Századok – 1970
A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Hermann István, L. V. Cserepnyin, V. M. Gardanov, Kabos Ede, Vörös Károly, Szabad György, Szűcs Jenő, Aradi Nóra, Földes Éva, Szilágyi János, Márkus László, Mátrai László hozzászólásai (Összeállította Glatz Ferenc) 156/I
HOZZÁSZÓLÁSOK 165 kesfteni belőle, amit lehet. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy „van egy jó módszertani kiindulópontunk, noha igaz, ez még nem helyettesíti az eszmetörténet metodikáját". Szűcs Jenő ezután német és angol — amerikai eszmetörténeti müvek módszertani célkitűzésének elemzésén keresztül szemléltette: miben térnek el a nyugati megközelítések az általunk követendő marxista normáktól. Az egyik modellt Walther Theimer fogalmazta meg. Véleménye szerint — amelyen, akárhogy is divatjamúlt,a szellemtörténet, ennek hatása fedezhető fel — sem az eszmék gazdasági-társadalmi összefüggéseinek feltárása, sem „az eszmék mögötti állítólagos, vagy valóságos hajtóerőkre való utalás, sem a divatos okvetetlenkedés . . . nem szolgálhat pótlékul egy logikai és etikai kategóriák segítségével végzett eszmei elemzés helyett". Ez a vélemény, mely gondolatmenetében eljut odáig, hogy „az eszméken túli összefüggéseknek" igen kis, az „eszmék és értékek autonómiájának" igen nagy jelentőséget tulajdonít — több variánssal rendelkezik. A másik modellt John Plamenatz kiindulópontján szemléltette. Ez elismeri: az eszmék, s szerzőik megismeréséhez valamit természetesen tudnunk kell koruk társadalmi és politikai feltételeiről és konfliktusairól. Ez azonban nem jelenti azt szerinte, hogy aki elemzi teóriáikat, egyszersmind elemeznie kell e feltételeket és konfliktusokat is. Ezt a felfogást — mely az eszméknek a kor társadalmához való kötődéséről csak akkor szándékozik beszélni, „ha valamit meg akar világítani, ami egyébként félreérthető" — nem a társadalmi összefüggések „merev visszautasítása", mint inkább azok vizsgálatától „az elegáns három lépés távolság betartása" jellemzi. Mind a német, mind az angol — amerikai iskolák kiemelkedő termékeinek intellektualizmusa, finom elemzése igen elismerésre méltó; ez azonban, mondotta Szűcs Jenő, „bennünket nem kárpótól az eszmetörténet ós az össztörtóneti folyamat összefüggéseinek hiányaiért". Utalt a marxi idézetre, melynek értelmében „az eszmék a társadalmi viszonyok kifejezései", s hogy a marxista történész sohasem mondhat le „az eszméken kívüli összefüggések" megvilágításáról, melyek — tette hozzá — „valójában belsőleg az eszméhez tartoznak". Ugyanakkor a marxista eszmetörténet nem érheti be azzal, hogy bizonyos, az osztályharcot közvetlenül tükröző (tehát pl. antifeudális) eszmerendszerekre szűkíti vizsgálatát, s az uralkodó eszmékről csak odáig menjen el megállapításaiban, hogy azok „az osztályelnyomás ideológiai eszközei". A hozzászóló ezután összegezte az eszmetörténet marxista és polgári felfogásának különbözőségéből adódó következtetéseket. Ahogy igaz az a marxi állítás, hogy az emberek maguk csinálják történetüket, de nem a maguk teremtette feltételek között, másfelől az is igaz, hogy „az emberek maguk rendezik el fogalmaik és eszméik közé a társadalmipolitikai valóságot, de örökölt kategóriák, képzetek, nézetek ós teoretikus elemek segítségével. Az eszmék abszolút történelmi determináltsága relatív immanens mozgásuk közegében jelentkezik". Az eszmék egyrészt meghatározott társadalmi igényt fejeznek ki: igazolnak vagy hirdetnek bizonyos társadalmi törekvéseket — ilyen értelemben vertikális összefüggést fejeznek ki. „Másrészt azonban többnyire a korral nem adekvát fogalmi és teoretikus modellekben öltenek testet. Ilyen értelemben horizontális összefüggéseket alkotnak." Ha a horizontális összefüggéseket nem vesszük figyelembe, akkor a vertikális összefüggések nem válnak világossá. Minderre példaként az állam-felfogások rövid útját, az első teóriák elemeinek a különböző társadalmi körülmények között kialakuló más és más társadalmi funkcióját mutatta be. Hogy az állam egyfajta „társadalmi szerződős" és nem természeti képződmény — a késői sztoicizmus gondolatvilágában jelentkezik s később a rómaiaknál (Cicero) a „populus" és „senatus" majd a „populus" és „imperátor" viszonylatában az államelmélet alapja. Az elmélet legfontosabb motívumait Szent Ágoston mentette át a középkorba, s a „szerződós" (pactum) és a hatalom-átruházás motívuma az invesztitura-harc idején már sajátos funkciót nyernek. Ekkor jelenik meg az államelmélet e formájának megújítása — a pápai oldalon —, mely szerint a világi uralom e világi és nem szakrális eredetű „szerződés" szüleménye, mert a nép ruházta rá hatalmát az uralkodóra, s tyrannus az, aki „pactum pro quo constitutus est" megszegi. Az államteória e megjelenésével — mely a császári igényeket volt hivatva meggyengíteni azzal, hogy a pápaság visszavonja azon szakrifikálás jelentős részét, mellyel a koraközépkorban a császárságot „felövezte"—1200 táján kezdetét veszi a „szerződés" és hatalomátruházás „világi útja", mely azzal, hogy a „populus" helyébe az előkelőségek iktatódnak, a rendi államszemlélet alapjává válik majd a késői középkorban. Szűcs Jenő ezután Anonymus műve alapján rámutatott arra, hogy mindez felfedezhető a magyar történelemben is. Bizonyította, hogy a Gesta gondolatvezetésében — látszatra talán ellentétes, de a valóságban nagyon is összetartozó — két szálat fedezhetünk fel: „Szkitia"-konstrukciójában felbukkan az ősszerződés eleme, mellyel a szerző „a nagy családoknak a királyi hatalommal szembeni politikai jogát hivatott történeti érvvel legitimizálni", ugyanakkor a dinasztia Attilára történő visszavezetésével a Pannónia területére való „történeti jogot" igazolja. Ha most tovább folytatnánk az elemzést, mondotta a hozzászóló, s