Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Művelődéstörténeti törekvések az európai és a hazai polgári történettudományban 136/I

POI.GÁEI MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TÖREKVÉSEK 139 Pálkövi Antal, Jászay Pál, Horváth Mihály tollából. Az iskolapadból éppen hogy kikerült Salamon Ferenc már rátapint a korabeli művelődéstörténetek egyik fontos témájára. „Azon számtalan sokféle dolognak, mit az emberek a természetből hasznokra fordítanak, megvan a históriájok." A fiatal Szalay leszögezi, hogy az a történelem, mit „apáink, a jámborok" hagytak reánk, semmit nem ér, de nem mozaik töredékek halmazát, nem a bocskor configuracióját vagy a pallium szabását, vagyis a nemesi társadalom életének külsőséges dokumentumait keresi a történelemben, hanem „az emberi és akaratszabadság nyilatkozásait", és figyelmét például a reformáció — mint mondja — „e roppant forradalom" vonja magára. „Az emberiség mívelődési históriája a történetírás legérdekesebb része, sőt veleje" — szögezi le Szontagh Gusztáv. A forradalmak históriája mellett ez a korabeli történettudomány központi kérdése. Tudományos pályázatok témája az Akadémián és a vidéki iskolák önképzőköreiben. Történelemtanárok az emberi művelődés folyamatain tekintenek át programbeszédeikben (Pálkövi, Sámi). Társadalomfilozófiai és politikai gondolatokat fűznek a művelődéstörténet fonalára — Bajza, Szalay, Trefort. Nagyobb művelődéstörténeti áttekintést írt Pálkövi, Balogh Pál, Vasvári, Eötvös pedig a keresztény civilizáció történetéhez gyűjt anyagot. Többen Magyarország művelődóstörténetével foglalkoznak (Péczely, Hetényi, Horváth M., Teleki). Általános véleményt fejez ki Hetényi. mikor leszögezi 1841-ben: „a történetírás legszebb és legérdekesebb feladata a nemzeti műveltség eredetét, fejlődésót előmozdító és akadályozó okokat kifejteni". Ismerik és kezük ügyében van számos nagy műveltségtörtóneti összefoglalás a korabeli európai írók tollából. Viszont tévedés lenne, ha művelődéstörténeti érdeklődésüket innen származtatnánk. Az ország előtt álló feladatok, a polgári átalakulás és a polgári nemzet megteremtésének szükségéből fakadt mindaz, ami az 1830-as évek felfogásában a műveltségtörténet nagy gyűjtőfogalma alá tartozott, a polgári nemzet kialakulását szolgálta, veszedelmes gyúanyagot hordozott magában minden ellen, ami ósdi, régi s a feudális társadalmi renddel eljegyzett volt. Tennivalóikhoz a történelemből kerestek eligazítást. Sokat elárul a reformkori művelődéstörténet politikai töltéséből, hogy a cenzúra minden művelődéstörténetet „botrányos mű"-nek minősít. Tiltott könyv Guizot civilizációtörténete, Schlosser műve, nem engedélyezi a cenzor kiadásra Balogh Pál Az emberiség művelődéstörténete c. művét és szemet szúr a gondolat börtönőreinek Kolb műveltségtörténete. Mennyire összeforrt ez a műveltsógtörténeti érdeklődés a reformkor politikai és társadalmi törekvéseivel, azt jól jellemzi az a körülmény, hogy a korábbi magyar művelődéstörténeti művek és vázlatok már nem elégítik ki. Magyarországon sem a reformkorban ^űnik fel először az igény a belső viszonyok ismertetésére. Már Rákóczi így bírálta a korabeli történettudományt: „a történelemnek az lenne a feladata, hogy a belső állapotokról beszéljen, de többet beszél a fejedelmek vitézségéről és hőstetteiről". A magyar felvilágosodás történeti gondolkozását igen erős művelődéstörténeti érdeklődés jellemezte. Műveik azonban a reformkort már nem elégítik ki. Jellemző, első magyar művelődéstörténetünk: Bessenyei: A magyar nemzetnek szokásairól, erkölcseiről, uralkodásának módjairól, törvényeiről és viselt dolgairól" c. kéziratos művének sorsa. Ugy látszik a reformkor nemzedéke közel érezte az időt a mű kinyomtatására, mely a szerző szavai szerint akkor érkezik el, amikor „a tudatlanok az okosakat nem fogják láncon tartani", 1838-ban az Akadémia lemásoltatja a munkát, de az végül sem jelenik meg. Valószínűleg azért, mert az ötven év, ami a mű megírása óta elteli,, finom porral hintette be mondanivalóját. Sőt mindazokat a magyar nemzeti szokásokat — a tánc, a fegyverzet, az öltözködés, a hajviselet és sok egyéb történetét leíró műveket is, melyek sorát Sándor István „Sokfélé"-jének cikkei nyitották meg. A reformkor ugyanis, mint a korabeli Európa liberális demokratikus történetírása, többet és mást várt a művelődéstörténettől, mint amit ezen a címen a felvilágosodás vagy a korai romantika nyújtott. Mit vártak tehát a reformkorban a műveltség történetétől? Ujat, többet, mást mint amit később műveltségtörtóneten értenek majd Magyarországon, azt, hogy leírják részletesen az ékszereket, a fegyvermarkolatokat, a gyémántos mentegombokat ós aztán az asztalra csapnak: íme őseinket méltó hely illeti meg az emberiség művelt nemzetei között. Most az a fő kérdése a múltbatekintés tudományának, hogy a nyugati polgárosult. országokhoz viszonyítva milyen fejlődési szinten áll a nemzet, hogyan jutott ide, és mi az oka elmaradásának. Továbbá az elmaradás a nemzet belső természetéből, viszonyaiból következik-e vagy külső okai vannak. Felismerik, hogy erre csak úgy adhatnak választ, ha az emberiség műveltségbeli viszonyait tekintik a hazai értékmérőjének. Nagy igényű vállalkozás volt. Hatalmas területeket szántottak fel sebtében. Vannak historikusok, akik a civilizáció hordozóját a földművelésben, mások az iparban, megint mások az intézményekben vagy a vallásokban látják. Pálkövi a társadalmi változásokon véli mérhetőnek a művelődés változásait, többen a koreszmét vélik a művelődés hordozójá-