Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Pamlényi Ervin: Lenin és a kultúra kérdései 1149/V-VI

LENIN ÉS А КULTŰKA KÉHDÉSEI 1153 és paraszt agyát attól, hogy túl legyen tömve polgári fogalmakkal és nézetekkel és elkorcsosuljon. Lenin ezt helybenhagyta, de csak a harc egy meghatározott szakaszára. Azonnal a jelen felé fordult: „Azért rombolunk, hogy valami jobbat építsünk. A műveletlenség rosszul fér meg, egyáltalában nem fér össze az újjáépítés feladataival". Nem az a figyelemreméltó, hogy Lenin a forrongásban levő, alakuló társadalomnak erre az igényére, erre a társadalmi szükségletre, erre az összefüggésre már ekkor felfigyelt. Az előzmények ismeretében ez természetes, hiszen azt vizsgálta tulajdonképpen mindig. Hanem inkább az, hogy erre a gyakorlati problémára milyen választ adott. Milyen szellemben fogta fel a tömegkultúra és a magas kultúra viszonyát ? Egyáltalán nem alternatívaként, vagy-vagy értelemben. Úgy tűnik azonban, hogy kezdetben ez — pusztán praktikus szempontból — jelentett számára mégis bizonyos dilemmát. „Kell-e egy törpe kisebbségnek finom, édes süteményeket felszolgálnunk, amíg a munkás és paraszttömegek fekete kenyéren tengődnek?" — kérdezte. Lunacsarszkij, aki a kulturális ügyek népbiztosa volt, visszaemlékezik arra is, hogy Lenin megnyirbálta a moszkvai Nagy Színház költségvetését. „Nem helyes, — mondotta — nagy költséggel ilyen pompás színházat fenntartani, amikor nem futja a legegyszerűbb falusi iskolák fenntartására." Kétségtelen, hogy tevékenysége e területen ezekben az években a tömegkultúra szervezésére, fejlesztésére irányult, ahogy ma mondanánk, ez volt munkájának súlypontja. Ezért foglalkoztatta nagyon intenzíven az iskola átalakításának kérdése, a tanítók anyagi és szellemi helyzetének javítása, a könyvtárak és olvasótermek alapítása, a szakoktatás és népművelés minden területe, ezért foglalkozott a vándorkiállítások és kultúrvonatok ügyével, ezért tervezte annyi gonddal a filmhíradó műsorát, figyelte a sajtót, adott irányelveket 1922-ben A marxizmus zászlaja alatt című materialista folyóiratnak, ezért állított monumentális emlékműveket Moszkvában. Tévedne azonban az, aki ezt a súlypontozást az elemi feladatok szintjén való megragadásnak, a perspektíva hiányának, vagy éppen a magas művészi kultúra lebecsülésének fogná fel. Lenin nagyon nyomatékosan — szinte költői szavakkal — beszélt arról is, hogy az orosz munkások és parasztok többet érdemelnek mint látványosságot. „Jogot szereztek az igazi nagy művészetre." Ismertek Lenin nézetei a művészet és nép viszonyáról is: „A művészet a népé, a tömegek előtt kell érthetőnek és kedvesnek lennie." De ezt a nézetét csak Lenin gondolatainak összefüggését mellőzve lehetett egy időszakban úgy értelmezni, hogy a művészeti alkotás érthetőségének a legszélesebb tömegek színvonalával kell egybeesnie. Lenin a művészet és a nép közeledésének egyik feltételéül egyenesen és kifejezetten a közműveltség és az egyetemes kulturális színvonal felemelését jelölte meg, — megvilágítva ezzel a tömegkultúra preferálásának egyik legfontosabb indokát is. Részben a már említett társadalmi igények és szükségletek, részben az önálló, proletárkultúra létrehozására irányuló mozgalom, a Proletkult késztették Lenint ezekben az években a kulturális örökségről, így a polgári örökségről vallott nézeteinek fejlesztésére, kiteljesítésére is. A Proletkult mozgalmának elvei, — mint legutóbb kissé egyszerűsítve, de lényegében találóan megfogalmazták — a következők voltak: az új művészet csak a proletárok kezemunkája lehet: az irodalomnak, mint a munkásosztály alkotó tevékenységének, függetlennek kell lennie a szovjet államtól; az új társadalom művésze számára veszélyes, ha a múlt mestereitől tanul: az ő szférája a kollektív „mi", amelyben eltűnik