Századok – 1969

Krónika - Beszámoló Pándi Ilona kandidátusi disszertációjának vitájáról (Stier Miklós) 927/IV

KRÓNIKA 929 kapcsolatosan, hogy a disszertáció nem elég következetes a tényszerű, történelmi-statisztikai módszerek alkalmazásában. Kérdésesnek tartotta annak helyességét, hogy általában a kandidátusi értekezésekben a jelölteknek témájukat a kor általános történetébe kelljen beágyazni, mert ez az eljárás még a leggyakorlottabb történészek esetében is — éppen a sűrítés miatt — több hibalehetőséget rejt magában. Pándi Ilona disszertációjában is éppen a bevezetést tartja a leggyengébbnek, s hangsúlyozza, hogy „feltűnő az ellentét a rövid bevezető sok finomságot nélkülöző oldalai, majd később az egyes osztályokat, különösen az értelmiséget rendkívül sokrétűen, finoman és kicsiszoltan elemző fejezetek érettsége között". Mindettől eltekintve a disszertációt alapjában jól áttekinthetőnek, világos szerkezetűnek ítélte, s külön kiemelte, mint az értekezés egyik fő értékét, az előadás közérthetőségét, gördülékeny stílusát. További döntő pozitívumát abban látja, hogy „először próbálja meg marxista módon egyenként és külön-külön föltárni az ellenforradalmi rendszer valamennyi társadalmi osztályának valóságát, bemutatni az egyes osztályok belső rétegződését, társadalmi és politikai életüket és nézetüket". Külön örvendetes, hogy nagy figyelmet szentel az un. középrétegeknek ós ezen belül is az értelmiségnek. Opponensi előterjesztésének további részében Szabolcs Ottó néhány kérdésben vitába szállt a jelölt álláspontjával. Véleménye szerint veszélyes a bethleni politika esetében a fasizmust a konzervativizmussal szembeállítani, „tudniillik nem az a jellemző, hogy a totális diktatúra szükséges feltóteleinek hiánya tartotta vissza Bethlent ennek a politikának az alkalmazásától, hanem a bethleni politika lényege és egyéniségének jellemzője az igen kifinomult és ügyes politikai taktikázás, valamint ennek a diktatúra burkoltabb módszereivel való párosítása volt". Finomabb elemzésre ós differenciáltabb vizsgálatra lett volna szükség az uralkodó osztályok különböző elképzelésű csoportjainak ós rétegeinek bemutatásánál. Az antikapitalizmus nem általában volt az uralkodó osztályok demagógiája, hanem elsősorban a dzsentri-katonatiszti-kispolgári csoportoknak. Ugyancsak nagyobb körültekintést igényel a szerző azon általánosítása, mely szerint Horthy Miklós kormányzó személye az uralkodó osztályok különböző csoportjai között „összekötő kapocs" lett volna. Szerinte 1919 — 21-ben még inkább a dzsentri-katonatiszti-kispolgári rétegek képviselője, s csak később válik a nagybirtok és a nagytőke, azaz a bethleni konszolidációs politika szentesítőjévó. A nacionalizmus jelentőségét túlságosan leszűkíti a disszertáció — hangsúlyozza az opponens —, pedig ez éppen olyan ideológiai tényező volt, amely a magyar társadalom legszélesebb köreire gyakorolt igen erős hatást. Tévesen értelmezi továbbá, mutatott rá Szabolcs Ottó, a Bethlen frazeológiájában szereplő „történelmi intelligencia" jellegét és szerepét. Bethlen ezen „a nagyrészt dzsentriből lett köztisztviselőket, a vidéki úri kis- és középbirtokosokat és az úri jellegű értelmiségieket értette, akik valójában csak olyan vezetősz,erepet vittek ebben az országban, mint a hadseregben az őrmester vagy alhadnagy . . . Éppen az volt egyik sajátossága a magyarországi fasizmusnak, hogy nem elsősorban munkás és kispolgári demagógiával dolgozott, mint német és olasz társa, hanem a »történelmi intelligencia« d emagógiá j á val. " A továbbiakban még néhány kisebb problémára tért ki, mint például a magyarországi kispolgárság képe, szerepe a társadalmi struktúrában, a politikai és kultúréletben, a köztisztviselő-kérdés a Bethlen-korszakban, végül pedig a numerus clausus értékelésének kérdése. Valamennyit abból a szempontból említette, hogy a konkrét történelmi helyzet és a társadalmi erőviszonyok determináló hatásának pontos rekonstrukciója nélkül felszínes, pontatlan következtetések kialakítása válhat lehetségessé. Végezetül hangsúlyozta, hogy szándékosan exponálta a vitás kérdéseket, mert éppen azt tartja a disszertáció egyik legnagyobb erényének, hogy bátran veti fel a legnehezebb, legbonyolultabb és a történetileg legfeltáratlanabb kérdéseket is. Éppen, mert értékes új gondolatokkal gazdagítja történeti irodalmunkat, Pándi Ilona disszertációját alkalmasnak tartja arra, hogy szerzőjének a kandidátusi fokozatot megítéljék. Mészáros Károly hozzászólásában mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy Pándi Ilona esetében olyan szerzőről van szó, aki a munkásmozgalomban eltöltött több évtizedes tevékenység után kezdett hozzá a tudományos kutató munkához. Művének különösen két fejezete — a középrétegekről ós az értelmiségről szóló — tanúskodik a jelölt magasfokú tudományos érdemeiről. A disszertációnak azonban van néhány hiányossága is, így például mindenekelőtt az, hogy nem ad európai kitekintést, s ami ennek következménye, nem foglalkozik a Bethlen-rendszer külpolitikai orientációjával sem. Mészáros Károly véleménye szerint azokra a kérdésekre, hogy az uralkodó osztályok <?gyes csoportjainak politikai koncepciója hogyan alakult, a szerző által követett szerkesztési módszerrel, rendezési elvvel nem lehet megnyugtató módon felelni. Indokoltabb lett volna a politikai irányzatok szerinti tárgyalás, mert nagyobb lehetőséget biztosított 21 Századok 1969/4. sz.