Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Hermann István, L. V. Cserepnyin, V. M. Gardanov, Kabos Ede, Vörös Károly, Szabad György, Szűcs Jenő, Aradi Nóra, Földes Éva, Szilágyi János, Márkus László, Mátrai László hozzászólásai (Összeállította Glatz Ferenc) 156/I

166 HOZZÄSZÖJ.ÄSOK számbavennénk a „pactum societatis", a hatalom eredeztetésének ez új módja további következményeit, illetve a gondolat megjelenésének indítékait, akkor eljutnánk azokhoz az összefüggésekhez, melyek 1200 táján a társadalmi-politikai ós az eszmei struktúra sokoldalú kölcsönhatásában a történeti mozgás új irányát jelzik. A példa is igazolja, mondotta Szűcs Jenő, hogy a horizontális megközelítés nélkül lehetetlen a vertikális összefüggések felismerése. Megítélése szerint ,,az átlagosan megszokott marxista megközelítés és az eszmék relatív önmozgására koncentráló szokványos polgári megközelítés kontrasztját metodikailag többnyire valamelyik tengely elhagyása jellemzi. Az eszmék valóságos funkciója és jelentősége csak a kettős tengely beállításával jelölhető ki." Hogy az egyoldalú vertikalizmus milyen veszélyekkel jár, azt az organikus államszemlélet dualizmuskori megjelenésének napjainkban történő bírálata bizonyítja. E bírálat — „jeles marxista jogászprofesszorunk" tollából — helyesen bírálja a dualizmuskori historizáló jogi szemléletet, de mivel „mereven" és „egysíkúan" értelmezi a tükrözési folyamatot, e szemlélet történeti anyagát, magát a középkorban keletkezett organikus államfelfogást ahistorikus módon kezeli. Az organikus államszemlélet magyarországi — középkori — története is arra figyelmeztet, hogy a horizontális és vertikális szempontokat egyszerre kell figyelembe venni. Természetesen nemcsak az ideológia önmozgása a fontos, melyről a fent említett bírálat megfeledkezik, hanem az azonos ideológiai elemek más társadalmi környezetben való új funkciójának bemutatása is. Hiszen az említett organikus államfelfogás első megjelenésekor a XIV. század elején például a királyi hatalom egységének propagandisztikus eleme, míg az 1440-es évektől egyértelműen a rendi universitas szinomimájává válik, mely majd Werbőczy elméletében a szent-korona eszme rendi töltésű sajátos felfogásával párosítva jellegzetes nemesi teóriában olvad össze. Az eszmetörténet szerepét az átfogó egyetemes történeti folyamatok, összefüggések feltárásában a következő példával illusztrálta. Mint ismeretes, az európai feudalizmus két régióra osztható : egy idősebbre, „ahol a feudális-keresztény világa VIII—IX. századra stabilizálódott", és egy fiatalabbra, „ahol a stabilizáció az ezredforduló után kezdődött meg". 1050 táján az európai feudalizmusban gyors, dinamikus fejlődés indul meg, mely feltétele lesz annak, hogy a fiatalabb keleti és északi régió egy sajátos „szinkronikus" történetmozgásba kapcsolódjék bele, s „viszonylag gyorsan háttérbe szoruljanak az eredeti struktúrákban mutatkozó »aszinkronikus« jellegzetességek' '. A gazdaság- és társadalomtörténetben sok tény mutatja: e viszonylagos gyors fejlődés „aszinkronizmussal" is járt, azzal, hogy megőrződött, konzerválódott Kelet-és Észak-Európában több archaikus „szervetlen" vonás. Az eszmék mozgásában is kitapintható mindez: szinte minden gondolatrendszer az idősebb régiókból indul ki, hogy a fiatalabb-ban —így Magyarországon is — „elősegítse a fenti értelemben vett »szinkron« kialakulását, egyszersmind azonban jellegzetes »aszinkronikus« formát öltsön, vagy funkciót töltsön be". E nagy összefüggés részleteinek kimunkálásához adhat a középkori eszmetörténet igen nagy segítséget. A korreferátum befejezésül röviden érintette a kultúrtörténet és eszmetörténet kapcsolatát. A kultúrtörténetet — mondotta a hozzászóló — úgy fogja fel, „mint differenciált, vagy differenciálódófélben levő tudományágak eredményeit bizonyos aspektusban szintetizáló tevékenységet". Ilyen értelemben az eszmetörténet eredményei részei lehetnek a művelődéstörténetnek. Mivel azonban szerinte az utóbbi nem önálló, saját metodikával rendelkező tudományág, fel sem merülhet az a kérdés, hogy az eszmetörténet a művelődéstörténet „része" lenne. Az eszmetörténeti munkálatok tervezésénél figyelembe kell venni, hogy előbb kell a tervezett 10 kötetes történelmi szintézishez az összefoglaló részeket megírni, mint az eszmetörténeti részkutatásokat elvégezni — mondotta Szűcs Jenő. Aradi Nóra, a MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának vezetője bevezetőben elmondotta, hogy „a művészettörténettudomány oldaláról felvetődő kérdésekről nem könnyű eldönteni, hogy mennyiben kultúrtörténetiek, vagy esetleg mennyiben szociológiaiak". Nincs lehetősége kitérni a művelődéstörténet fogalmának különböző értelmezésére, noha ez is a vita lényegi kérdéseihez kapcsolódnék, hanem a művészettörténettudomány néhány olyan korszerű problémáját és témáját említi meg, amelyek elválaszthatatlanok a művelődéstörténeti kutatástól. Olyan kérdésekről szeretne beszélni, amelyek a főreferátumokat két pontban érintik: egyrészt a művészet és a közönség kapcsolatáról, másrészt a művészet felépítményi és nem felépítményi jellegű komponensei irányának probl ematikáj áról. A művelődóstörténeti kutatások vetik fel a műfajtörténet művelésének fokozottabb igényét. „Legalább annyira kultúrtörténeti, mint művészettörténeti kérdés, hogy mikor mi okozta egyik-másik műfaj háttérbe szorulását vagy felvirágzását" — mondotta Aradi Nóra —, vagy hogyan változott egy-egy műfaj értelmezése. Példaként utalt