Századok – 1970

KRÓNIKA - A szlovák kérdés és Közép-Európa az újkori történelemben. Nemzetközi konferencia Pozsonyban 1970. február 16-18. (Arató Endre) 1290/V-VI

KRÖNIKA 1295 került sor, ami összefüggésben állott Beneä befolyásával, akivel a CsKP megegyezésre törekedett. Erre ösztönözte Gottwaldot Sztálin is.' Cambel referátuma a felszabadulást követő időszakkal csak vázlatosan foglalkozik, s megállapítja, nem volt helytálló az ún. „Szlovákia gyenge pontja a köztársaságnak" koncepció, amely lehetővé tette, hogy a szlovák kérdést Csehszlovákia vélt érdekeinek vessék alá. Ugy gondolom azonban, hogy az előadó e fejtegetésében figyelmen kívül hagyta azt a vitathatatlan tényt, hogy a felszabadulást követő években a csehországi szocialista erők — a történeti fejlődés következményeképpen — lényegesen nagyobb pozíciókkal rendelkeztek, mint a szlovákiaiak. A föderáció tehát a szlovák polgári pártok erősítését is jelentette volna. Ezt a szlovák kommunisták — köztük a korábban felkelést szervezők s a föderáció megoldásáért harcolók, G. Husákkal az élen — is jól látták. Más kérdés az, hogy az 1948-as belső fordulat sem eredményezett változást, sőt a szlovák kórdós megoldásának ún. aszimetrikus modellje (a cseh országrészekben nem volt cseh parlament és kormány, a prágai szervek jogköre az egész országra kiterjedt) 1960-ban a szlovák nemzeti jogok további lefaragásához vezetett.6 Igaza van viszont Cambelnek abban, hogy a föderáció megvalósulását nemcsak belső okok késleltették, hanem az 1947-tel kezdődő hidegháború, a nemzetközi ellentétek rendkívüli kiéleződése is. Ez magyarázza, hogy az 1948-as fordulat nem hozta meg a csehszlovák föderációt, amelyet először a szlovák antifasiszta ellenállás idején fogalmaztak meg. A konferencián e referátum körül bontakozott ki polémia. Cambel professzorral J. Jablonicky a SzTA Történettudományi Intézetének munkatársa vitatkozott. Kétségbe vonta a SzlKP jelentős szerepét a föderációs megoldás kidolgozásában, és azt hangsúlyozta, hogy a kommunisták jórésze a második világháború időszakában a Szovjetunióhoz való csatlakozás híve volt, s programjukban a felkelés idején nem is szerepelt a föderáció koncepciója.7 Jablonickynek a meggyőző választ L. Lipták, ugyanezen intézet munkatársa adta meg. Ha a fennmaradt dokumentumokban nem is szerepelt kifejezetten a föderáció szó — válaszolt Lipták —, a csehszlovák állam berendezkedése kapcsán hangsúlyozott „egyenlő az egyenlővel" elv megfogalmazása tulajdonképpen a föderatív megoldást jelentette. Ezenkívül az illegális kommunista röpiratokban a föderáció mint egy alternatív lehetőség szerepelt, nem beszélve arról, hogy a „Szovjet Szlovákia" koncepciója is föderatív berendezkedést sugallt. J. Barto docens kifejtette, hogy ha kézbe vesszük a különböző dokumentumokat, a későbbiekben sem, pl. a Szlovák Nemzeti Tanács (SzNT) 1945. május 26-i határozatában sem találjuk a föderáció megjelölést, de a javasolt felfogások lényegének megvizsgálása már meggyőz bennünket arról, hogy alapjában föderatív koncepcióról van szó. Óvakodtak ugyanis e szóhasználattól, amelyre a cseh közvélemény érzékenyen reagált. Ezekután már rá is térhetünk a korreferátumokra, amelyek — hazaiak esetében — a korábbi korszak tárgyalásától eltérően, a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó referátum kapcsán, inkább belpolitikai vonatkozásokat érintettek. A Jablonicky egyoldalú nézeteivel vitatkozó Barto értékes felszólalásában az 1945 áprilisi kassai kormányprogramtól az 1948. évi májusi alkotmányig kísérte végig a csehszlovák viszony alakulását. A kassai kormányprogram VI. fejezete alapvetően szabályozta Szlovákia helyzetét, de az államjogi viszonyt nem oldotta meg. Ezt a köztársaság teljes felszabadulása után meginduló tárgyalások elé utalta. A kassai kormányprogramban lefektetett elvek több megoldást tettek lehetővé: föderációt vagy autonómiát. Az első megbeszélésre nem sokkal a kassai kormányprogram után, 1945. május 31-ón ós június I-én került sor. Az éles viták kompromisszummal végződtek: a cseh polgári pártok támadását a SzNT és a Megbízottak Testülete (szlovák kormány) jogköre ellen sikerült elhárítani, bár arról sem feledkezhetünk meg, hogy a SzlKP sem volt egységes a szlovák— cseh államjogi viszony problémáját illetően. Mégis az első prágai megállapodás az adott viszonyok között eredménynek tekinthető. Csakhamar azonban kiütköztek hiányosságai, át nem gondolt pontjai, nem beszélve keretmegoldás jellegéről. A kormány és a szlovák nemzeti orgánumok között a kölcsönös bizalom helyett a jogkörök kérdése körüli viszályok robbantak ki. Ilyen körülmények között 1946. április 9—11-én zajlott le a második prágai tárgyalás. Az itt született megállapodással centralizációs folyamat indult el: a kormány és a köztársasági elnök Szlovákiá' E kérdésekkel szlovák irodalom alapján részletesen foglalkozom i. tanulmányomban. 40 — 44. 1. e A felszabadulás utáni cseh— szlovák viszony problémáit Id. uo. 44—47. 1. ' A felszólaló ezt a nézetét — ha nem is expressis verbis — kifejtette a Slovenská otázka v období národnej a deinokratickej revolucie c. tanulmányában, amely a Slováci a ich národny vj>vin c., idézett kötetben jelent meg. 269 — 296. 1. .Tablonick? azonban, bár nem erré teszi a hangsúlyt, itt nem hallgatja el a kommunisták által felvetett cseh—szlovák föderatív programot sem.