Századok – 1969
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI
HISTORIOGRÁFIAI TÖREKVÉSEK MAGYARORSZÁGON 955 igényeivel áthatott ifjúból, a tudomány útjairól messzire kalandozó historikus lett, aki a nemzeti nagyság nemesi ábrándjait elégítette ki a romantika szárnyain s az ésszerűség legelemibb követelményeit sem vette figyelembe. Szuggesztív ereje azonban, amellyel később hallgatóit foglyul ejtette, meglehet még eltemetett ifjúságának nagyratörő szép és igaz elveiből táplálkozott. Horvát István nem írt historiográfiát, de történetírása a feudalizmuskori magyar történettudománnyal együtt a polgári historigráfia megemészthetetlen témája lesz majd. Okát ennek több tényezőre vezethetjük vissza. A reformkor a letűnt időszak történettudományáról nem alkothatta meg a maga egységes és átfogó kritikai képét, mert nem volt rá ideje és nem kristályosodtak ki az új történettudomány társadalmi alapjai. Pedig a mértékrendszer készen volt: „philosófiai lélek", tudományos igény, a polgári és nemzeti átalakulás történelmi erőivel számoló látókör és társadalmi hatóerő — együttesen méri a haladás híveinek szemében a történetíró súlyát. A korabeli Európa minden jelentős historikusának műve és történetírói irányzata egybeáramlik itt. Szalayék Thierry és Guizot elveit tekintik értékmérőnek, nagy tábora van a történetismeret és történeti tudat ködbevesző múltját a népi emlékanyagban keresőknek, és feltűnnek a pozitivizmus szempontjai is. Emellett a liberális nemesség kialakította a maga új igényeit. Számot kellett vetni mindazzal, amit a történelemről tudtak és amit tudniok kellene, hogy elébemenjenek az elöregedett viszonyok átalakítását sürgető társadalmi szükségleteknek. Hol volt azonban arra idő, hogy valaki módszeresen áttekintse a magyar történetírás múltját, szétválassza az avultat az előremutatótól, a feudalizmus termékeit mindattól, amit már a polgári nemzet társadalmi kívánalmai sürgettek. Hiszen a tempó gyorsult és a régi meg az új még a koponyákban sem vált el mindig világosan egymástól. Utolsó művei Horvátot a feudalizmushoz és az álmokba menekülő nemesi rétegekhez kötötték, de ifjúkori eszméivel, munkastílusával, társadalmi hatóerejével már a letűnt kor történészműhelyeinek falai közül kilépő történetírót testesíti meg. Aki közvéleményt formál és a társadalmi kritika kereszttüzében áll. 1846-ban Horvát István sírja fölött Vasvári Pál beszélt, akkor még első éves jogász, egy esztendő múltán már nagy reményekre jogosító történetíró, aki történetírásunk múltbeli útjait vizsgálva is felvázolta elképzeléseit.21 Horvát alakjában nem a romantikus álmokat szövögető historikust ragadja meg, hanem a társadalomra ható tudóst. Horvát ürügyén fölvázolja a történetíró általános portréját. Emiatt a történetíró-modell miatt érdemel különös figyelmet Vasvári sírbeszéde, mert kitűnik belőle, hogy a forradalmi ifjúság milyen értékkategóriákat állít a történetíró mögé mércéül. Az ifjúság még az ókor emberét is tiszteli — mondja Vasvári — , „csak ezek az igazság szövétnekét lobogtassák előtte". Am amit Horvát az ifjúság elé adott — arról ekkor már köztudomású, hogy nem igaz. De Vasvári gondolatmenetéből kiderül, hogy Horvát mi módon adott az igazság megismerésére szövétneket az ifjúság kezébe. ,,ő kedvelteté meg velünk a történettant. munkaközössége. Bpest. 1967. 425, 301. 1.; az ifjú Horvát István portréját 1<1. Dümmerth D.: Horvát István ifjúsága (Egyetemi élet Pesten a napóleoni időkben.) Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei I. köt. 1962. 193. 1. 21 Végszó tekintetes Horvát István sírjánál. Rögtönözve mondá Fejér Pál (Vasvári Pál) elsőévi jogász. Pest. 1846. 2*
