Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

HISTORIOGRÁFIAI TÖREKVÉSEK MAG VARORSZÁGON 945 kerekíteni. Terjedelemben és a vélekedések sokaságában egyaránt jókorát. Mi itt csupán a lényeg jelzésére szorítkozhatunk. Comte egész gondolatrendszerében oszlopos szerepet kap az a megállapítás, hogy a történettudomány akkori állapotában tökéletlen. Mivel a történettudományt a szociológia kísérleti tudományának tekintette, amit addig írtak a történelemről, az a kora társadalmában eligazodást kereső Comte szemében teljesen használhatatlan. Egyrészt: mert megelégedett a felszíni jelenségeksorjázásával. így a régi történetírók nem tudtak behatolni a középkor mélyeire, a jelesebbek, akik az ipar és a kereskedelem történetével foglalkoztak, összességében csupán összefüggéstelen adatgyűjtést hagytak hátra. Az utóbbi fél század óta készült munkák írja — „körülbelül megfelelnek annak, amit egv úttörő anyaggyűjteménytől megkövetelhetünk". A másik fogyatékossága az eddigi történetírásnak állapítja meg —, hogy elfogult. Hiányzik belőle az objektivitás. Thierryék antifeudális álláspontja ugyanúgy elfogadhatatlan, mint a német romantikusok nemzeti hevülete. Csodálkozás és helytelenítés nem a történettudomány feladata — mondja. Álláspontját legvilágosabban Condorcet történetfelfogását elemezve fejti ki: „Condorcet úgy tünteti fel a századok hosszú sora alatt az általános mozgalom élén álló társadalmi osztályt, mint amely az emberi nem ellen irányzott szüntelen fondorlatok és összeesküvések örökös fészke. Ezt a felfogást, mely épp olyan abszurd elvben, mint amilyen felháborító következményeiben, tisztán a XVIII-ik század philosophia fattyúhajtásának kell tekintenünk." Vagyis elítéli, ha a történettudós állást foglal a történelmi események egyik vagy másik szereplőjének oldalán. Ügy is értelmezhető, hogy a historikusnak fel kell végre szabadulnia a trónok és a mecénások szolgálatából, de Comte már elsősorban a történelem objektivitásának magaalkotta elveit kéri számon a régi és újabb historikusoktól. Mivel nézete szerint a társadalmi jelenségek ugyanúgy a természeti törvényekre vezethetők vissza, mint a mindenség egyéb jelenségei, fölösleges, sőt káros, ha a történetíró minősíti pártok, osztályok és hatalmi csoportok tevékenységét. Mivel pedig állapítja meg Comte — a históriaírás mindaddig nagyrészt e gyermekbetegségben szenvedett, a múlttal kevés a gondja. Látnivaló, hogy Comte nem azonosítja magát a restaurációs kor romantikus történetíróival, az osztályharcos álláspontot a XVIII. század „fattyúhajtásának" tekinti. Vélekedését ezenkívül még az életrajzírók egybehangzó véleménye szerint kétségtelen fölénye is színezi, amikor a „céhbeli történetírók szokásos színvonaláról" elítélően nyilatkozik. Néhány alapelve azonban beépült a további historiográfiai vizsgálatokba. Az irodalmi jellegű vagy leíró történelmi műveket nem tekinti tudományos alkotásoknak, s azokat sem, amelyek ködös történeteket mesélnek el. Elhatárolja a történettudománytól az irracionalizmusba vesző leírásokat, s a gyors közönségsikert hajszoló írók kevés munkával egybevágott alkotásait. A történettudomány és nem egyes historikusok munkája érdekli. Felismeri, hogy a tudomány fejlődését általános törvények szabják meg és az egyéni tehetség érvényesülésének számos feltétele van.9 9 A. Comte: Sommaire appréciation sur l'ensemble du passé moderne. (1820); uô.: Plan des travaux scientifiques nécessaires pour réorganiser la Société (1822) magyar kiadása. Bpest. 1904 és Cours de philosophie positive. [1830—1842]. Paris. 1869. IV. köt. 206—207. I.