Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Mucsi Ferenc: Lenin és a nemzeti kérdés 1132/V-VI

1134 MTJCSI FERENC (akkor 7., később 9.) §-a tartalmazta az Orosz Birodalom kötelékéhez tartozó „valamennyi nemzet önrendelkezési jogának elismerését". Ezt a követelményt Lenin ekkor elsősorban „negatív kötelességként" fogta fel, olyan program­pontként, amely az önrendelkezés szabadságát gátló önkény, elnyomás ellen irányul s nem tartalmaz kötelezettségvállalást valamely nemzet önrendel­kezésének támogatására. Ezt az utóbbit a proletariátus számára csak kivé­teles körülmények tehetik szükségessé, s ennek eldöntése mindig az adott körülmények konkrét mérlegelésén múlik — hangoztatta. Ez a felfogás, amely a párt túlnyomó többségének álláspontja volt, két irányból is ellen­zésre talált. Tiltakoztak ellene a lengyel jobboldali szocialisták, a PPS vezetői, akik az önrendelkezés teljes és feltétlen elismerését követelték. Lenin bebi­zonyította velük szemben, hogy Lengyelország függetlenségének feltétlen követelése az adott feltételek közepette polgári követelés, amely szemben áll a cárizmus ellen szükséges közös harccal, azzal a küzdelemmel, amely nem győzhet valamennyi elnyomott öszefogása nélkül. Szemben állt az önrendelkezési jog követelésével a Bund, az oroszországi zsidó munkásszövetség is, amely átvette az ausztriai „kulturális-nemzeti auto­nómia" programját, s az OSzDMP programjával szemben, amely a nemzeti önrendelkezési jog elismerése mellett a közös harc sikere érdekében a munkás­szervezetek feltétlen egységét követelte, az oroszországi munkásszervezetek föderatív felépítését, vagyis nemzeti elv szerinti elkülönítését kívánta. Az önrendelkezésről szóló programpont elfogadása elleni tiltakozásul a Bund bejelentette kilépését az OSzDMP kötelékéből. Lenin — s nyomában a kong­resszus is — sajnálkozással vette tudomásul a Bund egyébként átmeneti távo­zását, de határozottan fenntartotta álláspontját a munkásszervezetek egysé­gének szükségességéről. A nemzeti önrendelkezési jog ellen — másrészről — a lengyel forradalmi szociáldemokraták tiltakoztak. A kongresszus programbizottságában Warszaw­sky és Ganecky — fellépve a PPS nacionalista irányvonalával szemben — azzal vádolták az orosz szociáldemokratákat, hogy a nemzeti önrendelkezési jog követelésével a szeparatisták kezére játszanak, hogy opportunisták, s a programpont törlését követelték. Miután ezt a követelést már a bizottság visszautasította, a kongresszus plénumára a kérdés nem került, a lengyel delegátusok pedig elhagyták a kongresszust. Az első orosz forradalom idején Lenin többször is visszatért a nemzeti önrendelkezési jog követelésére, s a forradalom sikere érdekében az összes elnyomott és nem egyenjogú oroszországi nemzet számára „teljes kulturális és politikai szabadságot" követelt. „Az orosz nép nem vívhatja ki magának a szabadságot — hangsúlyozta —, hanem harcol más népek szabadságáért." A forradalom visszavonulása, az OSzDMP egyesítő kongresszusa idején Lenin előtérbe állította az egyesített munkásszervezetek megteremtésének feladatát. Az egység helyreállítása érdekében Lenin sürgette, hogy gondos­kodjanak a különböző nemzetiségű munkások „valamennyi pártszerű érde­kének és szükségletének kielégítéséről, számolva kultúrájuk és életmódjuk sajátosságaival is", mégpedig oly módon, hogy külön konferenciákat szer­vezzenek, képviseletet adjanak a nemzetiségi munkásoknak az egyes pártfó­rumokon, külön irodalmi, kiadói, agitációs csoportokat létesítve számukra stb. 2. A nemzeti kérdés helyes, marxista koncepciójának kialakításáért folyó harc második szakasza az első világháborút közvetlenül megelőző évekre tehető. Ezekben az években, mindenekelőtt 1912-ben magasra szökött a

Next

/
Oldalképek
Tartalom