Századok – 1970

KRÓNIKA - A szlovák kérdés és Közép-Európa az újkori történelemben. Nemzetközi konferencia Pozsonyban 1970. február 16-18. (Arató Endre) 1290/V-VI

KRÖN'IKA 1291 1848 előzményei sorában beszámolt a csehszlovák koncepcióról, a szlávokra való támaszkodás többi irányzatáról (polonofilizmus, russzofilizmus), valamint a Magyarországon belül kialakítandó szlovák egyenjogúságról, amelyet a 40-es évek elején S túr fejtett ki. A forradalom éveiben a csúcspontot az 1848 májusi liptószentmiklósi gyűlés jelentette, amely a magyar politikai nemzet ideológiájával a szlovák nemzeti lét jogos kívánságait szegezte szembe. Ezek az önálló államjogi törekvések irányába mutató követelések szorosan egybekapcsolódtak progresszív társadalmi programmal. A magyar kormány magatartása miatt — fejtette ki az előadó — a szlovák mozgalom kénytelen volt más szövetségesek után nézni, de fenntartotta az Ausztriával szembeni kritikus álláspontot, s a szláv kongresszuson sem zárta el a magyar kormánnyal való megegyezés lehetőségét. Ezen a tanácskozáson a szlovák mozgalom vezetői a magyarországi ukrán lakossággal közös, de Magyarországon belüli nemzeti megoldás kívánságát vetették fel. Nem maradt azonban más út — folytatta —, mint a fegyveres harc, s e küzdelem idején jött létre az államjogi kívánságok intézményes alapja, a Szlovák Nemzeti Tanács. Az előadó különbséget tett az első, szeptemberi felkelés s a további szlovák vállalkozások között, jelezve, hogy az utóbbiak egyre szorosabb osztrák szövetségről tanúskodnak. Ilymódon az oktrojált alkotmány után a szlovák mozgalom kénytelen volt államjogi kívánságait csökkenteni. Az abszolutizmus kora nehéz körülményeket hozott. Ismét felvetődött a csehszlovák egység és a russzofilizmus orientációja. Az előadó gondosan differenciálta a 60-as évek különböző irányzatait, a Bécsre való támaszkodást, a magyar mozgalommal megegyezést kívánók táborát, a nemzeti szempontból mérsékeltebb turócszentmártoni, valamint a radikálisabb bécsi memorandumot. Ezek a követelések az első világháború végéig az utolsó össznemzeti megfogalmazások voltak. A szerző végigkalauzolta hallgatóit a dualizmus korszakán, elmondta, hogy a szlovákok a turócszentmártoni memorandum területi autonómiáját szegezték szembe az 1868. évi nemzetiségi törvénnyel, majd a XX. században, amikor e törvény végrehajtására egyre kevesebb lehetőség nyílt, feladták a turócszentmártoni memorandumot és legalább az 1868. évi törvény végrehajtásáért harcoltak. Az előadó kissé elnagyolta a XX. századi különböző szlovák felfogások bemutatását, s általában a világháború előtti időszak vizsgálatát. Hiányolhatjuk azt is, hogy Butvin az 1848-as őszi eseményektől kezdve a szlovák kórdóst kevésbé kapcsolta egybe aprogreszszív társadalmi kívánságokkal. A korreferátumok mindenekelőtt 1848 — 49-hez, az 50-es évekhez és a század második feléhez kapcsolódtak és jórészt szlovák-szláv érintkezési pontokat vettek számba. Ilymódon még inkább nyilvánvaló, hogy a XX. század első másfél évtizedének a története a konferencia munkájában háttérbe szorult. J. Novotny, a CsTA Történettudományi Intézetének munkatársa, a cseh és a szlovák kérdés együttes megoldásának 1848 — 49. évi terveit mutatta be. Az előadó a cseh politikusok jól ismert koncepciói között számos új összefüggésre, mozzanatra hívta fel a figyelmet . Kétségtelenül, a két nemzeti mozgalom törekvései hasonlóak voltak, ha például a cseh korona egységére irányuló kívánságokra, vagy a Magyarországon belüli egyenjogúság elérését követelő szlovák célkitűzésre gondolunk. Különböző kiindulópontot, eltérő megközelítést tükrözött azonban a természetjog érvei helyett a cseh történeti jog hangoztatása, amely a szlovák mozgalomra is hatott, s néhány, közös cseh-szlovák megoldást egyengető koncepció is született. Kár, hogy Novotny nem foglalkozott a cseh radikális demokraták politikájával, kívánságaival. Ezek — ha a balszárny kisebbséget is alkotott — jóval több progresszív elemet, a korabeli forradalmi mozgalmakkal, s nem az osztrák kormányzattal való érintkezést mutatnak fel, mint a vizsgált, hivatalos liberális irányzat tervezetei. V. Melik, a ljubljanai egyetem docense, a szlovák nemzeti mozgalom és felkelés iránt érzett szlovén szimpátiát tárgyalta. Kiinduló pontja a két mozgalom rokon vonása volt, amely az egykorúak szeme előtt sem maradt rejtve: a nemzeti öntudat viszonylagos gyengesége, a privilégiumok hiánya, a történeti jog helyett a természetjog hangsúlyozása. Az előadó sem tett különbséget a szlovén mozgalom irányzatai között, és a szlovák törekvések ós fegyveres küzdelem megítélését 1848 — 49-ben, a forradalom és szabadságharc különböző szakaszaiban sem differenciálta. 1848 — 49 kérdéseihez kapcsolható J. Ghlebowczyknak, a Sziléziai Tudományos Intézet docensének korreferátuma, amely Marx és Engels nézeteinek kapcsán az osztályszolidaritás és a nemzeti kívánságok összefüggéseit, a kelet-közép-európai ún. nem történeti nemzetek problémáit elemezte.1 1 Korreferátuma azóta bóvebb formában napvilágot is látott: Marks i Engels a problem malych narodów w Europie srodkowo-wschodniej (W kwesti genezy i rozwoju tzw. narodów niehistorycznych). Z pola walki, 1970. 2. sz. 15—43. 1.