Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Művelődéstörténeti törekvések az európai és a hazai polgári történettudományban 136/I

138 R. VÄRKONYI AGNES módszerek. Nagy anyag gyűlik össze a feudalizmus kiváltságok nélküli osztályainak múltbeli életéről, munkájáról, a letűnt idők viszonyairól és gondolatvilágáról. Már felismerik az összegyűlt anyag értékét. Az angol Percy (1765) szemében például a régi történeti népi énekek becsét nem irodalomtörténeti vagy művészi értékük teszi, hanem az, hogy „bemutatják távoli korok szokásait és nézeteit". A felvilágosodás rendezi el először az új ismeretanyagot racionalizmusa és antiklerikalizmusa jegyében és foglalja fejlődóselméletével nagyobb koncepcióba. így három nagy, de még élesen el nem váló gondolatkör rajzolódik ki: az egyik a polgárság, a másik a nép, vagyis a jobbágyság és mindaz, amit e két társadalmi osztály életkörülményei, gondolkozása a tudás adott szintjén felölelhet, a harmadik pedig az értelmi fejlődés dokumentumait foglalja magában, a vallás, a tudomány, az irodalom hatalmas területeit. A forradalmi romantika már úgy teszi fel a kérdést, hogy hogyan jutott az emberiség mindazoknak az anyagi és szellemi javaknak a birtokába, amelyek újra formálták a világ arculatát: milyen fölhalmozódott energiákkal sikerült megdönteni a régi rendet. Mikor Guizot 1829-ben megkezdte előadásait a francia civilizáció történetéről, azt fejtegeti ezen a címen, hogy milyen erők buktatták meg a feudalizmust. Általában a hatalmas, több kötetes civilizáció- és kultúrtörténeti összefoglalások azzal az igénnyel készültek, hogy megalkossák a nagy társadalmi változás, a polgári társadalom kialakulásának szintézisét. ígen tág még a változások lényegét kifejező civilizáció vagy kultúra fogalomköre. Kézművesség, kereskedelem, technika, természettudományok fejlődésén van a hangsúly a civilizáció fogalmában, de bennefoglaltatik a vallás — Guizot nagy európai civilizációtörténete példa rá, — s a népi hagyományanyag és hiedelemvilág. Ugyanígy a kultúratörtónetet ígérő összefoglalások nemcsak a szellemi élet mozgalmait, a vallások, az irodalom, művészet, tudomány kérdéseit ölelik fel, hanem az ipari fejlődés, az anyagi haladás mozzanatait is összefoglalják. A Marx által nagyrabecsült Schlosser műveiben az ipari fejlődós ugyanolyan fontos hangsúlyt kap, mint a szellemi mozgalmak története, a népek anyagi életviszonyai együtt jelennek meg a szűkebben értelmezett kultúra históriájával. Ennek ellenére nem csupán az egyes országok történettudományának nemzeti sajátossága, hanem a társadalmi fejlődés elért foka, különböző minősége is jól tükröződik abban, hogy német nyelvterületen kultúrtörténetek, Franciaországban és Angliában pedig civilizációtörténetek jönnek létre. Valamennyi ilyen jellegű mű azonban a XIX. század első felében többé-kevésbé a haladás históriáját kívánja egybefoglalni. Töredéktémák halmaza, összefüggéstelen mozaikkockák gyűjteménye, — a szellemtörténet előszeretettel minősítette így e műveket. Formális jellegű, és negatív princípiumon épült fel ez a művelődéstörténetírás — állapítja meg Hóman —, mert azt foglalta össze, ami a politikai történetbe nem tartozott vagy, amint Dókány mondja, ami a politikatörténetből kimaradt. Ezzel szemben, ha ai társadalomtörténeti indítókokat tekinjük, vagy az erős antifeudális tendenciát, mely e művekben kifejezésre jut, vagy például a vallástörténetnek, a gondolkozástörténetnek azt a még a felvilágosodás örökségeként átvett és továbbfejlesztett felfogását, mely homlokegyenest szembe fordult a teológiai állásponttal, ha mindezt figyelembe vesszük, akkor a forradalmi romantika, a korai liberalizmus művelődéstörténeti alkotásait csakis a demokratikus történettudományi törekvések sorában tudjuk elhelyezni. Itt helyeződik át a hangsúly a társadalom tömegjelensógeire, a munka, a tudomány törtónelemmeghatározó szerepére a harcterek és tróntermek nagy egyéniségeivel szemben. Értékmérő lesz a változás az állandóság ellenében és a forradalom, a feudális rend bukása az a magaslat, ahonnan a múlt immáron szélesen kitárult mezejére — a kereskedelem, a tudomány, a természetet legyőző ember, a vallás, a népi hiedelemvilág, a művészi alkotások, a hajózás és még sok egyéb történetére visszatekintenek. Helyes érzékkel adta tehát vissza Magyarországon a reformkori új történetírás az európai civilizáció és kultúrtörténeti összefoglalások velejét a „polgárosulás", a „míveltsóg", a „művelődéstörténet" fogalmában. Lényegre láttat, mikor a műveltségtörténeteket nem a politikai történet mellé, hanem azzal szembe állította. Hasznavehetetlennek találta ugyanis az addigi feudális szemlélet jegyében fogant históriát. „Álmokkal és képzeletszülte regékkel" átszőtt mesék helyett a valót kívánja megismerni a történelemből — írja Bajza — , s ez a való nem az események láncolata. Háborúk históriája és ,,a középkor száraz és tökéletlen" politikai eseményleírásai nem elégítik ki a kort — írja Péczeli József. Szontagh Gusztáv ugyancsak azért ítéli el a „pusztán politikai históriát, mert az a „háborúkat adván elő fejedelmek,udvarok, kegyencek és ágyasok életét, a nép alig méltattatott figyelemre". „Az ipar, tudomány, művészetek állapota, az egyes korok szokásai, vezéreszméi, erkölcsei" érdeklik korukat, szögezi le Vállas Antal. Ki kell végre szellőztetni a históriából — írja Kazinczy Gábor — a „párducos és kacagányos vitézek emlékeit". Hasonló megfogalmazásokat idézhetnénk Hunfalvy Pál, Vahot Imre,