Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Róbert Mandrou: Magas kultúra és népi műveltség a XVII-XVIII. századi Franciaországban. A ponyvairodalom 118/I

124 ROBERT MANDROU mezése és értékelése szempontjából is figyelemre méltó — megállapításokat tartalmazták : Saját felfogása és a hozzá hasonló nézeteket alkalmazó francia kutatók jelentős részének szóhasználata szerint a civilizáció („civilisation") a történelmi fejlődés lényegi tartalmát fejezi ki, magábafoglalja egyebek közt az életmódot és annak meghatározó elemeit, kutatása alkalmas az élet egészének megvilágítására, tehát nem puszta kiegészítés a történelmi teljesség („histoire totale") bemutatására törekvő szintézisben, hanem annak gerince. A terminológia és egyben a szemlélet tisztázása érdekében megemlítette, hogy a kultúra („culture") elnevezést, amely sokak szóhasználatában inkább személyi-individuális tartalmakat jelöl (személyes műveltségre vonatkoztatva, jelzőkónt például „homme cultivé" = müveit ember stb.), ő ez alkalommal mint társadalmi rétegek illetőleg csoportok („groupes sociaux") műveltségi szintjének, főként tudatvilágának és ezen keresztül a civilizáció folyamatában elért helyzetének kifejezésére használta. Az ilyen módon felfogott „histoire totale", az élet teljességének érzékeltetésére alkalmas művelődéstörténet, szemléleti és módszertani követelményei közül kiemelte a hosszabb történelmi időszakokban érvényesülő, meghatározónak minősülő struktúrák — mondjuk: alapvető viszonyok és mozgásformák — beható elemzésének fontosságát, egyúttal elhatárolva felfogását a strukturalizmustól, az ennek szemléleti ós módszertani végkövetkeztetését érvényesíteni törekvő kutatási irányzatoktól, mint amelyekben éppen a történész számára elsőrendű kérdés, a fejlődés problémája szorul háttérbe vagy esik el teljesen. A struktúrák belső szerkezetének és mozgásának vizsgálatánál kiemelte az emberitársadalmi tevékenység különböző oldalainak, szféráinak folytonos kölcsönhatását („interactions") és az erre vonatkozó kutatások különös fontosságát az egyazon struktúrán belül mutatkozó keresztmetszeti változatok és hosszmetszeti változások, az utóbbiakat meghatározó sajátos körülmények („conjonctures") pontos meghatározásában. Külön kitért a struktúra, illetőlég a különféle struktúrák felbomlásában, ennek előkészítésében és végbementében, újak létrejöttében szerepet játszó tényezők és kölcsönhatásaik szabatos elemzésének kiemelkedő fontosságára. Ezt a kérdéskört a világnézet („vision du monde") lényeges változásainak egyes eseteivel — legfrisebb kutatásai nyomán egyebek közt a boszorkányságra vonatkozó nézetek és jogi eljárások XVII. századbeli változásaival — világította meg közelebbről. (Az idézettpéldák alkalmasak arra is, hogy illusztrálják a struktúra-fogalom használatának sokoldalúságát a művelődéstörténet R. M. által képviselt felfogásában.) A „népi" kultúra vizsgálatával kapcsolatban mindenekelőtt kiemelte a tárgy rendkívüli fontosságát, továbbá konkrét kutatásának a források természetében és az eddig kidolgozott metodikai eljárások fogyatékosságában gyökerező igen nagy nehézségeit. Éles határt vont a könnyebben megismerhető és részben ezért (részben tagadhatatlanul kiemelkedő jelentősége miatt) többet kutatott ós alaposabban megvilágított tudós műveltség („culture savante") és a sokkal nehezebben elérhető „culture populaire" közt. Hangsúlyozta, hogy az általa vizsgált korban az utóbbin belül is különbséget kell tenni a városi lakosság jóval frissebb és mozgékonyabb, tartalmában és formáiban korszerűbb művelődési formái és a falu általában — azonfelül még helyileg, országrészenkénti megoszlásában is — nehézkesebb és elmaradottabb állapotai közt. Az egyes rétegek, csoportok műveltsége, gondolkodásvilága közt nincs ugyan merev, áthághatatlan válaszfal, de igenis vannak olyan hatalmas különbségek és eltérések, amelyek az eddigieknél jóval alaposabb vizsgálódást igényelnek. Ebben az összefüggésben utalt a szorosabban vett történettudomány és más társadalomtudományok, kivált a néprajz együttműködésének fontosságára. Hangsúlyozta, hogy a „népi" kultúra több elemből tevődik össze; ezek közt az általa vizsgált korban jelentős — noha nem egyedül, önmagukban meghatározó — szerepet játszanak előző korok tudós-papi kultúrájának hagyatékai. A könyvében és tanulmányában vizsgált összetevő, a „littérature de colportage" (mintegy a magyar ponyva) ugyancsak régebbi idők meghaladott „magas" műveltségének — a kor tudós műveltségéből nagyrészt vagy egészen kiszorult— elemeit közvetítette. Kétségkívül egyfajta kiadói vállalkozást, üzletet jelentett, amelynek közvetlen haszonélvezői a műnek többszöri újrakiadásában érdekeltté tett nyomdászok mellett kisvállalkozók voltak. Bár a művek kelendősége a művelődési igény növekedését jelezte, maguk a művek — tartalmuknál fogva — kevéssé voltak alkalmasak ennek az igénynek a kielégítésére: olvasóik érdeklődését ós gondolkodását inkább visszafogták, egy már meghaladott szinten igyekeztek tartani vagy legalábbis objektíve ilyen irányban hatottak. Az irodalom a kiadási példányszámok alapján feltételezhető olvasókörnél szélesebb körben terjedt és hatott a mi fonóbeli ós hasonló összejöveteleinkre emlékeztető találkozások révén, ahol a műveket hangosan felovasták. A műfaj viszonylag tartós életű volt, terjedésének talaját voltaképpen csak a társadalmi viszonyok gyökeres átalakulása szüntette meg, noha — mint ismeretes — az új társa-