Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Róbert Mandrou: Magas kultúra és népi műveltség a XVII-XVIII. századi Franciaországban. A ponyvairodalom 118/I

MAGAS KULTÚRA ÉS NÉPI MŰVELTSÉG 123 a Haláltáncok, az almanachok „morális" lapjai és a sok vallási irat. Egyébként ez a mindenütt jelenlevő isten, aki minden emberi cselekvést szemmel tart, és figyeli az emberi élet minden területét, aki inkább bíró, mint atya, ez az isten nem egyetlen csodálatos személyiség ebben a világban, amelynek különleges tulajdonságait nem szükséges bővebben elemezni. Nagyjában-egészében ilyen tehát a ponyvairodalom tükrözte népi kultúra tudatvilága. — E rövid tanulmány keretében még két, e kultúrára jellemző vonásra kell rámutatnunk: a szó elemi értelmében egyáltalán nem eredeti, mert a régi kultúrmodellektől örökölt össze nem illő vonásokat csoportosít és terjeszt; és nem is jellegzetes abban az értelemben, hogy e könyveket nem a nép írta, hanem a nép számára íródtak. A kék könyvtár kiadóinak dolgozóit befolyásolta a tudós kultúra, s így nem tekinthetők a népi osztályok képviselőinek. Mégis: a nép számára írtak. Egyszóval ez a kultúra azért volt népi, mert a nép ebből merítette szellemi táplálékát. * Befejezésül még két megjegyzés szükséges ahhoz, hogy a francia népi kultúra végleg megtalálja helyét az Ancien Régime világában. Egyrészt azt kell kiemelni, hogy ez a kultúra érintkezett a tudós kultúrával és nemcsak abban, ami több alkalommal kitűnt, hogy ti. a kék könyvtár kölcsönzött a tudós kultúrából (néhány közvetlen kölcsönzésre is rá kell mutatni, mint pl. Corneille színműveinek egy részére, az ezópusi mesékre, de különösen a lovagregényekben leírt középkori nemesi társadalom idealizált ábrázolására, amely ekkor terjedt el a nép körében, amikor e régi nemesség örökösei lemondanak a könyvekben dicsőített politikai, közigazgatási és katonai szerepükről), hanem abban a fordított értelemben is, hogy ez a népi irodalom egészen a XIX. század közepéig ihlette a „klasszikus" írókat, nevezetesen Nerval-t, Hugo-t és Flaubert-t, akik nem egyszer „ügyvédeivé" is szegődtek. Másrészt az így kialakult népi kultúrát különbözőnek érezték a tudós kultúrától; ez utóbbi ui. az uralkodó osztályok örökrésze volt. Azt a felfelvillanó agresszivitást, amely bizonyos szövegekben a nemességgel és polgársággal szemben megnyilvánul, nehéz volna osztálytudatnak nevezni. De a külön tudat megjelenésére jogos itt rámutatni, mert igen mélyen átérezve távol tartja magát mindattól, ami az uralkodó osztályok irodalmát és művészetét jelenti. A külön tudat, ha nem is osztálytudat, de kétségkívül lépést jelent már az öntudatraébredés felé, amely a XVIII. században oly világosan megmutatkozik.' Ebben a vonatkozásban csupán egy kutatási irányra kívánunk itt rámutatni: részleges magyarázatot lehetne így esetleg találni a XVII. és XVIII. századi népi mozgalmakra, vagy ugyanezen osztályoknak a katolicizmus iránti hűségére a francia forradalom alatt. A tanulmány talán elérte célját akkor, ha sikerült érzékeltetnie az Ancien Régime alatti francia civilizáció e népi komponensének fontosságát.* * A szerző, a művelődéstörténet neves francia kutató ja, 1968 májusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem meghívására rövid ideig Magyarországon tartózkodott. Ez alkalommal több szakmai eszmecserét folytatott és két nagyobb előadást tartott, az egyiket az egyetem bölcsészettudományi karán, a másikat a MTA Történettudományi Intézetében. Az itt közölt tanulmány az egyetemen tartott előadás vázlata. Az előadást kérdések és hozzászólások követték. A szerzőnek ezekre adott válaszai az alábbi — kutatói szemléletének és módszerének teljesebb megismerése, valamint eredményeinek értei-