Századok – 1969

Történeti irodalom - Lukácsy Sándor: Lásd Nizsalovszky Endre - Mályusz Elemér: A Thuróczy-krónika és forrásai (Ism. Székely György) 1215/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM MÁLYUSZ ELEMÉB: A THURÓCZY-KRÓNIKA ÉS FORRÁSAI (Akadémiai Kiadó, Budapest. 1967- 207 1.) i A Tudománytörténeti Tanulmányok 5. kötetekónt, a Magyar Történelmi Társulat égisze alatt megjelent számottevő monográfia kettős célnak felel meg: eredeti célja szerint a kézirat a szovjet olvasók számára alapvető ismereteket kívánt közvetíteni, ennek felel meg a felépítés, a szerény címet viselő „Előzmények" c. rész, amely a valóságban a középkori magyar történetírás részletes műfaji és tartalmi áttekintése, az írók és szerkesztések sorának gondos egybeállítása, a forrásfelhasználás figyelemreméltó elemzése, az azonos hagyományelemek eltérő értékelésének kimutatása, más és más funkciójának bizonyítása az egymást követő krónikarétegekben. A magyar nyelven megjelent mű ólénk stílusával mindezt a magyar átlagolvasóhoz is közelviszi. Ez már át is vezet a másik célhoz, amit a szerző talán nem is tartott szem előtt, de kiemelkedő tudásával nem fukarkodva teljesített: a magyar kutató számára is sok új adatot és főleg összefüggést tartalmaz a munka. Mindenképpen mutatja a korábbi irodalomtörténeti megközelítésekkel szemben azt a fölényt, hogy az alapot és felépítményt szerves összefüggésében hitelesebben lehet ábrázolni; a színes freskókónt ható társadalomrajz, ezen belül is a hivatalszervezet gondos bemutatása érthetővé teszi az írói egyéniségek, különösen Thuróczi élettörténetének ős szerepének rajzát, a komplex kutatás része még az írói műalkotás időrendje, forrásfelhasználása is. Mindez pedig nem szorítja háttérbe az irodalomtörténeti kutatások erősebb oldalát sem Mályusz Elemér munkájában: a műfaji elemzés, az ideológiai kapcsolatok kutatása igen sokoldalú, legtöbb vonatkozásában megnyugtató. Egymás után, de egymással összefüggésben mutatja be az ősgesta, a Gesta Ladislai regis és a XII. századi folytatás problémáit, majd Anonymus, Ákos mester, Kézai Simon, János ferences provinciális művét, a Kálti Márktól elválasztva is elemzett Képes Krónikát, Kétyi Jánost, Tótsolymosi Apród Jánost, a XV. századi másolatokat és a Drági-fóle kompendiumot. Számomra igen meggyőző a munkában az ősmondatöredékek felhasználásának, továbbélésének marxista szellemű magyarázata. Hogy azonban a fehér lóért való földvásárlás is csupán néphagyomány reprodukálása-e, bizonyítást érdemelt volna. Igen figyelemreméltó az a rész, amelyben a szerző a bizánci kulturális kapcsolatok ismert tényeit újszerűen a történetírás lehetőségeihez kapcsolja. Kiemelkedő részei a munkának a történetírói módszereket meggyőzően, invenciózusan helyreállító elemzések, mint a Kanizsai-oklevelek felhasználása (133—135. 1.) vagy a Kontról szóló ének felhasználásának igen szép elemzése (20, 138—140. 1.). A szerző gondosan elemzi és különbözteti meg a feudális belharcok különböző típusainak fejlődésót és azok társadalmi alapjait. Méreteik és jelentőségük alapján helyesen vizsgálja a krónikákban való tárgyalásukat. Méltó tárgyalást ad Vitéz János mellett Guti Országh Mihály szerepének. A munka igen hasznos ismereteket nyújt az olvasók számára a magyar jogi írásbeliség sajátos formáinak, intézményeinek következetes bemutatásával, az értelmiségi funkciók elvilágiasodásának rajzával, a jogászrend elemeinek vázolásával. Mesteri a központosítás és rendi állam belső feszültségében a hivatalnokok szerepének elemzése (171. 1.). Ezekben a részekben a szakember is sok újat találhat. Szerencsésnek tartom mind tartalmilag, mind szerkezetileg Drági és Thuróczi összekapcsolásának megoldását. Figyelemreméltó, bár egyes eredményeiben vitatható kísérletnek tekinthető a műben Thuróczi politikai nézeteinek megrajzolása, az abszolút monarchia és a köznemesi igények, elképzelések igen érdekes ötvözete. A köznemesi felső réteg eddigi elemzéseihez képest is, amelyeket Mályusz Elemér más munkáiban adott, sikeres továbbfejlesztést nyújt. A munka erényeinek e rövid vonásokkal való kiemelése után kívánkozik néhány, pusztán a részleteket érintő probléma felvetése. A szerző érezhetően állandóan küzdött azzal a szerkezeti és tartalmi feladattal, hogy időrendben és a társadalmi fejlődés menetében rejlő alapjaikat is bemutatva vizsgálja végig a krónikák egyes elemeit, s ugyanakkor összefoglalóan is foglalkozzék velük, amennyiben összegezésüket Thuróczi nyújtotta.