Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Orbán Sándor: Lenin és az agrárkérdés 1141/V-VI

LENIN ÉS Ai AGRÁRKÉRDÉS 1145 hogy — miközben helyesen állapították meg a fejlődés irányát — nem teljesen pontosan ítélték meg a mezőgazdaság tőkés fejlődésének, a parasztság fel­bomlásának ütemét, hanem abban, hogy mindez hátráltatta a bizalom és végső fokon a program kialakulását egy, a parasztság lehetséges egységén alapuló antifeudális agrárforradalomhoz. Jóllehet és jól látható is, hogy Lenin egy ilyen agrárforradalomtól távolról sem félt, mégis a tőkés agrárfejlődés túlbecsülése, a jobbágyság maradványainak pedig lebecsülése, együtt az orosz­országi mozgalmakban 1895— 96 után beálló csenddel, nagyban közrejátszott abban, hogy a párt antifeudális részletköveteléseket tartalmazó programja helyett csak évek múltán került sor a földesúri földek teljes elkobzására kiter­jedő, az agrárforradalmat vállaló program kialakítására. De amit a párt megosztott vezetése még nem értett meg és nem vállalt, az Lenin számára valójában éppen ezekben — részben az 1905-ös forradalmi fellendülést megelőző, részben a forradalmi — esztendőkben tisztázódott. Mindebben nem kis része volt annak, hogy harci kedvét egyre kevésbé táplálták az alapjában vereséget szenvedett „népbarátok", viszont annál inkább a már 1902-ben fellobbanó parasztmegmozdulások. Látszólag jelentéktelen, de egyáltalában nem elhanyagolható fejlemény, hogy Lenin, éppen az oroszor­szági sajátosságokhoz képest, megkérdőjelezte Kautsky három évvel korábban csaknem fenntartás nélkül üdvözölt agrárelméleti művét. És egyáltalán nem véletlen, hogy miután esztendőket eltöltött a mezőgazdaságnak és a paraszt­ságnak a tőkés fejlődés szempontjából való vizsgálatával, kellett fokról-fokra rájönnie arra, hogy még a felbomlás eltúlzott előrehaladása ellenére is, mennyire a parcellás kisparasztság — és nem a mezőgazdasági munkásság — teszi a falu döntő elemét. S a tapasztalatok alapján igazolást is nyert, hogy a mezőgazda­sági munkások mozgalma nem tehet szert oly országos jenetőségre, mint a parasztoké. Éppen ezért Lenin mindenekelőtt az ezekhez való bizonytalan viszony felszámolásában látta a tennivalót, mintegy fogalmilag is megjelölve az agrárpolitika tárgyát és lényegét ebben. Ugyancsak nem késett a válasszal arra a gyakorlati konzekvenciákkal járó problémára sem, hogy miben és miképpen realizálható a helyes viszony a parasztsággal. Abból, a munkáspárt viszonyát e problémához megszabó elvből kiindulva, hogy a pártnak, a proletariátusnak éppen a szocialista átalakulást elősegítendő, érdekében áll ,,a jobbágyrendszer maradványainak kiküszöbölése ... és az osztályharc szabad kifejlődése", megszabta azokat a konkrét követeléseket is, amelyekben ez az érdek a paraszt­ság kívánságaival összecsengett. Ilyképpen tehát Lenin agrárproblémához való viszonyában nemcsak egyszerűen az volt az új, hogy a korábbiakhoz képest felismerte, hogy, a fejlettebb országokéhoz mérten jelentkező fázis­lemaradás következtében, az orosz parasztságra még komoly történeti szerep vár a burzsoádemokratikus forradalomban, hanem az is, hogy elvszerűen, egyszersmind az adott helyzetnek megfelelően, konkrétan határozta meg a munkáspárt viszonyát ehhez a tényezőhöz. A munkáspárt parasztsághoz való viszonyának konkrét meghatározá­sára utal, hogy az 1861-es reform általános radikális felülvizsgálatára irányuló korábbi követelés helyett a párt agrárprogramjának továbbfejlesztésében Lenin e vizsgálatot elvégző „parasztbizottságok" megalakításának követelésére és eleinte csak a parasztságtól „lehasított" földek és különböző tartozások elengedésére, majd később pedig, éppen a parasztmozgalom fellendülése láttán, a földesúri földek teljes elkobzására fektette a súlyt. Bár egyidejűleg (1902) e földek nacionalizálása elől sem zárkózott el, mégis célszerűségi meggondo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom