Századok – 1970

Tanulmányok - Kirschner Béla: Lenin a nemzetközi munkásmozgalom néhány kérdéséről 1907-1914 között 1166/V-VI

t LENIN A NEMZETKÖZI MUNKÁSMOZGALOM NÉHÁNY KÉRDÉSÉÉÜL 1907- 1914 KÖZÖTT 1177 Ezzel összefüggésben azonban fontosnak tartotta, hogy megkülönböztetést nyerjen a burzsoá nacionalizmus két szakasza. E következtetés szintén az osztály harchoz kapcsolódott; amennyiben a nemzeti elv, mint a burzsoá társadalom elkerülhetetlen elve, s ennek megfeleló'en, a nemzeti mozgalmak objektíve elkerülhetetlen megjelenése a feudalizmus elleni harc következménye volt, s mint ilyen a haladást szolgálta. De ehhez „A nemzetek önrendelkezési jogáról" című tanulmányában még a következőket tette hozzá: az elnyomott nemzet mindennemű burzsoá nacionalizmusának van egy közös demokratikus tartalma: az elnyomás-ellenesség, amit feltétlenül támogatni kell, amennyiben azonban kiváltságokra irányul, fel kell lépni ellene minden esetben.19 De az a történelmi fejlődési mozzanat sem kerülte el figyelmét, hogy a nemzeti mozgalmak nem fejlődtek ki egyes országokban teljesen, hogy több kis nemzetből nagy nemzet alakult, hogy a nemzetek asszimilálódtak. S ezért, a történelmi fejlődésben jelentkező folyamatoknak megfelelően, kettős feladatot határozott meg. A nemzeti kérdés minden részletében a leghatározottabb és legkövetkezetesebb demokratizmus védelmezését, és egyben támogatását az önkéntes asszimilációnak, elősegítését a nemzeti különbségek elmosódásának, a nemzeti válaszfalak leomlásának, a nemzetek egybeolvadásának.20

E kettős feladat a kapitalizmus két történelmi tendenciáján alapult, amit Lenin a kapitalizmus egyetemes törvényének tekintett. Az első a kapitalizmus kezdetét, a másik az érett kapitalizmust jelezte. Lenin a „Tézisekben" is utalt arra, hogy az egységes állam soknemzetiségű területein a nemzeti kisebbségek jogait csak úgy lehet megoldani, ha a nemzetek egyenjogúsága elvének megfelelően az egész államra érvényes törvényt adnak ki, s széleskörű autonómiát, önrendelkezést biztosítanak a számukra. Ez azt jelentette, hogy a föderációs megoldást elutasította, ami nyilván összefüggött, ki nem mondva is, a kapitalizmusnak azzal az objektíve létező tendenciájával, amelyre utaltunk már: a nemzetek egybeolvadásának a jelenségével. De összefüggött egy másik okkal is. Amikor a „Kritikai megjegyzésekében Lenin határozottan leszögezte, hogy a marxisták elvileg ellenzik a föderációt és a decentralizációt, nemcsak azt fogalmazta meg, hogy a kapitalizmusnak minél nagyobb és minél centralizáltabb államokra van szüksége, hanem hogy „a centralizált nagy kiterjedésű állam hatalmas történelmi lépés a középkori szétforgácsoltságtól az egész világ jövendő szocialista egysége felé, s nincs és nem is lehet más út a szocializmus felé, mint ilyen (a kapitalizmussal elválaszthatatlanul összefüggő) államon keresztül.'"11

E következtetés értelme kettős: a kapitalizmus haladó a középkori partikularizmussal szemben, s a nagy területek gazdasági összefogása nagy arányokban teszi lehetővé a proletariátus harcát a burzsoázia ellen; a szocialista forradalom, a marxi felfogásnak megfelelően, csak a legfejlettebb országokban jöhet létre. Lenin azonban mégsem abszolutizálta a föderáció-ellenességet. A föderációt nem minden körülmények között vetette el. Láttuk, hogy 1912-ben a „Balkán Föderatív Köztársaság" megvalósítása mellett állt ki, s ezt az álláspontját most sem változtatta meg. De ezen túlmenően, a föderáció kérdését illetően, álláspontjában egy közbeiktatott korlátozó elemet találunk, amely a következőképpen hangzott: „De amíg és amennyiben a különböző nemzetek 19

A nemzetek önrendelkezési jogáról. LM. 20. köt. 423. 1. 30

Kritikai megjegyzések a nemzeti kérdéssel kapcsolatban. LM. 20. köt. 19—21. 1. 21

LM. 20. köt. 31-32. 1.