiában a parlamenti választások idején nem egyszer tanúbizonyságot tett arról, hogy a szlovákiai kommunista mozgalom erős bázisa nemcsak az ipari, városi településeken, hanem a kifejezetten vidéki, falusi környezetben is. Ennek igazolására könnyű lenne most olyan tisztán magyar falusi települést felhozni, ahol a felnőtt lakosság számottevő része adta le szavazatát a kommunista pártra. Aki erről megfeledkezik, az nemcsak a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség haladó hagyományait csorbítja, hanem a Csehszlovák Köztársaság forradalmi hagyományait is. A másik tény — ami kívülálló számára lehetett tragikomikus, Szlovákia magyar és nem magyar nemzetiségei számára azonban a teljes történelmi tragédiát jelentette —, az volt, hogy a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség ekkor már nem a polgári demokratikus Csehszlovákia és a fasiszta jellegi! Horthy-rendszer Magyarországa között választhatott, hanem a kiépülőben levő totális fasiszta Tisorendszer önálló Szlovákiája és Horthy-Magyarország között —, amelyet egyébként a korabeli szlovákiai szlovák és német nyelvű sajtó rendkívül durva és gyalázkodó hangnemben támadott és úgy jellemezte a magyarországi állapotokat, mint „ahol egy »zsidó— mágnás« reakciós uralom konokul ellenáll a haladást, a jövőt jelentő mindent lebíró náci irányzatnak" (112. 1.) A szerző általában helyesen mutatja be, hogy a csehszlovákiai magyarságnak a Horthy-rendszer fennhatósága alá való kerülése sok tekintetben politikailag, gazdaságilag és szociális, valamint kulturális téren is hátrányos volt a csehszlovák polgári demokráciával való összehasonlításban. Ez persze a legkevésbé sem jelenti azt, hogy a magyar nemzeti kisebbság helyzete Csehszlovákiában teljességgel megoldottnak lett volna tekinthető. Csak példaként említeném a szegény népet rendkívüli módon sújtó munkanélküliséget, amelyet legfeljebb csak enyhítettek a harmincas évek második felében bekövetkezett hadi-építkezések. Nem véletlenül volt a tömeges méretű határmenti csempészet a legfőbb kenyérkereseti lehetőség. Akik pedig munkához jutottak, nemegyszer a köztársaság „négereinek" szerepét tölthették csak be. Nem a faji megkülönböztetés miatt, mert ilyen a Csehszlovák Köztársaságban nem volt, hanem a hátrányos, nemzeti kisebbségi megkülönböztetés miatt. A dolgozó parasztság kétségtelenül nem egy vonatkozásban számos előnyt élvezett abból, hogy a nagyrészt magyar kisebbség által lakott terület a Köztársaság egyik „éléstára" volt. Ezzel egyidejűleg azonban az adóztatás mértéke olyan magas volt, hogy nemcsak a dolgozó parasztságot érintette érzékenyen, hanem még a gazdag parasztságot is. Egyébként mivel lehetne magyarázni a szerző által is említeti azon adóhátralékok nagyságát, amelyek az ún. területgyarapítás előtt halmozódtak fel, s utána igyekeztek behajtani? A vitán felül fejlett oktatásügyi rendszer mellett is a magyar nemzetiségű szülők gyermekei, ritka kivételektől eltekintve, értelmiségi pályákra menve legfeljebb pedagógusok vagy papok lehettek. Létszámuk az államapparátusban egészen elenyésző volt. De néhány esetben, más vonatkozásban is kissé egyoldalúnak tűnnek a szerző megállapításai. Igaza van pl. a szerzőnek abban, hogy a Teleki kormány magyarosító politikáját, s annak még „szalonképesebb" változatait is a legélesebben elítéli. Erre a politikára semmiféle mentséget nem lehet és nem is szabad felhozni, még akkor sem, ha ezek az intézkedések, illetőleg egyikük, másikuk a korábbi akciók egyszerű reakcióját jelentették. Ugyanakkor azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy számos olyan helyen, városban és esetleg községben is, fenntartottak a Csehszlovák Köztársaság idején szlovák nyelvű iskolákat, amelyek nem a helyi lakosság igényeit szolgálták, hanem az állami tisztviselők, alkalmazottak szükségleteit, akik között magyar nemzetiségű, — mint arra előbb már utaltam, — nem igen volt. Eltávozásukkal az iskola is elnéptelenedett. Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy az a magyar nemzetiségű szülő, aki különböző okok miatt korábban azt tartotta célszerűnek, ha gyermeke szlovák nyelvű iskolába jár, az új helyzetben esetleg korábbi véleményét e téren is megváltoztatta. Megint csak példaként említeném meg azt, hogy a szerző Ragyolc községre hivatkozik és a következőket írja: „Az alsófokú hatóságok lényegében szabad kezet kaptak a presszióra s így például Ragyolc és környéke szlovák telepesei az eddigi szlovák iskola helyett magyar iskolát kértek, mert a balassagyarmati tanfelügyelő megfenyegette őket, hogyha nem teszik, ki fogja irtatni őket az ország területéről" (97. 1.). A fenyegetés ténye önmagában is mélységesen elítélendő, de az sem hagyható figyelmen kívül, hogy ennek ellenére Ragyolcon a Horthy-rendszer uralma idején végig, legalább két tanítós szlováktannyelvű iskola működött, amely semmilyen tekintetben sem maradt el a községmagyarnyelvű elemi iskolája mögött. Az előbb elmondottak nem elsősorban a szerző megállapításainak cáfolatául kívánnak szolgálni, hanem egyszerűen az árnyaltabb, a helyi viszonyokkal és körülményekkel jobban számoló értékelést igénylik. Az árnyaltság hiánya