Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Művelődéstörténeti törekvések az európai és a hazai polgári történettudományban 136/I

POI.GÁEI MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TÖREKVÉSEK 137 az egykorú életszokások leíró ábrázolása kerekedett ki e primitív művelődéstörténetírás tollán. Feltűnését a századforduló tájékán rögzítették. Van ugyan némi igazság ezekben a megállapításokban, de így, eredeti összefüggéseikből kiragadva, nagyonis szubjektív értelmezésükben inkább növelték, mint tisztázták a művelődéstörténet hazai és európai útjai körül egyre növekvő homályt. Mert ki tagadná, hogy az ún. művelődéstörténeti érdeklődés a XVIII. században tűnik fel — ám ha elfogadjuk, hogy amit a magyar szellemtörténet megvalósítani igyekszik, az nem más, mint az európai történetírás évszázados törekvése, akkor igaz lenne, hogy a művelődéstörténet mindenkor egyet jelentett a szellemtörténettel. Köztudomású az is, hogy nálunk a századfordulón valóban folytak művelődéstörténettel fémjelzett kutatások. De miért kellene itt keresnünk a kezdeteket? Hiszen hazánkban már jóval korábban feltűnik a művelődéstörténeti tájékozódás. Elég jól jellemzi egy tudományág erejét, életképes voltát, hogy múltjából mennyit hajlandó tudomásul venni. Képes-e, vagy merészel-e a társadalmi és történeti valóság összességének birtokában tekinteni vissza a megtett útra, vagy pedig inkább megkonstruálja önmagának a múltat, mert a valódit nem vállalhatja. Kétségtelen, hogy a szellemtörténet korszerű igényeknek tett eleget, mikor a múltbeli törekvések ismeretében akarta minősíteni saját művelődéstörténeti elgondolásait. Visszapillantó tükre azonban a raűvelődéstörténetírás útjait nem reális arányaiban mutatja meg: az európaiban felnagyítja az individuális és szellemi tényezőket, a magyarnak pedig éppen jelentős és tanulságos szakaszait fel sem tünteti. Számunkra viszont a teljes, a torzításmentes valóság ismerete egyszerűen nélkülözhetetlen, mert csak így mérhetjük fel a feladat roppant dimenzióit, mikor a marxista történetszemlélet művelődéstörténeti koncepcióját, s mi több, programját kívánjuk kidolgozni. A múlt ismeretében nemcsak munkát, energiát takaríthatunk meg, nemcsak tapasztalatokhoz juthatunk, melyek tévedések sorától kímélnek meg, hanem számbavehetjük, hogy nem maradtak-e a polgári történetírás — ma már joggal mondhatjuk — hőskori vállalkozásainak elhagyott területein használható munkaeszközök. Főleg pedig arra szeretnénk választ adni, hogy vannak-e a magyar történetírásban olyan művelődéstörténeti hagyományok, melyek az új marxista törekvések számára hasznos tapasztalatokkal szolgálhatnak. Ilyen hagyomány históriaírásunk múltjában maga a művelődéstörténeti érdeklődés, ha azt társadalmi indítékainak és értelmének eredeti mivoltában fogjuk fel. Mit értünk művelődéstörténeti érdeklődésen ? Választ erre csak úgy adhatunk, ha csak vázlatosan is, de számbavesszük mindazokat a tudományos mozgalmakat, melyek a kultúrhistória, civilizáció-történet — vagy a reformkor alkotta magyar szóhasználattal élve — művelődéstörténet fogalmaival jelölték saját törekvéseikben az újat, a többletet vagy a sajátost a múltbatekintés tudományának széles mezején és mintegy kétszáz éves folyamán. E tartalmukban és célkitűzéseikben nagyon eltérő törekvések közös jellemzője, hogy a polgári társadalommal és más tudományágakkal szoros kölcsönhatásban fejlődtek. így a művelődéstörténet fogalmi változásai a világnézet, a történetírás funkciójáról alkotott felfogás, a társadalmi elkötelezettség alakulását sűrítették magukba, s mindenekelőtt azt, hogy valamely kor miként kívánta átadni a jelennek és a jövőnek a múltat. A művelődéstörténeti érdeklődés a polgári fejlődés hajnalán született, az önmagára, erejére és lehetőségeire eszmélő polgársággal egyidős s a feudalizmus mindenféle kötöttségeit szétfeszítő új kapitalista társadalommal együtt bontakozott ki, szoros összefüggésben a természettudományok és általában a világ tudományos megismerésének fejlődésével. Tehát antifeudális és racionalista szemléletek jegyében fogant. Amint a polgárság felismeri erejét és jövőjéről gondolkodni kezd, alapvető érdeke lesz, hogy megkeresse önmagát a múltban. Csataterek, tróntermek helyett más színtereken és tágasabb horizontokon kell vigigtekintenie. Arra kell választ adnia, hogy kik voltak és mit tettek a múltban a falvak és városok lakói, a történelem addig névtelen tömegei, mi történt az elmúlt századokban a szántóföldekén, a kézműves műhelyekben, a tengereken és országutakon. Az új világrészek felfedezésével, s azzal, hogy a gondolkozás felszabadult a teológia uralma alól, együtt járt a felismerés: nem a kard vagy a diplomácia, hanem a kereskedelem, az ipar, a merész elméletek és találmányok sorozata vitte előbbre a világot. Az új felismerés pedig új módszerek kidolgozását tette szükségessé. Lassan gyűlik tehát az új ismeretanyag és lassan épül nagyobb koncepcionális egységekbe. Mcntesquieu az első, aki a primitív és elnyomott népek szokásairól, gondolat- és hitvilágáról felderített ismereteit fontos elemként használja fel a társadalomban uralkodó törvényekről kialakított koncepciójában. Nyomában, de tőle függetlenül is generációk szorgalmas aprómunkája során alakulnak ki a valóság új területei feltárására alkalmas