Századok – 1970

KRÓNIKA - Szabó Bálint kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 1076/IV

KRÓNIKA 1081 dések megoldását, pedig — mondotta Mód Aladár — ez helyesebb álláspont volt, mint az 1949-es, általánossá vált népi demokrácia meghatározás. Végül hiányolta, hogy a disszertáció nem mutatja be az 1949-es dogmatikus fordulathoz vezető előzményeket; nem veti fel a kérdést: hogyan vált az lehetségesséí Erre a kérdésre — mint mondotta, — választ kell adni. Azon reményének adott kifejezést, hogy a szerző e téren is tovább fog haladni komoly tudományos tevékenységében. Betlen Oszkár kandidátus nem értett egyet azzal az értékeléssel, melyet Mód Aladár adott hozzászólásában Nagy Ferencről. Szerinte azt, hogy ki a reakció fő képviselője az adott időben, nem az szabja meg feltétlenül, hogy ki áll a jobbszélen. Adott időszakban lehetnek ezek például a centrumban állók is. Az imperializmus mai, jelenlegi stratégiájából is hozható fel példa arra, hogy nem a szélsőjobbra építenek a burzsoázia képviselői. Nagy Ferencék esetében a mérsékeltebb irányzat felelt meg jobban az imperializmus érdekeinek. A továbbiakban arra mutatott rá, hogy a magyar népi demokrácia lényegében munkás-paraszt demokratikus diktatúra, aminek a munkásosztály vezető szerepének hangsúlyozása nem mond ellent. Majd azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy helyes volt-e adott időben a népi demokráciát a proletárdiktatúrával azonosítani, hozzátéve, hogy „szovjet forma nélkül". Bár — mint utalt rá — volt korábban egy olyan álláspont, hogy nincs szükség proletárdiktatúrára, el lehet jutni anélkül is a szocializmushoz, s a nyugati országok egyes kommunista pártjai — véleménye szerint taktikai okokból — ma is ezt a nézetet vallják, — a helyzet teljes felmérése volt annak megállapítása, hogy a népi demokrácia a fejlődésnek ebben a szakaszában a proletárdiktatúra funkcióját tölti be. Véleménye szerint annak kimondása, hogy lehetnek különböző formák a szocializmushoz vezető úton, — alapjában ugyanaz, hogy a népi demokrácia egyenlő proletárdiktatúrával, de szovjet forma nélkül. Nem értett egyet Mód Aladárral abban, hogy a népi demokráciának a proletárdiktatúra sajátos formájaként való felfogása szükségszerűen jelentené a lehetséges osztályszövetség szűkítését. Lett volna lehetősége — mondotta — egy szélesebb osztályszöveteégnek; jogosan lehet kritika tárgyává tenni, hogy az adott időszakban a kommunista pártok vezetői sok országban — Magyarországon is, Bulgáriában is, Jugoszláviában is — nem éltek ezzel a lehetőséggel, szűkítették ezt a lehetőséget. Berend T. Iván, a történettudományok doktora, az általa is nagyra értékelt disszertációval kapcsolatos fő problémát abban látta, hogy a szerző egy maga teremtette „zárt keretben" folytatja — egyébként igen logikus — elméleti fejtegetéseit, nagyon sok tekintetben elvonatkoztatva a politikai meghatározó körülményektől. De ez nem az ő hibája, hiszen ismeretes, hogy e korszak forrásanyagának feltárását milyen sok körülmény nehezíti. Nemes Dezső akadémikus, a bírálóbizottság elnöke, felszólalásában azon véleményének adott kifejezést, hogy ha a disszertáció általában helyes elméleti fejtegetései jobban lennének beágyazva a konkrét történelmi események fejlődésébe, akkor sok vonatkozásban meggyőzőbben is hatnának. A vitában felmerült kérdésekhez kapcsolódva rámutatott, hogy az 1946—48-as periódus nagy eredményeiben kifejeződő helyes politikai vonal kidolgozásában és végrehajtásában nagy szerepük volt — a Szovjetunióból hazatért, és előtérben álló Rákosi, Gerő, Révai mellett — az itthoni kommunista vezetőknek. Az 1948 után bekövetkezett politikai torzulás keletkezésének vizsgálata s ezzel kapcsolatban Rákosiék politikájának erőteljes kritikája fontos kérdés; a fő vitakérdés azonban az 1945 — 48 közti fejlődés értékelése, annak megítélése, hogy helyes volt-e végrehajtani a szocialista forradalmat, megteremteni a proletárdiktatúrát. E tekintetben el kell ismerni Rákosiék személyes érdemeit. Nem kifogásolható, hogy a disszertáció szerzője olyan kérdésekben, amelyekben Rákosi helyesen ítélt, vele azonos nézetet képvisel. Felmerült a vitában, hogy lehetett volna-e Nagy Ferenccel együtt proletárdiktatúrát csinálni. Ezzel kapcsolatban az alapvető kérdés az — mondotta Nemes Dezső —, hogy azért kerültek-e Nagy Ferencék jobbra, mert rendkívüli intézkedések történtek ellenük, vagy azért történtek ellenük rendkívüli intézkedések, mert ők a földesurak pártján álltak, mert harcoltak a bankok, a nagyüzemek államosítása ellen. — Az ilyen kérdésekben folyó viták további vizsgálódásokra kell hogy ösztönözzenek bennünket; nem nyugodva bele e kérdések archivális források alapján való tisztázásának nehézségeibe, hanem az események logikai összefüggésének mérlegelése alapján igyekezve megközelíteni azokat. Éppen azért tulajdonít nagyon nagy értéket a jelölt disszertációjának, mert nem riadt vissza a témájául választott nehéz kérdéskomplexum tisztázásától, hanem vállalta — a további munka során korrigálható — esetleges tévedések kockázatát. A továbbiakban a Szakasits-féle híd-koncepció értékelése tekintetében kialakult vitához szólt hozzá: „Egy országban, ahol napirenden van a szocialista forradalom vég-17 Száiadok 1970/4