Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

1118 JEM NITZ JÁNOS parlamentarizmus mintájára elcsúfítani és üres szómalmokká tenni. A tanácsokban a szocialista miniszter urak a hiszékeny parasztokat frázisokkal és határozati javaslatokkal csapják be", majd Lenin a továbbiakban utal a felszíni személycserékre, miközben az „irodákban és vezérkarokban végzik az »állami« munkát". Ezek az észrevételek úgy hiszem módszertanilag figyelembe vehetőek annak a sajátos korszaknak mérlegelésénél is, amikor a szocialista demokratizmus alaposan eltorzult. A lenini kritika a tanácsok, illetőleg a szocialista jellegű parlamentek munkájának mérlegelésénél így egy következő harmadik történeti periódusban szintén alkalmazható. Egy másik pont Lenin és a Kommün kapcsolatánál az lehetne, hogy Lenin mennyire figyelemmel kísérte a Kommün történetének egészét, politikai, szociális és katonai vonatkozásait egyaránt — ami kiderül azokból a vázlatokból, amelyeket a Kommünről szóló megemlékezésekre készített. Ezek mellett ugyancsak még a korábbi években feltűnik az a személyes megemlékezés, amit Pottierről rajzolt — aminél a Kommün felfestése inkább háttér, s így a kritikai elemzés is elmaradt. A történeti vázlatoknál azonban feltűnik az olvasónak még egy vonás: jelesen az, hogy Lenin milyen nagy figyelmet szentelt a nemzetközi összefüggéseknek, ezen belül a nemzetközi munkásmozgalom összefüggéseinek, s itt hivatkozunk arra, hogy Lenin vázlatában külön helyet biztosított a német munkásság szolidaritásakcióinak. Itt nem pusztán Bebel és Liebknecht szerepére utalt, hanem a braunschweigi választmányra, sőt W. Becker letartóztatására is — ami bizonyítja, hogy az anyagkutatásban menynyire elmélyedt, ha ennek forrásbázisát nem is tudtuk felderíteni. Visszatérnénk azonban a Párizsig Kommünnel legtöbbet és legelmélyültebben foglalkozó lenini munkára, az Állam és forradalomra. A parlamentarizmus felszámolása, a proletárdiktatúra típusának felrajzolása mellett a legfontosabb gondolatnak Lenin kétségtelenül azt tartotta, hogy az államapparátust a munkásságnak szét kell zúznia. (Itt mindig hangsúlyozta, hogy ő Marx megfigyelését húzza csak alá, hozzátéve, hogy ezt az igazságot a Marx utáni szociáldemokrata nemzedék szinte teljességgel eltemette.) A puszta megállapítással azonban Lenin nem elégedett meg, s éppen a Kommün példája nyúj- < tott lehetőséget arra, hogy jobban ismertesse az olyannyira fontos kérdést: hogyan lehet ezt keresztülvinni. Lenin ebben a vonatkozásban jelölte meg az államapparátus legfontosabb két részeként a hadsereget és rendőrséget egyfelől, a bürokráciát, vagyis állami adminisztrációt másfelől. Mindkét vonatkozásban a Kommün egyik legnagyobb érdemének a kettő felszámolását tekintette, továbbá azt, hogy megmutatták, „mivel pótolják a szétzúzott államgépezetet". Az első esetben a felfegyverzett néppel, a milíciával. (E kérdésben csak a zárójeles gondolatot iktatnám közbe, hogy ez ügyben Lenin egyaránt támaszkodhatott a Kommün gyakorlati megoldásai mellett Engels teoretikai és történeti műveire, a különféle szocialista nemzetközi kongresszusok határozataira és vezetőinek ugyancsak teoretikus' műveire — s itt elég ha Jaurès Űj Hadseregére utalunk. A gondolat másik fele, hogy mi történt később a gyakorlatban e vonatkozásban, hogy a miliciát mennyiben és miért kellett mégis a hadseregnek kiegészítenie.) Mint ismeretes, az államhatalom másik hatalmas pilléreként Lenin a bürokráciát jelölte meg. S itt most megint magát Lenint idézem: „Ebből a szempontból különösen figyelemreméltó a Kommün következő rendelkezése, amelyet Marx kiemelt: a mindenfajta reprezentációs pénzek kiutalásának és a hivatalnokok mindenfajta pénzbeli kiváltságainak megszüntetése, az összes