Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

1116 JEM NITZ JÁNOS ami szoros összefüggésben állt a másik lenini megfigyeléssel, az egyenlőtlen fejlődés törvényével. A gazdasági és szociális színvonal különbözősége azonban eltérő taktikát és nézeteltéréseket szülhetett. Űgy hisszük, nem kell hosszabban időznünk az ismertebb helyeknél, hogy miként értékelte Lenin Bebel és Liebknecht, illetőleg az anarchisták és Bakunyin tevékenységét. Az I. Internacionálé időszakában pusztán még két megfigyelését emelnénk ki. Engels nyomán ő is aláhúzta egy másik komponens, a munkásosztály belső rétegezettségének jelentőségét. Ezt angol vonatkozásban tette szóvá, s az angol munkásság kivételes, a világpiacon élvezett monopolhelyzetével magyarázta, hogy a szakszervezeti vezetők szembefordultak Marxszal. A másik észrevétel a nemzetközi munkásmozgalom korszakolását érinti. Lenin volt az, aki e téren megalkotta azt a periodizálási rendszert, amit azóta is követ a marxista történeti irodalom. A cezúrát 187I-nél és 1900-nál húzta meg, hogy miért, gondolom ennek kifejtésétől ezúttal szintén eltekinthetek. Az általános egyetemes történeti fejlődés e korszakolása mellett találjuk Leninnek egy másik ismert, 1913-ban kelt írását „Marx Károly tanításának történelmi sorsfordulóiról", ahol az I. Internacionáléról úgy emlékezett meg, mint amikor sikerült kitörnie a szocialista mozgalomnak a szűk szektajellegű mozgalomból, s önálló politikai párttá lennie. Ugyanitt a munkásmozgalom vonatkozásában kiemeli az 1871-es periódust, mint ameddig a marxista irányzat fölébe kerekedett az antimarxista szektáknak. (Zárójelben megjegyezzük, Lenin ehelyütt nyilván az Internacionálé egészét, s az Internacionálé össztevékenységében lemérhető eredményeket tartotta szem előtt, mert hiszen a legfontosabb országokban az antimarxista, vagy legalábbis nem marxista irányzatok még nagyonis élőek maradtak. Lenin viszont az elvi-elméleti fejlődést vizsgálta, s e téren az 1871-es londoni konferencia és az 1872-es hágai kongresszus egyértelmű és megnyugtató marxista határozatokat hozott.) Talán mindjárt ezzel a cikkel is folytathatjuk áttekintésünket, hiszen tudvalevő, hogy Lenin éppen ebben a cikkében a nemzetközi munkásmozgalom későbbi korszakát is periodizálta. Itt a következő cezúrát 1905-ben húzta meg. Ezt talán azért is érdemes figyelembe venni, mert egy nem is oly régi időben nagyon elterjedt egy másik periodizáció, amely korábban, 1895-ben húzott meg ilyen határvonalat. Míg Lenin 1871 — 1905 között kiemelte, hogy a marxizmus szélességében terjedt, új pártok jöttek létre, új módszereket (parlament, szakszervezetek) alkalmaztak a burzsoázia elleni harcban — s bár jelezte, hogy ugyanekkor terjedt az opportunizmus is, de mégis jellemzőnek a pozitív vonásokat tekintette, — a másik periodizáció Engels halála után a II. Internacionálé életében már a negatív elemek eluralkodását tekintette jellemzőnek. Ugyanennél a periodizációnál maradva, Lenin az 1905-ös dátum után kettős folyamatra hívta fel a figyelmet. Megállapította, hogy a Kelet forradalmasodott, míg a Nyugaton véget értek a polgári, polgári demokratikus forradalmak, de még nem kezdődtek meg a szocialista forradalmak. S így az objektív adottságok eltérését világította meg, aminek mindenképpen vissza kellett hatnia a munkásmozgalom gyakorlatára is. Ezekre a kérdésekre még visszatérnék, de előtte időben vissza kell nyúlnunk egy történeti eseménysorhoz, aminek Lenin mindig nagy figyelmet szentelt, s amely az előbb ismertetett periodizációs rendszerben is rendező pontként szerepelt : a Párizsi Kommünhöz. Mindenekelőtt felvetődik a kérdés, mikor és miért írt Lenin a Kommün