Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Mucsi Ferenc: Lenin és a nemzeti kérdés 1132/V-VI
LENIN ES A NEMZETI KÉBDÉS 1133 Balkán-föderáció eszméjét, amely a balkáni szociáldemokrata pártok általánosan elfogadott programjává vált, fennmaradt a Balkán-háborúk utáni időkben, és a Komintern időszakában sem vesztette el jelentőségét. A nemzeti kérdés jelenlegi jugoszláviai megoldása is kötődik még ezekhez az előzményekhez. A másik koncepció, amely gyakorlatilag sohasem vált pártprogrammá, de amelynek nagytekintélyű pártvezetők (Otto Bauer, Karl Renner, a szlovén Etbin Kristan) voltak a teoretikusai, az ausztriai „kulturális-nemzeti autonómia" elmélete volt. Ez az elmélet, amely a munkásosztály harcát a nemzeti kérdés vonatkozásában úgy kívánta megkönnyíteni, hogy egy szubjektív-pszichológiai nemzetfelfogásra támaszkodva az exterritoriális (vagy perszonális) nemzeti autonómiát hirdette, hogy ezáltal kapcsolja ki a nemzeti kérdést az osztály harcból. Ez a koncepció azonban elszakította a kultúrát a pohtikai és a gazdasági élettől — egyrészt, másrészt, mintegy konstituálta „az igazságos nemzeti elkülönülést", s ezáltal megszilárdította a burzsoá nacionalizmust és megbontotta az egy gazdasági-politikai egységben élő munkásság nemzetközi egységét. Nem véletlen, hogy az Ausztriai Szociáldemokrata Párt 1899-es brünni kongresszusa nem fogadta el ezt a koncepciót, hanem a területi autonómia alapjára helyezkedett, bár a nemzeti autonóm területek szövetségének létrehozásával engedményt tett a „kulturális-nemzeti autonómia" elvének. Ez megnyitotta a kaput a nacionalista tendenciák előtt s a cseh szeparatisták kiválásával megindította az ausztriai szociáldemokráciát a nemzetek szerinti széthullás útján. A harmadik koncepció, amely Oroszországban, Lenin vezetésével alakult ki, a nemzetek önrendelkezési jogát tekintette kiindulópontnak az olyannyira bonyolult kelet-európai és elsősorban oroszországi nemzeti kérdés megoldásához. Az OSzDMP volt az egyetlen kelet-európai szocialista párt, amely átvette és a maga programjában alkalmazta is a II. Internacionálé 1896. évi londoni kongresszusának a nemzetek önrendelkezési jogára és a proletariátus nemzetközi tömörítésére vonatkozó határozatát. Lenin ennek magyarázatát abban látta, hogy, egyrészt, Oroszország volt az a legelmaradottabb kelet-európai ország, amelynek szociáldemokráciája az európai országok korábbi tapasztalataira, az ott már győzelmes marxizmusra támaszkodva alakult ki. Másrészt Oroszország elmaradottsága folytán a szociáldemokrácia — Európától eltérően — a polgári forradalom előtt kezdett kialakulni s kialakulása a forradalom idején is folytatódott, természetes tehát, hogy a polgári forradalom minden kérdésével — igya nemzeti kérdéssel is — az európai szocialista mozgalmaknál behatóbban kellett foglalkoznia. Ennek a helyzetnek még egy lényeges mozzanatára utalt Lenin, jelezve, hogy az oroszországi szociáldemokráciában az önállóság kialakításáért elkerülhetetlenül folyó eszmei-politikai küzdelem — éppen a marxizmusnak az európai munkásmozgalomban bekövetkezett győzelme folytán — Oroszországban nem annyira a marxizmusért folyt, amely már itt is győzött a korábbi irányzatokon (narodnyikok), mint inkább a „majdnem marxista" kispolgári elméletek és irányzatok — az ökonomizmus, a legális marxizmus, majd a mensevizmus és a likvidátorság — ellen. Ebben a harcban kezdett kikovácsolódni a nemzeti kérdés proletár megoldásának lenini koncepciója is. Ebben a küzdelemben világosan nyomon követhetők a harc egyes etappjai. 1. Az első szakasz az OSzDMP programjának kialakításáért folyó hare idejére, 1901 — 1903-ra tehető. A program tervezete, majd maga a program
