Századok – 1970
FIGYELŐ - Történelmi film-e az Itélet? (Bellér Béla) 1062/IV
FIGYELŐ 1065: olyan szakaszai, amelyekben a saját tábor felé irányuló belső terror megerősödik az ellentábor felé irányuló külső terror rovására, ilyen helyzet azonban rendszerint akkor áll elő, ha a külső veszély megszűnik vagy csökken. A Dózsa-parasztháború idején — mint ez közismert — nem ez volt a helyzet. A külső veszély nemhogy nem szűnt meg vagy csökkent, hanem nőttön-nőtt. E tekintetben tehát mindvégig „akut forradalmi helyzet" állt fenn, ahogy az egyik kritikus írta;1 1 ez pedig állandóan napirenden tartotta a külső terrort, amely természetesen — mint erre már rámutattunk — forradalmi terror, nem pedig szadista vérengzés volt. (A filmben a megváltoztatott Csáky-jelenet fejezi ki leginkább a terrornak ezt a jellegét. Az adószedő megölése a személyes indulatnál, a kastélybeliekó a kivégzés kegyetlen íormájánál s a kovács kivégzésénél fogva nem alkalmas erre.) A filmben mégis — ha nem is olyan mértékben, mint a novellában — a belső terror, ennek könyörtelen, embertelen, sőt oktalan érvényesítése áll előtérben. Nemcsak az ellenállót, hanem a kételkedőt, sőt az igazság kimondóját is halál vagy csonkítás fenyegeti. Ugyanazon a máglyán ég el az elnyomó földesúr s az elnyomott jobbágykovács; a film csupán annyit enyhít a novella visszataszító jelenetén, hogy a szerencsétlen kovácsot nem Dózsa, hanem egy népítéletszerű jelenet veti máglyára. Kihagyja viszont azt az emelkedett népi erkölcsi felfogásra valló, naivságában is megkapó, komikumában is felemelő jelenetet, amikor egy vén, kiszikkadt jobbágy karddal a kezében akar megvívni az erejének teljében levő s amellett a vívásban gyakorlott földesúrral, mert ez: „így igazságos". A belső terror leginkább felzaklató — bár a film által enyhített — képe azonban a nyolc közkatona esete, akiket az éhező hadsereg részére a jobbágyok rovására törtónt erőszakos rekvirálás miatt Dózsa eredetileg karóba akar húzatni, majd egy groteszkségében is megható alkudozási jelenet után „kegyelemből" fél karjuknak egymás általi levágására ítél. (Igaz, hogy utóbb ezt az enyhített ítéletet sem hajtják végre, de a pestis miatt nem.) Nehéz lenne megmondani, hogy mi vezethette a szerzőket ennek a jelenetnek megalkotásánál. A történeti tények? A történeti tények először is arról szólnak, hogy a parasztsereg nem rekvirált, hanem készpénzzel fizetett az élelemért; élelmiszereket szállító társzekerekkel is rendelkezett. Az előrenyomulás olyan területen történt, amely katonai és élelmezési utánpótlás tekintetében a legkedvezőbb volt. Ennek megfelelően sem a parasztsereg közt dúló éhínségről, sem pestisről nincs tudomásunk, ellenkezőleg ! Istvánffi Miklós éppen erről az időszakról, Dózsa csanádi táboráról írja, hogy ,,. . . sokmindenféle rablás révén bőven fel volt szerelve eleséggel és minden szükségesekkel . . ,"12 De ha történetesen nem így lett volna, ha a parasztsereg szükséget lát, éhezik, betegség fenyegeti, nem lett volna-e katonai, sőt erkölcsi kötelessége Dózsának és minden katonájának a rekvirálás ? A nyolc közkatona megcsonkítása tehát teljes történelmi, katonai, morális és lélektani képtelenség, az ezt megkívánó terror pedig nem más, mint a terror önmagáért, az abszolutizált, minden történelmi konkrétságot nélkülöző terror ! De mi az oka a belső terror ilyen mértékű, elvi szempontokat, történeti tényeket egyaránt figyelmen kívül hagyó felduzzasztásának a külső rovására 1 Ennek a felfogásnak mélyén,' úgy hisszük, egy, a mi korunkra, a proletárforradalmak korára szabott, magasfokú szervezettséget, ideológiai tudatosságot feltételező forradalomelméletnek a múltra, a parasztforradalmak korára való egysíkú visszavetítése, „egy az egyhez" viszonyított számonkérése rejlik. E túl magas mérce természetesen nemhogy valódi méreteit nem mutatja a parasztforradalomnak, hanem valósággal összezsugorítja, s szervezettség, ideológia, öntudat szempontjából egyaránt devalválja azt. Érdekes, hogy a parasztháborúnak ezt az aláértékelését azok a kritikusok is osztják, akik egyébként elégedetlenségüknek adnak kifejezést a belső terror előtérbe állítása miatt. Hadd idézzük ezzel kapcsolatban az egyik legenergikusabb véleményt: ,,. . . ezeknek a forradalmaknak legfőbb ereje a földesurak elleni vad lázadásban volt, az embertelenül megsanyargatott parasztok bosszújában. Ideológia ezekben a mozgalmakban szinte nem is alakult ki, eszményeik csupán az őskereszténységből átmentett illúziók voltak; rendkívül szervezetlen, anarchikus áradatok voltak, amelyben a harci kedvet csak a gyűlölet adhatta a konkrét jelen ellen, a jövőről alig volt elképzelésük." Es még egy részlet a belső terrornak szinte tökéletes igazolásával: „Az anyagi, az eszmei, a szervezett erő hiányát csak nyers erőszak pótolhatta."13 Anélkül, hogy a fenti jellemzéseket minden részletükben elutasítanánk, a maguk teljességében helyteleneknek kell tekintenünk. A teljesség igénye nélkül, inkább csak utalás-, mint szabályos bizonyításszerűen rá kell mutatnunk arra, hogy az 1514-es 11 Eőrsi István: Fellebbezés. Népszabadság, 1968. szept. 28. sz. 10. 1. "Geréb: i. m. 203. 1. " liényi: i. c. 1 6 Századok 1970/4
