Századok – 1969
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI
956 S. VÁRKONYI AGNES S valóban ki csak azon eseményeket tudja, melyeket megélt, melyek vele egy korban történtek: nagyon kurta annak élete. De ki az események hosszú évsorokon átvonuló láncolatát végiglen ismeri, ki előtt a leviharzott századok élesen megkülönböztetve tűnnek fel; az századokat él keresztül s úgy érzi, mintha azon eseményeket mind megérte, áttapasztalta volna" . . .22 A forradalmi romantika hangját halljuk itt: a történelem nem mozdulatlan állóvíz, hanem változások sorozata. A történetíró feladata: a leviharzott századokat élesen megkülönböztetve mutatni be. Mégpedig nagyon is konkrét cél érdekében: ,,A múlt egy tükör, melynek képeiből a nemzet láthatja, miként jutott jelen helyzetére, s ha a múltat jelenével össze tudja vetni; sejtelemmel birhat a hon jövője felől." Ezt a korban különben eléggé sokat ismételt gondolatot Vasvári még megtoldja, s ily módon az egésznek új csengést ad: ,,A történettudós — ha ki szabad mondanom — felül áll a mindenhatóságon is." Horvát Istvánban azt a történettudóst tiszteli, aki az ifjúság keblében vágyat ébresztett a tettre, és „készséget az áldozatra, hol a hon közügye igényli".23 Mai nyelvre lefordítva a történetírás társadalmi hatásáról, tettekre mozgósító erejéről, — sőt a forradalmi ifjúság történelmi szerepének távlataiba állítva mindezt — társadalomátalakító erejéről, korformáló feladatairól van itt szó. Kiforratlan, szaggatott gondolatok ezek csupán. Gondoljuk meg: egy húszesztendős, tapasztalatlan fiatalember rögtönzött beszédjét halljuk Horvát István hamvai felett. Vasvárinál a történetírói felkészülésnek szerves része a historiográfiai tájékozódás. Kezdő történetíró, természetes, hogy az addigi történetírásról kialakított képe is vázlatos. De a kontúrok a lényeget hangsúlyozzák. „A régi történetírók mind arisztokraták voltak, vagy arisztokratáknak voltak cselédei" idézi — Zrínyi-tanulmányában - mesterének, Cabetnak rövid ítéletét a feudalizmuskori történettudomány felett. Az utópikus szocializmus e nagynevű képviselője mellett Michelet hatása is felismerhető kritikus állásfoglalásában, mikor a hazai történettudomány addigi teljesítményét mérlegeli. Bőségesen táplálkozik azonban a másik forrásból is, a hazaiból. Az ország a polgári átalakulás és a polgári nemzetté válás küszöbére érkezett. Vasvári meggyőződéssel vallja, hogy a történetírás csak akkor tölti be feladatát, ha részt vállal e munkából, lia nem szúk szakköröknek ír, hanem az egész társadalmat tanítja. A történettudomány új célkitűzéseivel elválaszthatatlan egységben jelentkezik nála a historiográfia és a történeti kritika. Régen szolgai helyzetben volt a történettudomány — állapítja meg — , „bérlett tollak" írtak történetet a nemzet számára. Sőt a művekből még mindig hiányzik a „bíráló szellem". Horvát Istvánnak szobort fog emelni a nemzet — mondja a búcsúbeszéd —, de a szoboravatási ünnepélyen, ki tudja ott lesznek-e ők, akik a sírt körülállják.2 4 Zseniális előrelátás és fatális tévedés. Horvát alakját és a történetírásban megtestesített romantikus felfogását tisztázatlanul, félreértésekkel és nagy érzelmi kötöttségekkel terhelten hagyományozta át ez a kor az elkövetkezendő időknek. Az 1848/49, a forradalom és a szabadságharc, a történetírói munka mellé széles skálájú mércét, az egyetemes előrehaladás és a polgári nemzet elveit állította fel. 22 Uo. 1, 5. 1. 23 Uo. 6. 1.; vö. Pesti Hirlap, 1846. jún. 21. sz. 24 Uo. 5. 1.; Vasvári P.: Történeti névtár, l'est. 1848. 29—30. 1.; — vö.: Lukácsi S. : A francia forradalom történetírása és a magyar értelmiség. Valóság, 1968. 6. sz.