Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

'946 В. VÁRKONYI ÁGNES J. St. Mill, mikor kora históriai tudásának elégtelenségéről beszél, azt arra vezeti vissza, hogy a történetírás mindaddig nem sejtette a történelemben uralkodó törvényszerűségeket, vagy nem merte elismerni, nem tudta felmutatni azt. Mindaddig pedig, amíg nem képes a történelmi törvényeket megragadni, nem nevezhető tudománynak a históriaírás mestersége.10 Senki nem szedi szét oly gyilkos kritikával a feudalizmusnak engedményeket tett romantikát, mint Taine. Szellemes és könyörtelen. Cousin, a kor ünnepelt és megbecsült történetírója, az Akadémia tagja (1830 — 1867), a Párizsi Ecole Normale Supérieure igazgatója, sőt egy ideig közoktatásügyi miniszter kerül a fiatal pozitivista bonckése alá. Cousin a XVII. századot behatóan tanulmányozta, de nem tudta sem megismertetni, sem megismerni — állapítja meg Taine. Mikor a letűnt időről ír, úgy cselekszik, mint valami áruját dicsérő ékszerész: „Aranyomnál nincs finomabb, gyémántjaimnál nincs tisztább ragyogású." Csak dicsér, lelkendezik, „mindenütt felkiált: szép, tökéletes, fenséges, de sehol le nem írta, meg nem határozta azt, amiről beszélt." Szellemes példák során mutatja be Taine, hogy Cousin mily egyoldalú hódolattal ábrázolja a XVII. századi arisztokráciát. Mily hamis, mikor hősi tettekkel, nemes szerelemmel, nagy jellemekkel és kegyesszívűséggel teljes, tökéletes világnak festi a feudalizmust. És mennyire felületes, mennyire nem mond semmit ! Mert színesen mutatja be, hogy mily vonzó az akkori társalgás, mily pompásak az épületek és „az ünnepélyeken nem hiányzott a kaland", de ezzel Cousin — írja Taine — minden meghatározás helyett a XVII. századot „egyszerűen trónusra ülteti és felkiált: Imádjátok !" Taine e rendkívül mulatságos kritikája azért fontos darabja a pozitivista historiográfiának vagy történeti kritikának, mert tömören összefoglalva találjuk benne a pozitivistáknak a történetírás tévútjairól alkotott felfogását. „Cousin — állapítja meg Taine — túllépett mestersége határain, midőn történetet írt; erőszakot ejtett rajta, midőn életíróvá, arcképfestővé lett." Valójában Cousin történetírása csak ürügy, Taine az ő példáján mutatja be, mivé lesz a történetíró, ha tudós helyett a szónok vagy a festő babérjaira pályázik. Miként fordul önmaga ellenébe a tudomány, ha nem ismeri természetszerű mezsgyéit, s az egzakt vizsgálatokat hol a költő érzéseivel, hol a szónok dicshimnuszaival véli pótolhatónak, vagy csak az okmányok szorgalmas előteregetésére szorítkozik. Eleven lehet a rajz, ügyes az elbeszélés, pompás az olvasó előkészítése „párbajra, gyilkosságra, halálhörgésre". De végül is emészthetetlen, zagyva egyveleget kapunk. „Festővel akartunk találkozni; 1 s ósdi kéziratok napvilágra hozója széles beszédével kell megelégednünk." Cousin, aki halmokat rak okmányokból, e tekintetben „rettenetes". Taine elemzéséből kiderül: az a történettudomány, mely hol dicsér, hol fontoskodva okmányokat másol, hol lelkesedik, hol szórakoztat, korántsem talált még önmagára: „száraz, vagy áradozó lesz; és minden kutatása, munkája, stílusbeli erőlködése mellett sem végez egyebet, mint hogy értekezésekből, szillogizmusokból törékeny talpazatot emel, melyre vallásos megindulással felrakja s szerelmesen elnézegeti Longueville asszony (Cousin főhőse) szépen fésült, göndörhajú fejét."11 10

J. St. Mill: The System of Logic (1843) magyar kiadása 1877. III. köt. 478—479,455—456. 1. 11

H. Taine: Les philosophes français du XIX. siècle (1857). Franciaország klaazszikus filozófusai a XIX. században. A negyedik kiadás után fordította Péterfy J., 2. jav. bőv. kiad. Alexander В.: Bpest. 1906. 81—94. 1.