Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Róbert Mandrou: Magas kultúra és népi műveltség a XVII-XVIII. századi Franciaországban. A ponyvairodalom 118/I

122 BOBÉRT MANDROU az 1660-as évek klasszikus reakciója ennek gátat vetett. Ez a Boileau és köre által kárhoztatott irodalmi műfaj legalább a troyes-i könyvkiadók halványkék fedelű könyvecskéiben élt tovább. * E néhány futólag vááolt vonás olyan tudatvilágot tár elénk, amely ebben a korban — XIV. Lajos és a francia felvilágosodás kora ez — mélységesen különbözik a felvilágosult tudósok és emberek szemléletétől. Az emberábrázolást az asztrológiai naturalizmus igen régről örökölt fogalmai ihletik, és ezek terjednek abban a korban, amikor a Descartes-i gépember megjelenése folytán már hitelüket vesztették a felvilágosult közönség előtt. Egyrészt a bőkezű természet négy alkati kategorizálást tesz lehetővé, s ezek a természet négy alkotó elemének felelnek meg: tűz és kolerikus alkat, föld és melankólia, víz és flegmatikus alkat... s mindezt, jól-rosszul, de mindenesetre elhatározó módon fogja át az égi testek befolyása: születésnap, a zodiákus hónap-jegye; ez teljesen a korabeli horoszkópok „művészete", mely alapját képezi az alkatok tana, az asztrológia és a moralizáló fizionómia nehézkes kombinációjából megszülető homályos elmélkedéseknek . . . A,z együgyű antropomorfizmus által a természetes világ nagyrészben ezen emberkép szerint alakul. A természet, amely csak kevéssé képezi megfigyelés és leírás tárgyát, egyformán szépnek tűnik, mező, fa, állat egyaránt emberi vonásokkal bír; kacagó mezők, de főként az állatok rendelkeznek kimondottan erkölcsi jellemmel; egy-egy fajta mindig egy-egy jellemvonás kifejezője (a róka azonos a ravaszsággal, a farkas a falánksággal) ; ez a jelenség egyrészt a verses elbeszéléseket, másrészt La Fontaine-t idézi (ez utóbbitól néhány mese megtalálható a kék könyvtár katalógusában). De mindez, végső soron, nagyon is kopott, mert hiányzik belőle az érdeklődés az új egzotikus világ iránt, amelyet a korabeli Európa éppen felfedezett és kezd kiaknázni; olyan időben, amikor a „gyarmati" utazásokról szóló elbeszélések egyre gyakoribbá válnak, amikor az utazók az első tengerentúli ritkaságok gyűjteményét állítják fel — melyek furorét keltenek a XVIII. században — a ponyvairodalom semmit sem érzékel az új dolgokból. A társadalmi viszonyok ábrázolása sem kevésbé leegyszerűsített: de mégis van benne egy nem elhanyagolható törekvés a kompenzációra. Ahogyan a különböző műfajokhoz tartozó elbeszélésekből kitűnik, az alapvető megkülönböztetés az, amely a várost a faluval szembeállítja. A polgári életmód leírásával ugyan ritkán találkozunk, de a falusi élet dicsérete mind az almanachokban mind a Haláltáncban annál inkább megtalálható. Összegezve, és elsősorban ebben az értelemben kell szólnunk a kompenzációról, a nem paraszti csoportok, kereskedők, papok, királyok, nemesek előszeretettel jelennek meg sztereotip alakjukban: a pap a kolostorban lakmározik, a kereskedőt vagyona féltése tartja ébren. Csak a pásztorok és a falusiak folytatnak gondtalan és egészséges életmódot. Bizony ezek az ábrázolások nagyonis távol állnak mind a valóságtól, mind pedig a XVIII. századi francia filozófusok nyújtotta árnyalt elemzéstől. Végül, ezt a „teremtést" uralva, egy mindenható isten mindenkire egyazon szigorú törvényt kényszerít; ennek a törvénynek a követelményei kevéssé egyeztethetők össze a már említett asztrológiai determinizmussal. A poklok szenvedése vár a legtöbb halandóra, ezt hangsúlyozzák unos-untalan