Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Orbán Sándor: Lenin és az agrárkérdés 1141/V-VI

1144 OIIBÂN SÁNDOR mezőgazdaságban a parasztságban való általános térhódítását bizonyítandó, Lenin maga is a többi között olyan személyiségek (Plehanov és Kautsky) hatókörében látott hozzá, akik — bármily paradoxul is hangzik — mások mellett, a parasztság negatív megítélésében ragadtak meg a II. Internacionálé álláspontján. Csakhogy Oroszországban, ott és akkor csaknem egyszerre lett létkérdés és kínálkozó alkalom a szocializmus és a munkásmozgalom egyesítése és a szocialista munkásmozgalom szövetségesre találása. A valóság követelményeinek sem történeti, sem közvetlen élményi vonzását a mindenre figyelő érzékeny elméknél általában sem igen lehet eltúlozni. De mert e tulajdonság olyan feltűnően szoros kapcsolatban állott Lenin elméleti igényességével és kutatói módszerével, külön is hangsúlyozni kell elhatározó jelentőségét agrárelméleti érdeklődésének irányultságában. Amikor Lenin a marxizmushoz való viszonyának tisztázásában magához Marxhoz — s nemcsak elméletéhez de módszeréhez is — visszanyúlt, nyomban felfigyelt arra, hogy a marxisták mindenkor a többi szocialisták szubjektív módszereinek kritikájával kezdték és az antagonizmusok szociális következményeinek megállapítása és elítélése helyett, mindenekelőtt azok magyarázatára fektették a súlyt. Éppen ezért úgy tartotta, hogy Marx elméletéből feltétlenül csak a „rendkívül értékes módszereket" kell átvenni, „amelyek nélkül lehetetlen a társadalmi viszonyok megvilágítása", de a séma maga sohasem lehet e viszonyok értékelésének kritériuma, hanem csupán az, hogy „ez az értékelés helyes-e és megfelel-e a valóságnak". E módszer és végsősoron szemlélet beváltásának igen jelentős példáját nyújtotta az oroszországi kapitalizmus fejlődésének vizsgálatában. Ha korábban csak alapvonásait regisztrálta ennek a jelenségnek, itt már a parasztság 1861-es reform utáni gazdasági helyzetével, az ún. „differenciálódással" foglalkozó irodalomra felfigyelve, abból kiindulva, mindenekelőtt a zemsztvostatisztikák alapján tanulmányozta és mutatta ki e folyamat lényegét, irányát és pozitív voltát a parasztság felbomlásában, a mezőgazdaság üzemi fejlődésében és a belső piac kifejlésében. Praktikus metodikai sajátosságként jelentkezik, ám fontos rejtett különbségeket segít felfedni a paraszti rétegződés többnyire lényeget eltakaró, a területnagyság alapján történő vizsgálatának sokoldalú helyettesítése vagy legalábbis ellenőrzése. Annyi minden között ez mennyire tanítanivalóan tanulságos! Ám a probléma az, hogy Lenin e kitűnő elemzésének végső következtetései akkor még nem vezethetnek közvetlenül az objektív történeti szükség megoldásának fő irányába. Mindenek előtt azért, mert — mint utólag maga is elismerte — nem volt mentes a mezőgazdaság tőkés fejlődésének és a parasztság felbomlásának eltúlzásától. Nem kétséges, mindebben döntő része volt a hivatkozott hagyatéknak, s nem utolsósorban a ,,népbarát"-okkal szembeni bizonyítás enyhe túlhajtásának. Mindez még akkor is igaz, ha számításba veszszük is, hogy Kautskynak a mezőgazdaság tőkés fejlődésére koncentráló műve (Die Agrarfrage) „A kapitalizmus fejlődése Oroszországban" megírása után került Lenin kezébe, egyszersmind oltalmába is. Igaz, Kautsky mezőgazdasági üzemi ökonómiai fejtegetései éppen úgy, mint a parasztság differenciálódásával szemben jelentkező parcellásító tendenciák lényegének felfedése, nem voltak új tanulságok nélkül valók Lenin számára sem, különösen összehasonlító vizsgálatának az Oroszországtól nyugatra fekvő régiókra, majd később Észak-Amerikára való kiterjesztésében. A problémát azonban sem az előbbi, sem ez nem segített közvetlenül megoldani, mely végső fokon nem abban kulminált,