Századok – 1970
KÖZLEMÉNYEK - Johancsik János: A Magyar Nemzet „szellemi honvédelme" és az antifasiszta függetlenségi mozgalom 97/I
A MAGYAR NEMZET „SZELLEMI HONVÉDELME" 113 de érvényesülésének a történelmi körülmények nem kedveztek. Olyan hatalmaknál kerestek nemzetközi támaszt, melyek csak vágyaikban voltak közeliek, a valóságban távoliaknak bizonyultak. Annál közelebb volt a náci Németország, amely saját expanziója során közvetlenül, kézzelfoghatóan kínálta a hatalmon levőknek a magyar revíziós tervek elérése, a békés „országgyarapítás" lehetőségét. Az akkori történelmi helyzetben a területi terjeszkedés a náci Németországra támaszkodva valósulhatott meg ós szükségszerűen maga után vonta a függetlenség csorbítását. Viszont a németekkel szemben a függetlenség következetes védelme a hatalmi törekvésekkel párhuzamosan nem érvényesülhetett. Pethőék a német fenyegetést felismerték ugyan, de 1939- 1940-ben — bizonyára mert a körülmények még nem vetették fel a függetlenség kérdését olyan kényszerítő erővel, mint később — nem jutottak el oda, hogy a hatalmi gondolattól különválasztva, azon felülemelkedve mindenek elé helyezzék az ország függetlenségének megvédését, és ezen az alapon keressék az utat a függetlenség népi erői felé. A hatalmi gondolat uralkodó szerepe mellett küzdelmük hatékonyságát az is gyengítette, hogy nem demokratikus alapról folytatták. A reformok szükségességét elismerő álláspontjuk a társadalmi berendezkedésre vonatkozó konzervatív felfogásukon alapjában nem változtatott, ós ez gátolta a szervezett munkásmozgalommal és más demokratikus népi erőkkel kapcsolataik és együttműködésük kialakulását. Kommunista-ellenességük az antifasizmus belső, aktív harcosaitól szigetelte el őket. A németellenesség ilyen politikai platformról nem jelenthetett következetes és eredményes harcot a totális fasizmus belső és a függetlenséget fenyegető külső veszélyei ellen. A németellenesség, amikor az ország függetlenségét a német fasizmus veszélyeztette, egybeesett az antifasiszta törekvésekkel, de önmagában még nem jelentett demokratikus antifasiszta felfogást is. Politikai koncepciójának egésze alapján megállapítható, hogy Pethő. Sándor németellenessége ellenforradalmi meggyőződése, a társadalmi rendszer és a nemzeti érdekek vonatkozásában elfoglalt konzervatív nacionalista álláspontja miatt -— a nézeteiben bekövetkezett módosulások ellenére — nem tudott még eljutni a teljes antifasiszta álláspontig. Pethőnél — anélkül, hogy politikai jelentőségét kisebbítenénk — németellenességről kell beszélnünk, amely nem tartalmazta még az ország politikai rendje demokratikus átépítésének programját.10 4 ,, . .. Pethő és vezércikkíró társai erősen konzervatív nacionalizmusukkal természetesen minden népfront-szimpátia gyanújától távol állnak, — állapította meg a kommunista Új Hang találó értékelése —. Szkeptikus kriticizmusuknak, mellyel a fasizmus térfoglalását kísérik, a jelenlegi viszonyok közt mégis egészen komoly jelentősége van, annál is inkább, mert — haóvatosan is — de állást mernek foglalni az egyoldalú lakájpolitika ellen. Pethőék merik nem helyeselni a német háborús politikának való feltétlen behódolást, mernek hangot adni a magyar aggodalmaknak a német imperializmus előrenyomulásával szemben."10 5 Annak ellenére tehát, hogy Pethőék irányzatát mély ideológiai és politikai szakadék választotta el a dolgozó osztályok aktív erőitől, politikai koncepciójukban mégis voltak olyan érintkezési pontok, amelyek az akkori történelmi helyzetben — előtérbe kerülve — az érdekek egybeesése alapján magukban hordozták az együttműködéssé érés lehetőségeit egy függetlenségi, ellenállási mozgalom keretében. Amint a kommunisták annak idején az angolszász orientációval kapcsolatban helyesen világították meg, a németektől való függetlenség kérdésében találkozott a burzsoázia függetlenségi szárnya és a magyar dolgozó tömegek külpolitikai vonala.10 6 A függetlenséget belülről azonban nem csupán a nyilasmozgalmak, a németek magyarországi ügynökei fenyegették, hanem veszélyeztette az a kormánypolitika is, amely a területgyarapítások érdekében a németekkel való mind szorosabb szövetség útján haladt. Különösen azóta, hogy Hitlerék a kelet-európai országok nemzetiszocialista mozgalmait illetően taktikát változtattak, amit világosan tükröztek az 1940-es romániai események (a Vasgárda és Antonescu konfliktusa), a német vezető körök Horthyn és a magyar kormánykörökön keresztül igyekeztek követeléseiket érvényesíteni, Magyarországot imperialista terveik szolgálatába állítani. Továbbra is támaszkodtak a nyilasmozgalomra, de most mint a kormányra gyakorolt nyomás eszközére, anélkül, hogy a fennálló hatalmi viszonyok radikális megváltoztatására irányuló törekvéseit támogatták volna.1 0 ' Azoknak a várakozásoknak, hogy a kormányok megvédik az ország önállóságát, csalódniuk kellett. Az uralkodó köröknek viszont az a része, amelyhez Pethőék kapcsolódtak és osztályérdekeik képviseletére vállalkoztak, sem volt hajlandó — főként I0< Téves nézet található az Űj Magyar Lexikon, Bpest. 1962, Pethő Sándorról adott meghatározásában is. "s Mettly Mihály: A magyar sajtó-Bakonv. Új Hang, 1939. Hitler étvágya és a magyar falat. Űj Hang, 1938. 5. sz. 68.1. 117 Lackó M.: Nyilasok, nemzeti szocialisták. Bpest, Kossuth. 1966. 243-244. 1. 8 Századok 1970/1
