Századok – 1969
Krónika - Fiatal történészek Mainzban (Stier Miklós) 917/IV
384 312 KRÓNIKA Az osztály az intézet fennállásának kezdetétől (1961) kifejezetten Európa történetével foglalkozott, fő témája pedig ezen első években a francia—német kapcsolatok történetének feltárása volt. Nem véletlen e jelenség, hiszen a nagy összeomlás után a német történetírásban a német történelem egész folyamatának bizonyos mértékű felülvizsgálata és újraértékelése került napirendre. A hidegháború fellángolása idején, az ötvenes években — éppen politikumából fakadóan — a német történettudomány egyik funkciójává a nyugati egység igazolása, a nyugati közösség történeti-ideológiai erősítése vált. Kétségtelen, hogy más tényezők eredményeként is, de mégsem véletlen, hogy ez időszakban az intézet csak nyugat-európai és észak-amerikai ösztöndíjasokat hívott meg. Kelet-Európa felé később, a hatvanas évek elején fordult az érdeklődés. Ebben már kétségtelenül a nyugat-német politikai életnek az erősen konzervatív adenaueri korszak utáni alakulása, egészében pedig a nemzetközi helyzet bizonyos enyhülése is tükröződik. Megemlítendőnek tartom azonban, hogy e nagy kontúrok megváltozását az intézeti életen belüli elmozdulások is szerencsésen egészítették ki. Az egyetemes történeti osztály első vezető professzora, Martin Göhring három szociáldemokrata fiatalembert gyűjtött maga köré, akik mint asszisztensei mind többet vállaltak át az intézet, illetve az osztályvezetés egészéből. Kihasználván az új politikai helyzet kínálta lehetőségeket, meghívták az első kelet-európai ösztöndíjast az intézetbe. Csehszlovák, lengyel ós jugoszláv fiatal történészek egész sora után a magyar történészekkel is felvették a kapcsolatot. Ezeket a fiatal asszisztenseket az a cél vezette, hogy tudományos kapcsolatokat keressenek, s építsenek ki Kelet-Európa szocialista országainak történészeivel. Ők már annak az új nemzedéknek tagjai, akik a két világrendszer létének elismerésén túl a két német állam létét is tudomásul veszik, s elutasítják maguktól az érzelmes porosznémet nemzeti vonal hangvételét, vagy akárcsak valamiféle revízióra is utaló szemléletét. Az ösztöndíjat megpályázó fiatal kutatók intézeti munkásságuk idején új, sajátmaguk választotta téma kutatásába is kezdhetnek, vagy folytathatják, esetleg éppen befejezhetik már korábbi témájuk kutatását, illetve feldolgozását. Mindenféle kötöttségtől és kötelezettségtől mentes munka-stílus jellemzi az intézeti életet. Az intézeti ösztöndíjas élet ezen külsőségei áthatják az alkotás és az ott élő fiatal kutatók társas-tudományos érintkezésének szellemét is. Tény, hogy a legkülönfélébb világnézetű és történetszemléletű fiatalok kerülnek itt egy közösségbe, ahol az eltérő szemlélet kifejtése elengedhetetlen feltételévé válik a tudományos vitáknak. Mindenki kifejezetten örül az eltérő szemléletmódnak; tudatosan vallják, hogy a tudományos viták éppen azon az alapon bontakoztathatók ki leggyümölcsözőbben, ha különböző álláspontok kerülnek kerekasztal elé. Egy ilyen jellegű közösség szinte törvényszerűen megköveteli az együttélés demokratikus szabályait. Az Intézet említett fiatal tudományos munkatársainak tevékenysége is kifejezetten ilyen irányú. Martin Göhring professzor halála után 1968 márciusában például az ösztöndíjasokkal együtt készítettek memorandumot, amelyben — hivatkozva az Intézet közvéleményére — az egész Intézet tudományos munkájának és közéletének további demokratizálását követelték, s azt, hogy az Intézet továbbra is megőrizhesse profilját: alapvetően nemzetközi ösztöndíjas jellegét. Az Intézet életében igen nagy gondot fordítottak arra, hogy a legkülönbözőbb témák kapcsán minél több vita liangozhassék el. Lényegében e célból tartattak naponta az ún. Kaffeerunde-k, ahol összejöttek az ösztöndíjasok és az asszisztensek, több esetben megjelent maga a vezető professzor is. A Kaffeerunde minden nap az ebéd utáni kávéval egybekötött, lényegében kötetlen társalgás volt, ahol hetente rendszerint két-három alkalommal meghatározott történeti téma került megvitatásra, egy-két alkalommal pedig a legújabb történeti irodalomról kaptunk röpke, annotációszerű ismertetést, s megint egy vagy két alkalommal kötetlen beszélgetést folytattunk. A témakör mindig igen változatos volt, s az álláspontok is hallatlanul tarkák, hiszen több nemzet legkülönbözőbb felfogású, más-más történeti korszakkal és témával foglalkozó fiatal történésze került itt egy asztalhoz. Az elmúlt évben 14 országból (Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia, Magyarország, Anglia, Írország, Finnország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, USA, Kamerun, Argentína és az NSzK) összesen 29 ösztöndíjasa volt az osztálynak, elképzelhető tehát az érveknek és ellenérveknek az a kavalkádja, ami ebből a tarka társaságból kibuggyant. Sajátos színfoltjai voltak a Kaffeerundeknak azok a „Schlussreferatumok", amiket az ösztöndíjasok készítettek kutatásaik befejeztével. Ebben beszámoltak végzett munkájukról és elért eredményeikről. Ezek vitáján rendszerint megjelent az igazgatóprofesszor is. Általában havonta két alkalommal tekintélyesebb nyugati professzorok vagy a szocialista országokból nevesebb kutatók tartottak előadást, amelyeket szintén vita követett. Az előadásokra és vitákra rendszerint meghívták a Mainz-i, a Darmstadt-i,
