Századok – 1970
KÖZLEMÉNYEK - Johancsik János: A Magyar Nemzet „szellemi honvédelme" és az antifasiszta függetlenségi mozgalom 97/I
A MAGYAR NEMZET „SZELLEMI HONVÉDELME" 115 lenségéért folytatott harcban a Magyar Nemzet polgári körénél kínálkozó pozitív lehetőségek kiaknázására, a németellenes nacionalista körökkel való együttműködésre. Azok között, akik az ellenforradalmi* konzervatív nacionalizmus talajáról a németellenesség vonalán haladva jelentős mértékben a háborús események alakulásának hatására eljutottak a demokratikus erők oldalára való „átálláshoz", jellemző Szekfű Gyula útja. Szekfű az a tudós volt, akinek osztály álláspontja ugyan meghatározta történelemszemléletét és politikai magatartását, a tudományos szemlélet igénye mégis abba az irányba befolyásolta, hogy ne függetlenítse magát a valóság tényeitől és megvolt a tudományos és erkölcsi bátorsága is ahhoz, hogy levonja a szükséges következtetéseket, még akkor is, ha azok korábbi nézeteinek módosítását kívánták meg. Történelemszemléletét és politikai felfogását azok a mély válságok alakították, amelyek az uralkodó tőkés társadalmi rendszer létét fenyegették; mint történész, e válságok okait és elhárításának lehetőségeit kutatta. Az 1918 — 19-es forradalmak élményeinek hatása alatt írt „Három nemzedék" című munkájával az ellenforradalmi rendszer történetfilozófiai alapjait vetette meg. Az 1929-ben kirobbant gazdasági válság, a bethleni rendszer bukása, a nácizmus hatalomra jutása Németországban, a náci totális uralmi nézetek jelentkezése a belpolitikai életben újabb vizsgálódásra késztették. A „Három nemzedók"-hez 1933-ban csatolt V. könyvében („Trianon óta"), amelyben a gazdasági válság előidézte feszült belső társadalmi helyzetből való kijutás lehetőségeit mérte fel, már szembefordult a nácizmus „új nacionalizmusával", amely a totális diktatúrát megvalósítva nemcsak a demokratikus intézményeket, hanem a humanisztikus gondolatot is elveti. Felismerte a náci Németország részéről az ország függetlenségét fenyegető veszélyt is. „Ausztriának és utána esetleg Csehországnak beolvadása a nagy német néptengerbe a hitleri Reichsidee értelmében — írta már 1933-ban —, ugyanazt a helyzetet hozná létre számunkra, mintha a XIX. században Oroszországnak sikerült volna elfoglalnia Galíciát, Bukovinát és az oláh vajdaságokat s mint szomszédunk nyúlhatott volna be szláv testvérei útján Magyarország belső viszonyaiba. Azzal a különbséggel, hogy akkor Magyarország nagy és hatalmas ország volt s mögötte állott egy még hatalmasabb Monarchia . . . ma pedig kis néppé lettünk . . . még azzal a különbséggel is, hogy ... az új támadás a hozzánk legközelebb álló kultúra felől jönne . . .'"°9 A német befolyás fenyegetésével szembeni védekezés módját részben a területi revízió útján a számbeli megerősödésben, másrészt a nemzeti szellem erősítésében jelölte meg, azáltal, hogy ,, . . . nemzeti sorsunkat a mai középosztályon túlmenve, a nemzet minden egyes tagjában tudatosítjuk".11 0 Szekfű Gyula, 1933 után a magyar uralkodó osztályok, elsősorban a „történelmi középosztály" és a birtokos osztályok, valamint a katolikus egyház oldaláról szemlélve az eseményeket, felismerte és belátta, hogy a német szövetség elkerülhetetlenül olyan katasztrófába sodorja Magyarországot, amely a függetlenséget és az addigi társadalmi rendet — az uralkodó osztályok hatalmát a meglévő uralmi formák között — megsemmisüléssel fenyegeti. Szekfű, mint ideológus a maga területén folytatta a harcot, a német fasizmus ideológiai befolyása ellen lépett fel. Elvetette és rendkívül veszélyesnek tartotta a nácizmus fajelméletót és a biológiai fajfogalommal szemben a nemzetet és a fajt történeti képződménynek tekintette; ennek okairól már előbb Pethő Sándornál szó esett. ,, . . . akinek megvan a herosztrateszi bátorsága ezen az úton következetesen végighaladni — írta a biológiai fajelméletről —, az végül is tízmillió magyar helyett néhány százezret, vagy esetleg csak saját magát fogja igazi magyarnak találni."11 1 Elítélte az olyan irányzatokat, amelyek származás vagy vérségi alapon kizárták vagy másodrendű magyarokká nyilvánították a nem-magyar származású „asszimüált" magyarokat.11 2 Az ő tágabb fogalmában a magyarsághoz tartozás kritériuma a magyar lelkiség, azaz a magyar uralkodó osztályok érdekeit megfogalmazó nemzeti célokhoz való viszony volt. A német fajelmélet ellensúlyozására vetette fel a magyar nemzeti, népi, faji típus tudományos meghatározásának gondolatát,11 3 és így született meg 1939-ben szerkesztésében a „Mi a magyar?" című szellemtörténeti jellegű tanulmánykötet. A népek közötti viszony rendezésében Szekfű a német „völkisch" elvvel szembe a szentistváni állameszmét állította. A humanista tudós tollán a szentistváni gondolat mögött rejlő magyar uralmi törekvés a nemzetiségek felett az „egymásra utalt népek együttélésévé" szépült, amely helyettesítette az utódállamok által „fetisizált" nemzetállam-eszmét is. Azonban ezt leszámítva is megállapítható, hogy Pethőék egyoldalúan Szekfű Gy. : Három nemzedék és ami utána következik. Bpest. 1940. 6. kiad. 478. 1. "» Uo. 480. 1. 111 Uo. 485. 1. Szekfa Gy.: Időszerű történeti munkák. Magyar Szemle, 1939. 222. 1. Szekfil Gy.: Nem vagyunk bujdosók. Magyar Szemle, 1938. 395. 1. 7*
