Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Hermann István, L. V. Cserepnyin, V. M. Gardanov, Kabos Ede, Vörös Károly, Szabad György, Szűcs Jenő, Aradi Nóra, Földes Éva, Szilágyi János, Márkus László, Mátrai László hozzászólásai (Összeállította Glatz Ferenc) 156/I

HOZZÁSZÓLÁSOK 167 arra, hogy mennyiben változtatta a könyvnyomtatás és ezzel együtt az írás-olvasás elterjedése az irodalmi műfajok jellegét, vagy mennyiben változtatta a templomnak mint társadalmi-politikai-ideológiai intézménynek a funkcióbeli módosulása egyes képzőművészeti műfajok arculatát. Ilyen összefüggésben is figyelemre méltó az a tény, hogy a szocialista képzőművészeti törekvések és eredményeik, különösen a kiélezett történeti csomópontok idején, az állandó nyilvánosságnak szóló műfajokban, vagy a szélesebbkörű terjesztésre alkalmas technikákban bontakoztak ki. Itt utalt a húszas években fellendülő mexikói falfestészet, a Tanácsköztársaság plakátművészetének, a 20-as évek végén Derkovits és Dési Huber grafikai sorozatának, és a századfordulón valamint a 20-as évek Németországában Kollwitz sorozatai sikerének példájára. Másik kérdéskör, melyet Aradi Nóra érintett, az iparművészeti kutatások művelődéstörténeti szempontból való fontossága volt. Mint mondotta, ismeretes, hogy az iparművészet milyen fontos segédtudománya lehet a történettudománynak: segít egyes korszakok művességtörténetének, technikatörténeti érdekességeinek feltárásában, de hozzájárulhat egyes használati tárgyak, tárgy típusok területi és mennyiségi elterjedésének rekonstruálásához. Jelentős az, hogy a XVII —XIX. század iparművészettörtóneti összefüggéseit most már a különösen értékes darabokon kívül olyan szempontból is kutatják, hogy mennyire mutatja az egy adott korszak esztétikai kultúráját. Ez a nem a „remekművek" elemzésére törekvő irányzat igen sokat segíthet a kérdés eredőinek, összetevőinek — mely igaz, már sokban a szociológia területe — feltárásában, a kor műveltségi összességének megrajzolásában. Másik, igen szoros értelemben vett kultúrtörténeti kérdés az is, hogy a tudománytörténet miképpen hatott a művészettörténetre. Csak utalt azokra a problémákra, melyek aközben állnak elő a művészettörténész számára, amikor a művészet változásai megértéséhez szükséges más ismereteket igyekszik bevonni kutatása körébe. „A kérdés annál is aktuálisabb, mondotta, mert napjaink polgári szemléletei, így a technicizmus mai megnyilvánulásai minduntalan a technikai és a természettudományos fejlődés, valamint a művészet valamilyen direkt kapcsolatát hangsúlyozzák. Végső soron azt akarják bizonyítani, hogy a technikához valóban sok vonatkozásban kötődő képzőművészet csakis úgy lehet korszerű, ha a technikához fogható immanens produktumot hoz létre." Idézett néhány példát az elmondottakra: az optikai és spektrumkutatások és a művészetek történetének kapcsolatát, a huszadik század ún. biologikus festészetében a mikroszkóp, mint eszköz szerepét stb. Az így értelmezett „versenyfutás" a technikával természetesen eredményre nem vezethet a művészetek fejlődésében, „hiszen nem maga a technikai, tudományos ismeret, részismeret a döntő a művészet szempontjából, hanem a környezet, a társadalmi közeg", ezen belül is elsősorban az általános műveltségi fok és összetételének változása, a változás minősége és üteme. Arról a társadalmi közegről, azokról a társadalmi tényezőkről van szó, mondotta, melyek meghatározzák „a technikainak és művészinek mindenkori relációit". A technicizmus mai képviselői Aradi Nóra szerint végső soron abszolutizálják „az alkotás nem felépítmény jellegű komponenseit s a felépítményjellegűeket mint korszerűtleneket kívánják kiiktatni". Ezek hatásával egyébként nálunk is lehet találkozni. A technikai relációk speciálisan fontosak az építészettörténetben. A korreferátum itt csak egy összefüggést érintett: mennyiben tapintható ki kölcsönhatás a technika és a társadalmi igény között, s e kölcsönhatások mennyiben eredményezik új épülettípusok létrehozását. Ez természetesen magában rejti azt a tágabb kérdést is, hogy az építészettörténet hogyan függ össze a gazdaságtörténeti és ideológiai komponensekkel, s hogyan tükröződnek a különböző ideológiai áramlatok a társadalmi élet különböző szektoraiban. Szűkebben azt is jelenti, hogy az építészettörténet segít annak kimutatásában, hogy adott körülmények között milyen tömegekhez szólhatott egyik-másik művészeti ág. Ide tartozik még az a kérdéskomplexum is, hogy egy-egy képzőművészeti tematikai kör alakulása mennyiben tekinthető kultúrtörténeti kérdésnek. Hiszen ezek a kor közgondolkodásáról igen sokat mondanak el, s kapcsolódnak olyan területekhez is, mint pl. az eszmetörténet. Példaként utalt a képzőművészet egyik „örökké aktuális" témájára, az anya—gyermek ábrázolására. Kétségtelen, hogy ez, mint az anya—gyermek családi érzelmi viszonyát általánosító téma csak ott van jelen, ahol a keresztény vallási ideológia mint előzmény létezik. Továbbágazó kutatást igényel ehhez kapcsolódóan az is, hogy milyen szerepet játszik mindebben a feudális család-formáció megerősödése, vagy hogy miként lett a madonnából női szépségeszmény, miként lesz az anya—gyermek téma a polgári családi reláció hordozója, s miként jelenik meg a XIX. század második felében a proletárcsalád ábrázolása a képzőművészetben éppen az anya—gyermek ábrázolás keretében. — Hasonló, a kultúrtörténethez közelálló kórdós az is, hogy miként jelennek meg egymástól függetlenül azonos képtípusok, illetve, hogy miként alakulnak ki azonos