Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1115 csak példányszámban, hanem mélységben is Lenin történeti munkái halála után. Ez a halála utáni történet minden bizonnyal szintén nem egy tanulságos kérdést vet fel a Szovjetunió határain belül és kívül egyaránt. S most az általános kérdésfelvetések síkjáról letérve, abban a tudatban, hogy a gazdaságtörténet, a parasztság- és agrártörténet, valamint a nemzeti kérdés felvetése terén még külön beszámolókat hallhatnak, részemről ugyancsak megkísérelem, hogy egy részterületen bemutassam Lenint a történetírót: s ez a munkásmozgalom története. Ebből a hatalmas kérdéskomplexumból először az I. Internacionálé történetét emelném ki, mint olyat, amelyhez Lenint még közvetlen impreszsziók nem fűzhették, ahol nem kortörténetet írt. Mindenekelőtt itt is felvetődik a kérdés, hogy milyen forrásokra támaszkodott megfigyeléseinek megtételekor. Első helyen Marx és Engels munkái, éppenhogy kiadott levelezésük áll, emellett olvasta Plehanov, V. Zaszulics, Mehring, Jaeckh, L. Bertrand, J. Guillaume, S. és В. Webb, Sz. N. Prokopovics, Kautsky és Bernstein idevágó munkáit, és átnézte az egykorú lapok közül a Vorbote-t. Ezekután elevenítsük fel, milyen eredményeket húzott alá Lenin az I. Internacionáléval kapcsolatban. Mindenekelőtt más marxista történetírókhoz hasonlóan ő is aláhúzta Marx személyes történeti jelentőségét, méltatta az első elfogadott marxi dokumentumokat és általában azt a folyamatot, ahogyan a marxista gondolatok az Internacionáléban elterjedtek. Miként azonban már a bevezetőben jeleztük, Lenin sokszor polemikus éllel nyúlt az I. Internacionálé hagyományainak felelevenítéséhez. így 1894-ben Mihajlovszkijjal vitatkozott a „Kik azok a népbarátok" c. művében többek között az Internacionálé értékelésében is. (Itt megint csak zárójelben jelezném, hogy Mihajlovszkij napjainkban meglehetősen divatossá lett a nyugati történet-irodalomban és részint az „új baloldal" anarchistái próbálják őt Leninnel szemben felvonultatni.) Ekkoriban Mihajlovszkij azt taglalta, hogy az Internacionálé nem tudott úrrá lenni a nacionalista szenvedélyeken, míg Lenin bizonyította ennek ellenkezőjét, miközben azt is hangsúlyozta, hogy a nemzeti gyűlölködés elleni harcban a proletárinternacionalizmusnál nincs jobb eszköz. 1907-ben Lenin mégegyszer visszatért ezekre a kérdésekre, mikor a II. Internacionáléban is felszínre pattantak viták a nemzeti és a nemzetközi összhangjáról. Igazat adott Bebelnek, hogy az Internacionálét felülről hozták létre, mikor az egyes országokban még nem eresztett biztos gyökereket, de hozzáfűzte, hogy ez a felülről kiinduló első lökés mégis történetileg hasznos volt. 1899—1900-ban az ökonomistákkal szemben az I. Internacionálé példájára utalt, s a gazdasági és politikai küzdelem összhangba hozásának fontosságát taglalta, hosszabban bizonyítva a szakszervezeti munka fontosságát. Másfél évtizeddel később, ugyancsak polemikus formában tért vissza a nemzeti önrendelkezés vitái körül kirobbant viták során Marx és Engels, illetőleg az I. Internacionálé példájára. Ekkor az I. Internacionálénak a lengyel és az ír kérdésben tanúsított magatartását idézte fel, hogy bizonyítsa: az internacionalizmus nem jelenti azt, hogy a munkásmozgalom közömbös lehet a nemzeti önrendelkezés ügyében. 1910-ben, a nemzetközi munkásmozgalomban kibontakozó viták nyomán Lenin fontos módszertani észrevételeket tett arról, hogy a nemzetközi mozgalomban problémákat okozhat az egyes országok helyzetének különbözősége,