Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Művelődéstörténeti törekvések az európai és a hazai polgári történettudományban 136/I

POI.GÁEI MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TÖREKVÉSEK 143 gekben — ruházkodás, életformák, szokások jelenségeiben öltenek e felfogás szerint testet. Szélesre tárt kapukon vonul itt vissza feudális romantika teljes kelléktárával. Hiszen a történelmi kép hitelességéhez valóban hozzátartozik a címerek, csipkék, trónkárpitok tökéletes rajza, a fegyverek, koronák, ékszerek pontos ábrázolása., Ha a kosztüm eredeti, vajon ki vonná kétségbe a teljes kép történeti hitelét? Ebben a feudalizmuskori nemzet-történetre koncentráló és a kulturális tényezők hordozóját kizárólag Európában látó felfogásban a művelődóstörténet a változatlanságot hivatott igazolni és illusztrálni. Külsőségekre koncentráló gyakorlata azonban minduntalanul a dilettantizmus zátonyaira jutott és a társadalmi fejlődés, sőt a forradalmi változások, s a természettudományok hódító előrehaladása mellett az ilyen történetírás minden súlyát elvesztette. Ismeretes, hogy történetfilozófiai alapját a történelmi törvényszerűséget és társadalmi fejlődést cáfoló történetírásnak Dilthey nyílt irrationalizmusa teremtette meg. Mikor Dilthey és tanítványai elválasztották azok külön belső szükségleteikből fakadó módszerükre és természetükre hivatkozva a társadalomtudományokat a természettudományoktól, mikor a történelem lényegét az egyénben és lelki világában, általában az individuális jelenségekben vélték megragadhatónak, mégpedig elsősorban az intuíció útján, akkor a művelődéstörténet tartalmát a korábbinál jóval szűkebben határozták meg, de ebben a minőségben viszont kulcspositióba helyezték. Szűkebben, mert kettészakították a művelődés két nagy területét, az anyagi és a szellemi kultúra világát, a civilizációt s a kultúrát, lemondtak a művelődés fontos szektorát alkotó tudománynak hatalmas országrészeiről, a természettudományokról. A szellemtörténet jegyében kibontakozó irányzatokban, bár egyes korokra egységesen jellemző kulturális vonásokat igyekeztek megragadni, mégis felbomlott az emberiség művelődésének egységes fogalma, mert egymás ellenébe állították az egyént és a társadalmat, s csakis az egyénre helyezték a hangsúlyt, mert individuális nemzeti műveltségi karakterekre figyeltek, sőt epigonjaik konstruáltak ilyeneket a műveltség egyetemes kritériumainak helyettesítésére. Ез milyen kukspositió volt az, melybe az így átértelmezett műveltségtörtónet került? Meghatározó jelentősége lett ugyan a műveltségi jelenségeknek, sőt a kultúrán át vélték sokan megközelíthetőnek a történelmet, de szemben a társadalmi és gazdasági élet racionális tényeivel, az egyéniség kettős prizmáján át ( sa к is egyszeriségében és megismételhetetlenségében mutatva fel a szellemi művelődés produktumait. Tudjuk jól, hogy hova vezetett, amikor azután a teljesen szubjektíven értelmezett kultúra értékmérőként kezdett szerepelni népek és nemzetek megítélésében. Ez egyben a szellemtörténet belső bomlásával járt már együtt. Témánk szűk keretei között csupán azt kívánjuk e helyütt hangsúlyozni, hogy a szellemtörténet jegyében tájékozódók „kezén" vesztek el mindazok a műveltségtörtóneti fogódzók, melyek segítségével korábban egyes polgári szemléletek megpróbálták egységbe foglalni az emberiség múltját. Ugyanakkor a szellemtörténettel párhuzamosan, nem egyszer szellemtörténeti tendenciákkal is átszínezve, főleg azonban a romantika és a szellemtörténet ellenében, szakadatlanul folytak olyan törekvések, melyek célja volt megragadni a világ egységes magyarázatának kulcsát. Megvetni lábukat olvan pontokon, ahonnan áttekinthető az emberiség egész jelene és múltja. Fellelni a módot, ahogyan ismét egységes képbe rakható össze az emberiségnek a szaktudományok asztalain múltjában és jelenében apró mozaikszemekre széttört világa. Sőt napjainkban is ez az egyik erős és heves vitákat kiváltó áramlata az idealista világnézet alapján álló polgári tudományoknak. Tudjuk, hogy mennyi jóravaló humanista szándék bontott itt vitorlát, de azt is, hogy milyen sarkalló erő a konzervativizmus, vagy újabban különösen a marxista világnézettel szemben kibontakozó ideológiai küzdelem. Témánk medrében maradva azonban csupán arra utalhatunk, hogy a kultúra, a civilizáció története és általában a művelődéstörténeti kategóriák alkotják ilyen törekvésekben a történelmet vagy a népek, világrészek és országok történelmeit egységbefoglaló gondolati kereteket, vagy vezérfonalat, vagy megközelítési módot. Talán ez a nagy áttekintést követelő igény volt a pozitivizmus művelődéstörténeti koncepciójában a továbbfejleszthető, a megújulásra képes. Fontos körülmény azonban, hogy mindezek a törekvések egytől egyig a történeti tudomány szakágazatainak — így a gazdaságtörténet, társadalomtörténet, ideológiatörténet gazdag eredményeire épültek és nem azok helyettesítői kívántak lenni. Hasonló módon: építettek a társtudományok eredményeire, de nem akarták a társadalomtudományok egyik vagy másik ágát mindenestül beépíteni. Burchhardt, mint ismeretes, egyetemes igénnyel vizsgálta és állította nagyobb kultúrtörténeti összefüggésekbe a művészettörténet dokumentumait. Felfogása, mely nem kételkedett, a történeti valóság megismerésében és a kultúra történetében, egyes nagyobb korszakok politikája, vallása, etikája, esztétikája esszenciáját látta, még а XVIII. század racionalizmusában gyökeredzett. De amikor az így értelmezett kultúrákat teremtő embert a történelmét szünte-