Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Mucsi Ferenc: Lenin és a nemzeti kérdés 1132/V-VI

I» J 1138 MUCSI FEBENC ellen irányuló nemzetközi szocialista forradalom nem képzelhető el a nemzetek önrendelkezési jogának immár világméretű elismerése nélkül. A nemzeti kérdés lenini koncepciója ezzel végképp kilépett Oroszország határai közül, s jelentősége és hatása mindinkább nemzetközivé bővült. Mindez a legszorosabban összefüggött Lenin ekkor érlelődő imperializmus-elméletével s az abból logikusan kinövő forradalom-elméletével. Az imperializmus elleni forradalom sikere megköveteli — hangoztatta —, hogy a proletariátus felsorakoztasson, egyesítsen minden demokratikus erőt, minden antiimperialista mozgalmat. Radekkel, Pjatakovval és Rosa Luxemburggal vitázva, akik a nemzeti önrendelkezési jog követelését éppen az imperializmus korában elavultnak minősítették, sőt szembeállították azt a kapitalizmus ellen vívott közvetlen proletárharccal, Lenin több nagyfontosságú tanulmányban fejtette ki a maga álláspontját. Tanulmányain, ekkor írt cikkein végigvonul az az alapgondolat, hogy a szocialista forradalomhoz vezető út a demokráciáért — sa demokrácia olyan attribútumának, mint a nemzeti önrendelkezési jognak az elismertetéséért -— folytatott küzdelmeken át vezet. Minden demokratikus jog megvalósulása előbbre viszi a szocialista forradalom ügyét, hangsúlyozta Lenin, jobb feltételeket teremt a harcoló proletariátus számára. A nemzetek nem egyenlőek, s főleg nem azok az imperializmus korában. Vannak elnyomó és vannak elnyomott nemzetek. A proletariátus akkor segíti elő a világimperializmus elleni harcot, ha küzdelmet indít az ellen, hogy a „saját" burzsoáziája idegen népeket, gyarmati népeket tartson elnyomása alatt, vagyis, ha követeli e népek nemzeti önrendelkezési jogának elismerését. Arra a gyakori ellenvetésre, hogy ilymódon a kisnemzeti nacionalizmust támogatja, Lenin kifejtette, hogy az elszakadás szabadsága nem maga az elszakadás, s a nagy gazdasági-politikai egységek fenntartása természetesen érdeke a proletariátusnak, de nem imperialista módon, nem úgy, hogy a „saját" imperialista koncentrációnkat kiáltsuk ki haladónak a nemzeti felszabadulással szemben. A nemzetek egyesítéséhez csakis önrendelkezési joguk elismerésén át visz az út. A szocialista forradalom és a nemzetek önrendelkezési joga címmel Lenin fogalmazásában a Sozialdemokrat című lap szerkesztősége is nyilatkozatot tett közzé, amelyben a nemzeti kérdésben alkalmazandó szocialista taktika kérdésében a világ országait három fő csoportra osztotta: a nyugati fejlett tőkés országokra, amelyek proletariátusának a gyarmatok felszabadításáért kell küzdenie; kelet-európai országokra (Ausztria, a Balkán és főként Oroszország), ahol a munkásság feladata a nemzeti önrendelkezési jog követelése mellett a proletárok nemzetközi tömörítése, s végül a félgyarmati-gyarmati országokra, ahol a proletariátusnak a forradalmi nemzeti-felszabadító mozgalmak támogatása a kötelessége. A nyilatkozat az Internacionálénak nemzeti önrendelkezés kérdésében 1896-ban elfogadott határozata ebben a szellemben való kiegészítését javasolta, hozzátéve, hogy ezt a küzdelmet, mint minden demokratikus küzdelmet, természetesen alá kell rendelni a burzsoá kormányok megdöntéséért folytatott közvetlen szocialista harcnak. Lenin ebben az időben — a kisnemzeti nacionalizmus vádját is elhárítandó — többször hangsúlyozta, hogy a demokrácia egyes kérdései korántsem abszolutumok, hanem részei a demokratikus és szocialista világmozgalomnak. Lehet, mondta, hogy e rész ellentmond az egésznek, akkor el kell vetni. Bucharinnal, Pjatakov újabb cikkeivel, egyes holland, svájci és skandináv baloldaliakkal vitatkozva, Lenin 1916 folyamán is többször kénytelen védel-