Századok – 1969

Krónika - Magyar jogtörténetírás a Horthy-korban (g.) 911/IV

384 KRÓNIKA Eckhart érdemének tudnak be egy sor olyan dolgot — pl. azt, hogy az okleveles anyagot alaposan fel kell dolgozni stb. —, melynek szükségességét már Illés 1910-ben kiadott tankönyvében is kifejti. Itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy Illés később többször kifejtette: jogászi képzettség nélkül nem lehet jogtörténelemmel foglalkozni. Holub József 1944-es tankönyve nem sok új elemet tartalmaz, de az ősi magyar királyság jellemzésében az eckharti, majd Bónis-féle rasszista tanítással szemben áll. A szerző felsorolja azokat a történészeket, akik a jogtörténet köréből is publikáltak. Kifelejti viszont Bartoniek Emmát. Bartoniek Századokbéli cikkeiről és könyvéről meg kell emlékezni, már csak azért is, mert Bartoniek egyrészt az Eckhart- és Bónis-féle rasszista árpádházi tekintélyelvi királyságot megcáfolja, másrészt aláásta az Eckhartféle szentkorona-tant. Eckhart programadó cikkéről már elmondotta: ott Eckhart úgy tünteti fel, mintha Timon találta volna ki, hogy amagyarok az őshazából hozták a közjogi szemléletet. Ez már korábban is él a nemesi közjogi felfogásban, s az, hogy Eckhart ezt Timonnak tudja be, szintén bizonyítja tájékozatlanságát a jogtörténeti irodalomban. Eckhart szent-korona tanról szóló könyvében nem is az a lényeges, hogy szellemtörténeti, hanem, hogy teljesen átveszi Hóman és Szekfű módszerét: a neki tetsző téziseket átülteti munkáiba. Jelen esetben Eckhart másolja Steinacker és az osztrák szerzők érveléseit, anélkül, hogy megjelölné a forrást: kitől vette át e tételeket. Eckhart egyébként teljesen átvette elődeitől a szentkorona-tant, s nem támadta azt. Sőt kiegészítette: soviniszta tanokkal, aquinoi szent Tamás érveléseivel és az irredentizmussal. _ A szent korona-eszme az integritást jelentette. Ez lényegében reakciósabb Timon Ákos felfogásánál. Ezt azután többek között Bónis is kiteljesítette. Végezetül mégegyszer hangsúlyozta, hogy az 1929 — 67 közötti évek egy egységes szellemtörténeti jellegű periódust jelentenek, amikor a marxizmus-leninizmus nincs meg a jogtörténeti oktatásban. Sápi Vilmos kandidátus, tudományos kutató egyetértett Sarlós Mártonnal, hogy az adott korszakot más formában is lehetne periodizálni. E periodizációk kidolgozásának útját a jogtörtónetírás még nem találta meg. Amikor ő Eckhart tanszékéhez került, az Eckhart—Timon vita már a múlté volt. Eckhart működése, állásfoglalása 1948 után más elhelyezést kíván, pozitívabb volt, mint azt Sarlós Márton mondja. Eckhart nem jutott el teljesen a marxizmushoz, de igyekezett demokratikus szellemben oktatni. Eckhart adataival — s itt a klasszikusok megállapításaira szeretne hivatkozni — a materialista történetírásnak ad tényanyagot. Gazdaságtörténeti könyvében ugyanakkor határozott kijelentéseket tesz a marxizmus ellen. Sápi ezután Hegedűs Gézáról mint jogtörténészről szólt néhány szót, majd Acsády Ignác munkáját igyekezett elhelyezni a jogtörténeti irodalomban. Glatz Ferenc, a MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa hozzászólása bevezetéseként hangsúlyozta: nem a jogtörténész és nem a jogász szempontjából szól hozzá, hanem mint a historiográfia iránt érdeklődő. Nem is lehetett tanítványa az itt említett jogtörténeti iskola egyikének sem. Számára már azok is idős kutatóknak számítanak, akik az elsősorban bírált professzoroknak tanítványai voltak. A periodizáció kérdéséről megjegyezte: nem látja szükségesnek a szerző által használt Horthy-korszak jogtörténetírása kifejezést, ill. korszakbeosztást megváltoztatni. Az igaz, hogy a 20-as évek jogtörténetírása — de nemcsak jogtörténetírása — a dualizmusban kialakult koncepciókra épült, s hogy 1929-ben, Eckhart fellépésével új korszak is kezdődik a jogtörténetírásban. Ez azonban nem áll ellentótben azzal, hogy a Horthykorszakot mint periodizációs egységet használjuk, hiszen akármilyen is volt a jogtörténetírás, az része a kor egész szellemi-ideologiai életének, és jellemző rá. Ugyanakkor az, hogy a dualizmus kialakult iskolái, koncepciói továbbélnek, arra — a szellemi élet más területén is meglevő — jelenségre hívja fel a figyelmet, hogy a 20-as évek berendezkedésében, gondolkodásában is igen sok elemet találunk a dualizmusból. Ez nagyon is a Horthy-korszak jellemzői közé tartozik. Az ellenforradalmi korszak hivatalos történeti-ideológiai koncepciói nacionalista koncepciók voltak. Különbséget kell azonban tenni ezek reakcióssága között is. Az a felfogás, melyet Timon Ákos nevéhez kötünk, a romantikus kis- és középnemesi nacionalizmus, 1919 után a szélsőjobboldalra csúszott dzsentri-hivatalnok-katonatiszti elemek gondolkodásában fedezhető fel. Amikor a timoni tanok ellen száll síkra Eckhart a maga polgári, konzervatív szemszögéből, akkor lényegében e közgondolkodás ellen szól. Természetesen Eckhart koncepciója is nacionalista, s hozzásimul a Horthy-korszak klebelsbergi tudománypolitikai programjához, annak elveihez, de ez az ideológia egy szordinós hang volt a timoni sovinizmushoz képest. Egyébként Timon beszéde a húszas évek elején egyáltalán nem Timon valamiféle