Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Johancsik János: A Magyar Nemzet „szellemi honvédelme" és az antifasiszta függetlenségi mozgalom 97/I

Johancsilc János: A Magyar Nemzet „szellemi honvédelme" és az antifasiszta függetlenségi mozgalom (1958-1939) A második világháború éveiben a németellenes felfogásáról közismert polgári napilap, a Magyar Nemzet történeti vizsgálatát több szempont is indokolja. A náci Németország hatókörébe került országban a nemzeti létkérdésként felmerülő függetlenség megóvása a németellenes erők legszélesebb összefogását igényelte. A nómetellenességnek antifasiszta függetlenségi fronttá, hatékony ellenállási mozgalommá érlelődéséhez azonban hosszú az út, amelyen számtalan akadályt kell leküzdeni ahhoz, hogy az eltérő tartalmú politikai irányzatok az együttműködés közös alapját megtalálják. Az antifasiszta függetlenségi mozgalom magyarországi feltételeinek ós eredményeinek vizsgálatánál épp ezért fontos mozzanat az egyes németellenes csoportok, köztük a Magyar Nemzet politikai irányzatában az ütköző és a közelítő pontok feltárása. Ezen túlmenően a Magyar Nemzet politikai jelentősége, publicisztikai hatása és a munkásosztály képviselte függetlenségi mozgalommal kialakult érintkezései révén túlnő a németellenes háború kérdéskörén és részesedése a népi demokratikus forradalom feltételeinek kialakulásában is aligha vitatható. Az alábbi tanulmány a Magyar Nemzet fő politikai irányvonalát, amely a felszabadulásig jelentősen megváltozott, az indulás és Pethő Sándor főszerkesztősége idejét magába ölelő első évek tevékenységének tükrében próbálja felvázolni és meghatározni viszonyát az antifasiszta függetlenségi mozgalomhoz. * Az Anschluss évében, 1938. augusztus 25-én jelent meg a Magyar Nemzet első száma. A náci Németország tőszomszédságba kerülése egyre sürgetőbbé tette a döntést Magyarország végleges külpolitikai orientációjáról. A német vezetés, amely Csehszlovákia elleni terveiben jelentős szerepet szánt Magyarországnak, a revíziós igények valóraváltásának Ígéretével határozott, egyértelmű csatlakozást, katonai együttműködést kívánt mind erősebben a magyar uralkodó köröktől. A külpolitikai események hullámain emelkedtek és egyre erőteljesebben jelentkeztek a szélsőjobboldali mozgalmak. Ebben az időszakban a hatalomátvétel aspirációjával tetőzött a nyilasmozgalom, amely a német előrenyomulás sikerei mellett a nácik komoly politikai, ideológiai és anyagi támogatására támaszkodott, miután alkalmas eszköznek mutatkozott a német követelések kikényszerítésére a magyar uralkodó körökkel szemben. A magyar vezetés azonban 1938 nyarán kockázatosnak találta a német igények kielégítését, a náci tervekhez és a katonai szövetséghöz való egyértelmű csatlakozást, utat igyekezett biztosítani mindkét irányban: a német vállalkozásban való részvételre és a nyugati hatalmak részéről a magyar revíziós igények jóváhagyásának megszerzéséhez is.1

A külpolitikai orientáció és a szélsőjobboldali mozgalmakkal kapcsolatos állásfoglalás kérdése kiélezte az uralkodó körökön belüli ellentóteket. Egyrósze a németekkel létrehozandó mielőbbi ós fenntartás nélküli szövetség ós jelentős részük ezzel párhuzamosan a belpolitikai élet gleichschaltolásának irányába hajlott, amíg a másik része tartott a német szövetségtől ós az egyoldalú elkötelezettségtől, belpolitikában pedig a totális törekvésekkel szemben a konzervatív uralmi formák fenntartására, valamint a német befolyás útját egyengető szélső jobboldali mozgalmak visszaszorítására törekedett. A politikai élet változásai a németellenes polgári irányzat élesebb elhatárolásához, a polgári függetlenségi szárny kialakulásához vezettek. Ebben a polgári 1 A magyar külpolitikai vonal e kettősségét tükrözi az a tény, hogy Horthy-Imrédy-Kánya németországi tárgyalásaival, amelyeken a Csehszlovákia elleni tervekben a magyar részvétel kérdését beszélték meg, egyidőben került sor a bled-i egyezmény parafálására, amelyben viszont Magyarország formálisan lemondott az erőszak alkalmazásáról a kisantant országokkal szemben (1938. aug. 23.). 7 Századok 1970/1